Medián: A többség szerint Magyar kompetensebb vezető, mint Orbán

POLITIKA

Egy év alatt jelentősen romlott Orbán Viktor kormányfői alkalmasságának megítélése, Magyar Péter viszont tömegeket tudott meggyőzni arról, hogy kompetens vezetője lehetne az országnak – írta meg a HVG az általa rendelt Medián-felmérés alapján. Ez jelentős változás tavaly júniushoz képest, hiszen akkor még a többség Orbánt találta alkalmasabbnak Magyarnál.

Magyar Péter kézfogása Orbán Viktorral az Európai Parlamentben
Fotó: Alain ROLLAND/© European Union 2024 - Source : EP

A június elején készült kutatás eredményeit apránként közölték, kiderült belőle többek között az is, hogy a Tisza 14 százalékos hátrányból 15 százalékos előnyt épített a tavalyi EP-választások óta, illetve hogy a Fidesz előnye már a községekben is elolvadt.

Az ezer fős, reprezentatív minta alapján a magyarok többsége (53 százaléka) tartja teljesen vagy inkább alkalmasnak a Tisza Párt vezetőjét, míg a miniszterelnököt mindössze a 44 százalékuk. A Tisza szavazói közül ugyanakkor még arányában kevesebben (19 százalékuk) tartják teljesen alkalmasnak Magyart, mint a Fidesz szavazói közül Orbánt (22 százalék).

Orbánt a tavaly júniusi felmérés óta 7 százalékkal kevesebben tartják teljesen alkalmasnak, míg 11 százalékkal többen teljesen alkalmatlannak. Magyar megítélése viszont javult az elmúlt egy évben, hiszen míg korábban csak a népesség 9 százaléka tartotta őt teljesen alkalmasnak, most már 19 százaléka van így ezzel, míg azok száma, akik inkább alkalmasnak tartják 25 százalékról 34 százalékra nőtt.

A Tisza szavazói közül az egy évvel korábbi arányhoz képest 7 százalékkal többen, 97 százalékuk tartja alkalmasnak Magyart az ország vezetésére. Ez a Medián szerint még jelentősebb eredmény annak tükrében, hogy Magyar úgy növelte az elfogadottságát a táborán belül, hogy maga a tábor megduplázódott tavaly júniusa óta.

Eközben a pártnélküliek körében mindkét politikus esetében kisebb lett azok aránya, akik teljesen alkalmasnak tartják Orbánt vagy Magyart. Azok száma viszont nőtt, akik inkább alkalmasnak tartják őket – Magyar esetében 34 százalékról 42 százalékra, Orbán esetében pedig 39-ről 42-re nőtt ezen emberek aránya.

A kutatást készítő Medián ügyvezetőjével a 444 interjúzott a múlt héten, szerinte komoly trendfordulat van a politikai erőviszonyokban. Hann Endre szerint akár egy Tisza kétharmad is előfordulhat, de jósolni még korai lenne. Azt ugyanakkor sokatmondónak tartja, hogy a többség már Magyar Péter pártjának a győzelmét tartja valószínűnek.

Kapcsolódó cikkek