A Magyarországról a botrányos, Izrael-ellenes és palesztinpárti kijelentései miatti értelmiségi tiltakozás után hatóságilag kitiltott Kneecap reagált arra, hogy nem léphetnek fel a Szigeten:
Azt írták:
„Több tízezer rajongónak, akikkel izgatottan vártuk, hogy személyesen találkozhassunk a Szigeten: sajnáljuk, hogy nem lehetünk veletek.
Orbán Viktor tekintélyelvű kormánya szerint »nemzetbiztonsági kockázatot jelentünk«.
Ez pedig egyszerűen felháborító olyasvalakitől, aki néhány hete hősként fogadta Netanjahut, egy háborús bűnösként körözött személyt.
Semmilyen jogalapja nincs ennek a döntésnek, a Kneecap egyetlen tagját sem ítélték el semmilyen bűncselekményért semmilyen országban. Elutasítunk minden gyűlölet-bűncselekményt, a Kneecap pedig a szeretetet és a szolidaritást képviseli, valamint kiáll az igazságtalanságok ellen, bárhol is látja azokat.
Ez egyértelmű politikai figyelemelterelés, és újabb kísérlet arra, hogy elnémítsák azokat, akik felszólalnak a palesztin nép elleni népirtás ellen.
Ahogy Budapest jó emberei is szembementek saját elnökük tiltásával, amikor megtartották a »Pride felvonulásukat« júniusban, mi is harcolni fogunk az igazságért.
Szabad Palesztinát!
Tiocfaidh ár lá (Eljön a mi napunk – ír köztársasági jelszó)
Baszódjon meg Orbán Viktor”
A kormánypárti Magyar Nemzet szerint Orbán Viktor előzőleg a Harcosok Klubjába ezt posztolta:
„Gyűlölködő rasszisták, antiszemiták, a terroristákat éltetők nem jöhetnek Magyarországra. Nekünk világos szabályaink vannak.
NEM a háborúra. NEM a bevándorlásra. NEM a genderre. És NEM a gyűlölködő rasszistákra is.
Ez Magyarország. Így élünk mi. Harcolunk az igazságért! Harcolj a hazugság ellen!”
A Sziget Fesztivál szükségtelennek és sajnálatosnak tartja a Kneecap kitiltását Magyarországról, féltik a fesztivál hírnevét és Magyarország nemzetközi megítélését is.
A Magyar Nemzet reggeli „értesülését” Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár erősítette meg egy tweetben. A hatósági végzés 3 évre szól, és azzal indokolja a kitiltást, hogy súlyosan veszélyeztetné a nemzetbiztonságot a beutazásuk és itt-tartózkodásuk.
Féltik a fesztivál hírnevét és Magyarország nemzetközi megítélését is.
Az ír Kneecap úgy lett rendkívül sikeres, hogy kezdettől fogva tudatosan épített a provokációra. Most viszont úgy tűnik, túl messzire mentek, és sorban mondják vissza a koncertjeiket. Mi lesz az idei Szigetre bejelentett fellépésükkel?
„A Nova Fesztiválon elkövetett barbár erőszakot a Kneecap zenekar már a tömegmészárlás másnapján éltetni kezdte és azóta is folytatja.”