Ha lehet, még a tavalyi résztvevőknél is jelentéktelenebb ellenzéki politikusokkal vitatkozott Kocsis Máté fideszes frakcióvezető az idei Tusványoson. Ez azért nagy teljesítmény, mert a mostani vitapartnerek szinte ugyanazok voltak, mint tavaly.
Ez olyannyira érezhető volt, hogy az MSZP-s Molnár Zsoltot Simicskó utolsó mohikánnak nevezte, míg maga Molnár szerint ugyan van még baloldal, de jó szem kell hozzá, hogy az ember azt megtalálja.
Kocsis azonban váratlanul bevédte a szocikat: „Távol álljon tőlem, hogy a szocikra egy jó mondatot mondjak. De a magunk becsapását azért elkerülném” – mondta Kocsis, aki szerint ha a baloldal tömbösül, akkor képes lesz bejutni a parlamentbe. Szerinte a tiszások rosszul gondolják, „hogy Hiller Istvánt vagy Varju Lászlót könnyű lenne egy százalék alá szorítani”.
Míg tavaly a Tisza Párt támogatottsága az EP-választások alapján 30 százalékon állt, a DK–MSZP–Párbeszéd összefogás pedig a szavazatok 8 százalékát kapta, addig mára már a kormánynak rendszerint kedvező Nézőpont intézet is 35 százalékra mérte a Tiszát, míg az EP-választásokat legpontosabban előrejelző 21 Kutatóközpont szerint a biztos szavazók közül már minden második a Tiszát választja.
Hogy ennek ellenére miért nem volt jelen a Tisza? Kocsis Máté szerint azért, mert nem merték bevállalni a vitát a Fidesszel, pedig meghívták a tiszás alelnököt, Tarr Zoltánt. Július elején Magyar Péter arról posztolt, hogy idén sem hívták meg Tusványosra, hogy a miniszterelnökkel vitázzon – Tarr meghívása pedig figyelemelterelés volt.
Az LMP-s Kanász-Nagy Máté és az MSZP-s Molnár Zsolt mellé legalább most nem hívtak el olyan pártpolitikust, aki választáson sem indul, ellentétben a tavalyi Mesterházy Attila behoppal, de megjelent Simicskó István, a KDNP politikusa is. Az esemény egy fokkal azonban így is izgalmasabbra sikeredett, ugyanis a meglehetősen unalmas Orbán Balázs helyett ezúttal a mindig vadászkutya éberségű Kocsis húzta fel a kesztyűt az egy százalék alatti ellenfeleivel szemben.
Kocsis a saját felméréseik alapján azt gondolja, hogy ahogy közeledik a választás, durvulni fog a két nagy blokk közötti vita, ezért a hagyományosan baloldali szavazók vissza fognak sorolni a saját politikai törzseik közé.
Kocsis Máté szerint a Fideszről évek óta elmondják, hogy a fiatalok már nem támogatják őket. Kanász-Nagy szerint a Fidesz a Tisza megjelenése óta krízisben van. Kocsis szerint az idei fesztiválokon egyre gyakoribb „Mocskos Fidesz!”-skandálásokat valójában nem a fiatalok kezdik, hanem a zenészek. Méghozzá azért, mert lefizették őket.
Majka Bindzsisztán kivégzéséről szóló performanszáról azt mondta, hogy „ha kinyitjuk ezt a kiskaput, ezentúl nyugodtan lehet Magyar Péter halálát is imitálni”.
„Ha megfigyelik ezeket a koncerteket, nem a fiatalok kezdenek el skandálni, hanem az előadók” – mondta Kocsis, aki szerint a fiatalok könnyen követik őket, mert szeretik a zenéjüket. Kocsis Máté szerint a baloldali propagandasajtó összedolgozik az előadókkal. Szerinte amíg Majka nem igazolt le az RTL-hez, addig nem írt ilyen számot. „Hát nem képmutatás ez?”
