Dunavirágrajzó, az eddigieknél hűvösebb, szép, jó reggelt kívánok! Ismét itt a reggeli hírlevél, benne az előző nap főbb híreivel, de előtte egy szolgálati közlemény:
Vigyázz, ha papírra nyomtatott, bitcoinos témájú levelet találsz az utcán elejtve, mert ez egy újfajta csalás lehet!
A hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.
Miközben Orbán Viktor – aki idén már harmadszor fogadta az AfD elnökét – Tusványoson beszélt, Caprin lefotózták a férjével és 115 millió forintnyi kiegészítővel sétálgató Rogán Barbarát.
Másodfokon már az Eötvös és a Vörösmarty kirúgott tanárainak adott igazat a bíróság: jogszerűtlen volt Kapin Lilla és Törökné Pethő Erzsébet kirúgása a 2022-es polgári engedetlenség miatt.
Magyar Péter azt írta, nem fognak asszisztálni Orbán kisstílű játékához, tudják, mit akarnak azzal, hogy a csinovnyikjai egyenként hívják ki a tiszás politikusokat.
Karácsony Gergely „sugárban hány” attól, hogy Vitézy korábban nyilvánosan bevédte azt a V-Hidat, amiről megírtuk, hogy nem fizette ki az alvállalkozóit.
Megkerestük a négy NER-közeli céget, amik ingyen kapnak egy-egy állami kastélyt: kettő nem válaszolt, de a 4iG úgy számol, 10 milliárdjába kerül majd a dégi Festetics-kastély.
Nagy Márton megint tévedett, újra megpróbálja: 1 százalékra módosította az idei GDP-célt.
Medvegyev megüzente Trumpnak, hogy minden ultimátum egy újabb lépés a háború felé. Közben ukrán börtönt bombáztak le az oroszok, 16 ember meghalt, összesen 20 halálos áldozatot követelt Ukrajnában a legutóbbi orosz támadássorozat.
Ha Izrael nem egyezik bele a tűzszünetbe, az Egyesült Királyság szeptemberben elismeri Palesztinát államként. Közben izraeli művészek és értelmiségiek kérnek szankciókat Izraelre a gázai helyzet miatt.
A rovarok a szokásosnál hamarabb szaporodnak az alacsony vízszint miatt.
Hőségriadó a napokban nem várható, indul viszont a pollenszezon.
A 444 olvasója találta meg az első bizonyítékot arra, hogy a váratlanul kifinomult csalási módszer nálunk is megjelent.
Az Európa előtt álló óriási kihívásokról tárgyaltak.
A képet Hadházy Ákos publikálta.
Jogszerűtlen volt Kapin Lilla és Törökné Pethő Erzsébet kirúgása a 2022-es polgári engedetlenség miatt.
Igazságtalan dolog piedesztálra emelni a Lőrincet a külügyminiszter szerint.
A képviselő szerint Orbán smasszerei voltak.
Első, béranya által kihordott gyereke februárban született, időközben viszont a már Palácsik-Ráthonyi Tímea néven ismert celeb is terhes lett.
A Tisza Párt elnöke sokadszor is vitára hívta ki a miniszterelnököt.
A főpolgármester azt is felidézte, hogy Vitézy korábban együtt vacsorázott a cég tegnap kirúgott vezérigazgatójával.
A momentumos képviselő betegszabadságra ment, miután részegen balhézott egy rendezvényen.
Megkerestük a négy NER-közeli céget, amelyek ingyen kapnak egy-egy állami kastélyt. Kettő nem válaszolt, de a másik kettő levelében is kevés konkrétum volt.
Pedig onnan indultunk, hogy repülőrajt, meg fantasztikus év és 3,7 százalékos növekedés. Az ígéret viszont nem változott: majd jövőre!
A város a kerítést felállító cégre terheli a bontás költségét.
Oroszország pedig nem Izrael és nem is Irán.
Összesen húsz halálos áldozatot követelt Ukrajnában a legutóbbi orosz támadássorozat.
Emmanuel Macron korábban már jelezte, hogy Franciaország szintén elismeri a palesztin államot a szeptember 9-i ENSZ-ülésen.
31 kiemelt közszereplő írt levelet a Guardiannek, amelyben nemzetközi szankciókat követelnek.
A zárt ajtók mögött tartott tárgyaláson bűnösnek találták abban is, hogy álhíreket terjesztett az orosz hadseregről.
Az emberek előbb csak kiabáltak, aztán meg is rugdosták az apát.