Az elmúlt hetekben a 444-hez olyan információk jutottak el, hogy már az egészen közeli jövőben több százan távozhatnak a győri Auditól. Az általunk látott információk és dokumentumok arról szólnak, hogy a motorgyártás több szegmensében jelentősen csökkentik a műszakok számát, azaz kevesebb munkatársra lesz szükség. Egyes szegmensek gyártása meg is szűnhet, és nem utal semmi arra, hogy a most kieső munkaerőre akár középtávon ismét szükség lehet. „Jelenleg egy-két gyártósort leszámítva az összes többi sorsa bizonytalan, vagy meg van pecsételve, és csak idő kérdése, hogy mikor zárnak be” – fogalmazott a motorgyártásra rálátó forrásunk.
Úgy tudjuk, a visszaeső kereslet és az amerikai piac bizonytalansága miatt több műszakkal csökkentik a benzines V6 Otto motor és az R4-es benzinmotor gyártási kapacitását, az év második felében pedig teljesen megszűnhet a dízel R4 TDI gyártása. Jelentősen, évi több mint százezer darabbal csökkenhet idén a MEB Eco és a PPE elektromos platformok gyártása is Győrben a korábbi tervekhez képest.
Egyenként rákérdeztünk ezekre az információkra az Audi Hungariánál, de semmilyen választ nem kaptunk. Azt az értesülésünket sem kommentálta az Audi Hungaria, hogy a PPE elektromos platform sorozatgyártása az ígért 2023 helyett csak idén év elején indult be, és már vissza is kellett venni a termelésből – miközben az állam milliárdokkal támogatta a gyártósor felépítését.
Annyit közöltek csak, hogy a szintén elektromos MEB Eco sorozatgyártásának megkezdését 2026 év elejére tervezik, és hogy idővel nemcsak az elektromos hajtásláncokat, hanem azok összetevőit is Győrben fogják gyártani. Azt is elárulták, hogy a C-BEV elektromos motor gyártása megszűnt, viszont kihangsúlyozták, hogy a „belső égésű motorok gyártása még sokáig marad az Audi Hungaria termelési programjában”, és hogy a legújabb Audikba is gyártanak motorokat Győrben – bár a kérdéseink nem erre vonatkoztak.
A szóban forgó műszakcsökkentések együttesen több száz ember munkáját tehetik feleslegessé. Úgy tudjuk, Győrben hosszabb nyári leállással terveznek, de ez is csak részmegoldás lehet, mert a piaci tendenciák nem kedvezőek. Egy általunk látott dokumentum szerint 2025 első öt hónapjában 10 százalékkal csökkent a Győrben gyártott motorok száma 2024 hasonló időszakához képest. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre az Audi Hungaria annyit válaszolt, hogy az idei termelési számokat majd csak januárban publikálják. A hivatalos adatok szerint 2024-ben is kevesebb motor jött ki Győrből, mint 2023-ban.
„Ebben csak az a meglepő, hogy nem öt évvel korábban kezdődött a győri Audi-gyár termelésének csökkentése” – mondta a 444-nek Konrad Popławski, a varsói Keleti Tudományok Központjának projektvezetője, amikor megosztottuk vele az Audiból hozzánk eljutott információkat. Ezek jelentős visszaesésről, egyes gyártósorok részleges vagy teljes leállásáról és több száz fős távozásokról szólnak.
Kövesd velünk 2026-ot:
12 hónap 444-előfizetés 8 áráért!
Klíma, háború, infláció, járvány: életünket teljesen leuralták a válságnarratívák. A tavalyi év nagy felismerése éppen az volt, hogy el kell kezdenünk másképp gondolkodni ezekről a válságokról, ha egyszer érdemben akarjuk kezelni őket.
120 milliárdból épül elektromos meghajtásért felelős gyáregység Győrben.
A fantasztikusnak kikiáltott évnek nyoma sincs: a GDP éves alapon 0,4 százalékkal, az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal csökkent. Nagy Márton 0,5 százalékos növekedést várt. A 2022-es választások óta eltelt 11 negyedévből hétben visszaesett a gazdaság.