Szinte már teljesen kész volt a Fidesz jó ideje épített, döbbenetesen sok közpénzt felemésztő, minden sötétségre kapható médiabirodalma, amikor kiderült, hogy hiányzik egy utolsó elem: egy álhíreket leleplező reggeli műsor. A hiányt maga a miniszterelnök fedezte fel – legalábbis ezt állította az első adásban Orbán Viktorra emelt hálás tekintettel Németh Balázs, aki élete nagy lehetőségét kapta meg a Harcosok Órájával. Az első négy adás alapján bátran kijelenthető, hogy a műsor éppen annyira lett laza és hiteles, mint Németh Balázs maga.
A műsor természetesen a Fidesz saját szótárából dolgozik, tehát a magyarnak hangzó szavak egészen mást jelentenek, mint a magyar bármely ismert nyelvjárásában. Itt most nem is arra gondolok, hogy Szijjártó Péternek fogalma sincs, mit jelent a piedesztálra emel kifejezés. Az már határeset, hogy Hatvanpuszta egy építés alatt álló gazdaság. De az biztos, hogy a Fidesznél az álhíreket leleplező reggeli műsor jelentése az, hogy a műsorvezető és a vendégei a lehető legprimitívebb módon hazudoznak. Takács Péter államtitkár például olyan dolgokat állított a Szily László kollégám által írt cikkről, ami egyetlen kattintással – ilyen az internet, digitális harcosok, hahó – ellenőrizhetően nem igaz.
És nemcsak a vendégek, de meglepő módon maga Németh Balázs műsorvezető is, hát, hogy lehet ezt finoman mondani, orbitálisakat hazudozik. Előbb a műsorban állította, hogy a 444-től valaki azt mondta neki, hogy mi nem fogunk írni az atlétikai világbajnokságról, ha minden rendben lesz, mert ez a szerkesztőségi alapelv. Gyanús volt, hogy rám gondolt, mert tényleg váltottunk pár mondatot az atlétikai világbajnokság előtt egy sajtótájékoztatón szervezési kérdésekről (hogyan oldják meg Orbán Viktor és vendégei biztosítását és utaztatását augusztus 20-án, amikor a stadionból az emlékezetes tűzijátékos bulira is át kellett érniük a diktátorszerű vendégeknek). Németh volt ugyanis a szervezőbizottság vezérigazgatója. Hogy ehhez ő hogy költötte hozzá fejben a meséjét, azt nem tudom, de egyre gombolyítja, egy Facebook-posztja szerint már itt tart:
Az álhírvadászat egyik leghatékonyabb fegyvere a DIGITÁLIS INTERNET. Ellenséges terep a Fidesznek, tudom, de mégis, forduljunk hozzá segítségért, hogy leleplezzük a 444-et, ahol rám kényszerítették, hogy ne írjak a budapesti atlétikai világbajnokságról:
Olcsóbb inni egy sört az atlétikai világbajnokságon, mint a Szigeten, de a plüss Youhuu tízezer
Nézőként jó élmény, adófizetőként fájdalmas az atlétikai világbajnokság
Világcsúcsot és elátkozott utolsó métereket hozott az atlétikai világbajnokság első napja
Negyedik lett az atlétikai világbajnokságon a hétpróbázó Krizsán Xénia
Zaklatott döntőben bronzérmes lett a kalapácsvető Halász Bence
Az amerikai Noah Lyles nyerte a 100-as döntőt
Sha’Carri Richardson lett a leggyorsabb nő a világon
Mintha belopóztunk volna a Rose d’0rra, hogy fussunk 800 métert
Az akadályfutás térdig érő vizesárkában pancsolva ünnepelt két friss világbajnok
Egy magyar továbbjutó volt a délelőtti selejtezőkben
Miért indítottak háborút az autósok ellen az atlétikai világbajnokság szervezői?
