Egészen meglepő választ adott Semjén Zsolt KDNP-s miniszterelnökhelyettes Tusványoson azokra a kérdésekre, hogy szerinte miért erősödik a Tisza, és a legnagyobb ellenzéki párt miért nem foglal állást semmilyen kérdésben.
Semjén szerint a két dolog összefügg: a Tisza újrarendezte az ellenzéki oldalt, a hagyományos pártokat kiszorította, és a protest szavazókat egy egyszerű üzenettel, az Orbán-kormány elleni gyűlölettel szedi össze.
A miniszterelnökhelyettes szerint pedig alapvető filozófiai tétel, hogy minél nagyobb valaminek a tartalma, annál nagyobb a kiterjedése, és minél nagyobb a kiterjedése, annál kisebb a tartalma.
Ez az oka annak, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt semmiről nem mond semmit – fordította le az alapvetést politikai értelmezésre Semjén.
„Nem mond semmit Ukrajnáról, nem mond semmit a Pride-ról, tulajdonképpen egyetlen releváns témáról sem mond semmit.”
Azért ehhez hozzátennék, hogy ha meg mond valamit Magyar Ukrajnáról, akkor azt fordítja ki a propaganda, és jellemzően ukránpártisággal vádolják.
Semjén azzal folytatta, Magyar csak a korrupcióról beszél és az Orbán-kormány ellen hergel. Semjén szerint ha a kormányoldallal szemben álló tábor szellemi tartalma pusztán annyi, hogy „a jó édes anyját az Orbán-kormánynak és Orbán Viktornak”, akkor előbb utóbb a protest szavazók egy része azt mondja, jó-jó, de hol van képviselve az ő baloldali értékrendje.
„Erre mondtam, hogy én életemben nem értettem egyet Dobrev Klárával, de azért abban igaza van a DK-nak, hogy mégiscsak kell lennie egy pártnak – amivel hangsúlyozom, hogy 100 százalékban nem értek egyet -, amelyik kiáll a Pride mellett, Ukrajna uniós csatlakozása mellett és az Európai Egyesült Államok mellett. Mert akik ezt gondolják, azoknak joguk van arra, hogy legyen egy olyan párt, ami ezt az értékrendet képviseli, és nem csak annyit, hogy a jó édes anyját az Orbán-kormánynak.”
Semjén ebből kifolyólag úgy gondolja, hogy középtávon sem lehet pusztán az Orbán-kormányra épülő gyűlölettel egyben tartani a protest tábort.
A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté pedig a saját felméréseik alapján azt mondta, ahogy közeledik a választás, durvul a két nagy blokk közötti vita, ezért a hagyományosan baloldali szavazók visszasorolnak majd a saját politikai törzseik közé.
„Távol álljon tőlem, hogy a szocikra egy jó mondatot mondjak. De a magunk becsapását azért elkerülném” – mondta Kocsis, aki szerint ha a baloldal tömbösül, akkor képes lesz bejutni a parlamentbe. Szerinte a tiszások rosszul gondolják, „hogy Hiller Istvánt vagy Varju Lászlót könnyű lenne egy százalék alá szorítani”. Mindezt egy olyan kerekasztalon mondta, ahol ott ült az MSZP-s Molnár Zsolt (a számlagyáras büntetőügy egyik vádlottja), és Kanász-Nagy Máté, a teljesen széthullott LMP képviselője.
Ugyan Orbán Viktor miniszterelnök rendre egybemossa a Tiszát és a DK-t azzal, hogy ezek háborúpártiak, a kormányoldal elemi érdeke, hogy megossza az ellenzéki térfelet, hogy a Tisza ne legyen olyan erős. A mókolást nem most kezdték, van, hogy törvénnyel, van, hogy apróbb segítségnyújtással zavartak be és támogattak meg szereplőket. Az is rajtuk múlik, ki mennyire látható egy kampányban.
Egy ellenzéki képviselő szerint a DK-nál C forgatókönyvként arra játszhat a Fidesz, hogy ha már buknak, akkor legalább a Tisza se alakítson egyedül kormányt. Ez az ő nézőpontjukból logikusnak is tűnik, ráadásul folytathatnák a Tisza összegyurcsányozását, ha van Gyurcsány, ha nincs.