Egyébként Kocsis Máté szerint ma sokkal jobb fiatalnak lenni, mint Gyurcsány alatt, mert akkoriban nem volt ingyen tankönyv, ingyen nyelvvizsga, 25 év alatti szja mentesség és mindenféle segítő hitelek. „Értem én, hogy mindig jó a hatalomra haragudni.” Kocsis megérti a fiatalok vérmérsékletét, de szerinte néhány gőzleeresztő buli után azon kell gondolkodniuk, tényleg megéri-e az ellen a kormány ellen szavazni, amely annyi jót tett értük.
„Bocsáss meg, a Simiont hányszor elítéltük már? Hányszor kell még őt a magyarellenes politikája miatt elítélni?” – tette fel a kérdést Kocsis, miután Orbán Viktor tihanyi beszédére terelődött a szó. Kocsis szerint csak annyiról volt szó, hogy közös diplomáciai pontokat kell találni, ez pedig a szuverenizmus és a kereszténység.
Erre Kanász-Nagy megjegyezte, hogy a kormány részéről ritka az olyan, hogy ha el akar ítélni egy külföldi szereplőt valamiért, akkor azt ne tenné meg. Molnár azt is felvetette, hogy szerinte a kereszténység szintjén sem biztos, hogy George Simionnal együtt lehetne működni. „Bármilyen sírt meggyalázni, az szerintem nem összefér a kereszténységgel” – utalt az Úzvölgyi katonai temetőt ért rongálásokra, amelyben Simionnak is szerepe volt.
„Ez az ország csak felismeri az érdekeit” – mondta Kocsis, mikor Molnár felkérdezte a kormány oroszpártiságát illetően. Ez a felkérdezés is elég érdekesre sikeredett, ugyanis Molnár nem mindig ért egyet azzal, hogy a kormány oroszpárti volna. Kocsis szerint valójában csak a magyar érdekeket tartják szem előtt, miszerint kell az olcsó energia az ország sikeréhez.
Kocsis arról beszélt, hogy mindig lesznek problémák az országban, de összességében a kormány fő politikai irányvonala sikeres. „Minden hónapban minden nap tudnak egy rossz kórházi vécét mutatni, ami nincs rendben. És természetesen ezeken változtatni kell. (...) Ezek fontos napi ügyek.”
„Én [olyan ügyekről] beszélek, amik az egész országon túlmutató, politikát követelnek, abban szerintem következetesen sikeresek is vagyunk, hiszen a választók a mai napig is ezekben a témákban bíznak bennünk. És ez az, amit mi ajánlunk.”
Volt ezentúl fél óra magyarpéterezés, ebbe az ellenzéki politikusok is beszálltak, nem volt semmi új, de egy bácsi pedig megkérdezte tőlem, hogy Kanász-Nagy Máté a Tisza politikusa-e. Nem, az LMP-é, mondtam, mire Kanász-Nagy bejelentette, hogy politikusként jövőre rá a vitán már ne számítsanak.
A rapper a Campus fesztiválon a Csurran, cseppen című szám végén eljátssza, hogy lelövik. Deák Dániel szerint ez veszélyes, a Hír TV a Fico-merénylethez lyukad ki, Bohár Dániel pedig a Tisza Párthoz.
A kisebb pártok frakcióvezetői/frakcióvezető-helyettesei meglepően sok mindenben egyet tudtak érteni a kormányzati politikusokkal.
A Nézőpont Intézet vezetője lát felzárkózási tendenciákat, de náluk a Fidesz 10 százalékpontos előnyről indult.
A 21 Kutatóközpont felmérésében 34:28-ra vezetnek a teljes népességben, 51:37-re a biztos szavazók között.
A Tisza Párt szerint nem egy valódi meghívás, hogy az MSZP és az LMP politikusaival szerepeljenek egy beszélgetésen.
Ami 2024-ben a brat volt, az idén a minden fesztiválon felhangzó sláger. A magyar fiataloknak bőven volt okuk elégedetlennek lenni az utóbbi 15 évben, 2025 nyarán pedig végképp elegük van.
Arról a Simionról, akiről az RMDSZ elnöke azt mondta: győzelme tragikus lenne a magyar közösség számára.