Trumpék kereskedelmi megállapodást kötöttek Japánnal

külföld

Donald Trump elnök kedd este bejelentette a régóta várt kereskedelmi megállapodást Japánnal – írja a CNN. „Most zártunk le egy hatalmas megállapodást Japánnal – talán a valaha kötött legnagyobbat” – írta Trump a Truth Social platformon. „Ez a megállapodás több százezer munkahelyet teremt majd – ehhez foghatóra még nem volt példa. Ami talán a legfontosabb: Japán megnyitja piacát a kereskedelem előtt, beleértve az autókat, teherautókat, a rizst, bizonyos mezőgazdasági termékeket és más árucikkeket is.”

Donald Trump és Isiba Sigeru
Fotó: MANDEL NGAN/AFP

Trump az egyre nehezebben követhető vámháborújának keretében azzal fenyegette meg Japánt, hogy 25 százalékos vámot vet ki az ország amerikai exportjára, amennyiben augusztus 1-jéig nem születik új kereskedelmi megállapodás. Ez egy százalékponttal magasabb a korábban, április 2-án – az úgynevezett „Felszabadulás Napján” – bejelentett 24 százalékos vámnál. Az áprilisi vámcsomagot, ami számos amerikai kereskedelmi partnerre vonatkozott, 90 napra felfüggesztették a nemzetközi piaci zavarok miatt. Ez a haladék lehetőséget adott Tokiónak, hogy tárgyalásokat folytasson washingtoni partnereivel.

A mostani megállapodás értelmében az Egyesült Államok 15 százalékos „kölcsönös” vámot vet ki a Japánból érkező árukra. Emellett Japán 550 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államokban. Trump azt is állította, hogy „az USA a nyereség 90 százalékát fogja megkapni”, ám nem részletezte, hogy pontosan hogyan valósul meg a befektetés, illetve miként számítják majd ki a profitot. Hivatalos dokumentumot eddig nem hoztak nyilvánosságra.

Isiba Sigeru japán miniszterelnök szerint a kormány „körültekintően” tanulmányozni fogja a megállapodás részleteit, és szükség szerint telefonon vagy személyesen egyeztet az amerikai elnökkel. „Az utolsó pillanatig folytak a tárgyalások – igyekeztünk minden tekintetben kölcsönösen előnyös megoldást találni, különösen az autóipar, más termékek és nemzeti érdekeink mentén” – nyilatkozta szerdán újságíróknak. „Hisszük, hogy ez a megállapodás hozzájárul a munkahelyteremtéshez, a kiváló termékek gyártásához, és Japán és az Egyesült Államok együttműködésén keresztül a világban betöltött szerepünk erősítéséhez.”

A felek korábban feszültnek és keménynek írták le a tárgyalásokat, pedig Japán fontos kereskedelmi partner. Júniusban, amikor újságírók rákérdeztek a japán megállapodás esélyére, Trump úgy fogalmazott: „A japánok kemény tárgyalópartnerek.” Kedden azonban már derűlátóan nyilatkozott: „Nagyon izgalmas időszak ez az Egyesült Államok számára – különösen azért, mert Japánnal mindig is kiváló kapcsolatot ápoltunk, és ez így is marad.”

Japán rizsföld.
Fotó: KANSHIRO SONODA/The Yomiuri Shimbun via AFP

Korábban Trump külön is kiemelte, hogy a rizsimport volt a viták egyik fő forrása: „Nem hajlandók megvenni a MI RIZSÜNKET, pedig súlyos rizshiánnyal küzdenek” – írta a Truth Socialon. A hivatalos statisztikák szerint Japán tavaly 298 millió dollár értékben vásárolt amerikai rizst, 2024 első négy hónapjában pedig 114 millió dollárnyit. Egy 2021-es jelentés szerint Japán rizsimportja „nagyon szabályozott és átláthatatlan rendszerben” működik, ami megnehezíti az amerikai exportőrök piacra jutását.

Az autóipar – a japán gazdaság egyik alappillére – szintén vitás pont volt. Trump korábban azzal vádolta Japánt, hogy nem importál amerikai autókat. „Tíz év alatt egyet sem adtunk el nekik” – állította. A Japán Autóimportőrök Szövetsége ezzel szemben azt közölte: 2023-ban 16 707 darab amerikai autót vásároltak.

Mary Lovely, a Peterson Intézet elemzője szerint a megállapodás enyhítette a Japánra nehezedő nyomást: „A mostani megállapodás mentesíti Japánt a 25 százalékos vámfenyegetés alól, és versenyképessé teszi a hasonló amerikai beszállítókkal szemben” – írta. „Az Egyesült Államok valószínűleg nem fog nagy mennyiségben autókat és teherautókat eladni Japánnak. A mezőgazdasági liberalizáció viszont előnyt jelenthet a japán fogyasztóknak, különösen, ha hajlandók kipróbálni a kiváló kaliforniai rizst.”

Kapcsolódó cikkek