A DK pártigazgatója, Sebián-Petrovszki László a 444-nek azt mondta, Semjén nyilatkozatát nem vették magukra – még úgy sem, hogy a mondat Dobrev Klára nevével indult -, a sorolt értékek alapján ez más pártra is vonatkozhat, például a Momentumra vagy az MSZP-re. „Semjén nem azt mondta, hogy a DK-ra van szükség.”
Az MSZP támogatottsága mérhetetlen, a Momentum pedig nem indul a választáson, noha Fekete-Győr András volt elnök szerint a Fideszhez köthető szereplők még pénzt is ajánlottak nekik, hogy mégis induljanak. Gulyás Gergely miniszer ezt a kormányinfón visszautasította, arról beszélt, a Fidesz nem csinál ilyet, a Momentum pedig eleve nem ér egy fillért sem.
Sebián-Petrovszki szerint szavak szintjén a Fidesz évek óta mondja, hogy szükség lenne a liberális, a radikális jobb- és baloldali értékek képviseletére is, még Orbán is beszélt erről a Parlamentben, majd az egész ellenzékre rámutatva közölte, ők nem azok. Szerinte Semjén nyilatkozata csak arról szól, hogy a mérsékelt jobboldalnak tetsző, demokratikusnak látszó mondatokat kellett mondania.
Dobrev Klára futó plakátkampánya miatt a DK-t kritizálta Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki július elején a Facebookon arról posztolt, „ebben a rendszerben annak lehet kint óriásplakátja és annyi darab, akinek és ahányat a Fidesz megenged. Az Indexben azzal és arról lehet nagyinterjú, akinek a Fidesz megengedi.”
Ezt kommentben visszautasította Barkóczi Balázs DK-s szóvivő, hogy ők nem NER-es céggel szerződtek. Sebián-Petrovszkit arról kérdeztük, könnyebben kaptak-e most plakáthelyeket, mire azt mondta, ugyanazzal a céggel dolgoznak, mint 2022-ben, a hatpárti kampány idején, és ugyanott is vannak a plakátjaik. Zuglóban például pont ott, ahol Hadháyznak volt. „Akkor sem fideszes céggel dolgoztunk és most sem, hanem azzal a nagyon kevés plakátos céggel, ami nincs leuralva.”
Szerinte az egy „elméleti konstrukció”, hogy a Fidesz az ellenzéki térfél megosztását célozza, ők nem érzik ezt, ahogy azt sem, hogy a Fidesznek a DK-ra volna szüksége. „Nem tudom, hogy Orbán Viktor mást gondol-e a DK-ról, mint öt éve, de mi semmilyen változást nem érzünk és a DK sem változott. Előbb dőlök a saját kardomba, minthogy bármilyen módon, a létezésünkkel Orbán Viktornak kezdvezzünk. 15 évnyi kemény munkánk, harcunk van ebben.”
Arra a kérdésre, hogy visszalépnek-e a választástól, ha azt látják, arra van szükség a kormányváltás érdekében, a pártigazgató azt mondta, a kutatások szerint nem ez a helyzet, az ellenzéki szavazók nagy része sem akar egypárti kormányzást, vagy hogy a Tisza egyedül szerezzen kétharmadot. Ők pedig a baloldali és liberális szavazókat akarják képviselni.
Ellenzéki politikusokkal ült össze egy beszélgetésre Kocsis és Simicskó Tusványoson, de tiszás résztvevő nem volt. A Fidesz esélyeiről, Simionról, oroszpártiságról, és persze Magyar Péterről is szó volt.
Erős kép, hogy 5 politikus ül a vádlottak padján korrupció vádjával, de jó pár dolog nem stimmel ebben az ügyben. A hatóság tudatosan zavarja össze az ügyet, a főszereplők hiánya ordító, és van egy kulcsszereplő, akit az ügyész feltűnően távol akar tartani a tárgyalóteremtől.