A portugál Leandro Ramos feltalálta a cigánykerekező gerelyhajítást
A 100 méter után a 200-at is megnyerte Noah Lyles
Etióp győzelem a hőségben megtartott női maratonon
Nem jutott döntőbe a korábban világbajnoki ezüstöt is nyerő Márton Anita
Elmagyarázta az amerikai rúdugró, hogy miért ajánlotta fel a vetélytársának az aranyérem megosztását
Orbán szerint aligha maradhat úgy az idők végezetéig, hogy Magyarország nem rendezett még olimpiát
Simán nyert, de a világcsúcs nem jött össze Armand Duplantisnak
Harmadik aranyával Noah Lyles lett a világbajnokság legnagyobb sztárja
Femke Bol tökéletesen zárta le a budapesti világbajnokságot
Ezek csak azok a cikkek, amiket a Németh Balázs fejében lévő vallomásom ellenére én írtam a világbajnokság alatt – mert a 444-en volt bőven több is. Merthogy természetesen foglalkoztunk a világ egyik legnagyobb sporteseményével – mint sporteseménnyel –, amit Budapesten rendeztek. Ahogy azzal is, előtte és utána, hogy amúgy megérte-e több mint 200 milliárd forintot áldozni rá.
Szar élet lehet – írta a melankolikus Németh. Itt a Fidesz-szótár sincs messze a valóságtól. Bizonyára tényleg szar lehet, ha a munkád gátlástalan, ostoba, átlátszó hazugságok terjesztése.
Hétfő óta megy minden reggel a Harcosok órája. De mi végre? Megnéztük, elemeztük.
Igazságtalan dolog piedesztálra emelni a Lőrincet a külügyminiszter szerint.
Takács annyira beszakított az első 3 soromtól, hogy észre sem vette az azt követő 198-at. Írással foglalkozó embert nagyobb öröm nem érhet.
Ársapkás a büfé, de az emléktárgyakra ez nem érvényes.
250+70 milliárd forint, és ki tudja még mennyi. Olimpiai álomnak drága.
Ha nem is telt ház előtt, de elrajtolt a budapesti atlétikai világbajnokság.
A másik magyar, Nemes Rita a 10. helyen végzett.
Jól kezdett, vezetett, de utólag elvették a legnagyobb dobását.
Az idei legjobb idővel.
A jamaicai legendát, Shelly-Ann Fraser-Pryce-t győzte le, világbajnoki csúccsal..
Milyen lefutni két kört a 250 milliárdos stadionban tök amatőrként a világcsúcstartó szeme láttára? Klassz.
Az olasz magasugró showman Tamberi tényleg tud ünnepelni.
Pedig olyan szépen le lehetett volna betonozni a Duna-partot, hogy lehessen kényelmesen parkolni.
Oldalról rohant az egyik jármű a másikba.
Az atlétikai világbajnokság legszürreálisabb jelenete volt, de Hudson végül ott lesz a 200 méter fináléjában.
A kísérlet látványos, az eredményessége mérsékelt.
Óriási címvédések a világbajnokságon. Minden idők második legjobb eredményével nyerte a női 200 métert Shericka Jackson, harmadszor nyert a férfiaknál ezen a távon Noah Lyles, és egy utolsó nagy ugrással négyszeres világbajnok lett Yulimar Rojas is.
Noah Lyles duplázott az atlétikai világbajnokságon, majd a sajtótájékoztatón kifakadt.
Alig volt kevesebb a Celsius-fok, mint a kilométer.
Valószínűleg az utolsó nagy versenyén indult az olimpiai dobogós, fedett pályás világbajnok magyar súlylökő.
A döntés miatt van, aki gyávának és szánalmasnak nevezte őket.
Az is kiderült a köszöntőjéből, hogy a magyarok az atlétikai világbajnokságot a békének ajánlották fel.
A svéd rúdugró könnyedén játszadozott a mezőnnyel, de a rekorddal nem bírt.
Mindkét 4x100-as váltót az amerikaiak nyerték.
Sifan Hassan az élről bukott 10 ezren, dobogóra állt 1500-on és 5 ezren is. A keddi döntője után edzésként rátett még pár kört, mert készül élete második maratonjánra. Az elsőt megnyerte.
Nem lehetett annál jobb forgatókönyv, mint ami a holland futóval történt.