Trump azzal zárta, hogy egy-két héten belül kiderül, „meg tudják-e oldani” a háborút
„Egy-két héten belül meglátjuk, meg tudjuk-e ezt oldani” – mondta záróbeszédében Donald Trump a Fehér Házban Európa fontos országainak vezetői, az Európai Unió és a NATO vezetője mellett ülve. Ukrajna, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Finnország vezetői illetve az Európai Bizottság elnöke és a NATO főtitkára az elmúlt percekben a sajtó előtt zárta a washingtoni csúcstalálkozójukat. Trumptól talán szokatlanul mérsékelt diplomáciai találkozó volt ez, amelyben ő is elismerően beszélt a tárgyalópartnereiről, akik pedig nem győztek hálálkodni az amerikai elnöknek. Néhány főbb téma kirajzolódik ebből a találkozóból:
- Az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garancia – amely az eddig ismert kijelentések alapján egy, a NATO-s közös védelmi fellépéshez hasonló megállapodás lenne – fontossága.
- Az Ukrajnából elrabolt gyerekek hazatérésének ügye.
- Az esetleges területcserék lehetőségének nyitva tartása.
Egyelőre ennyire jutottak a világ vezetői és ahogy a korábbi posztokból kiderül, most fel fogják hívni az orosz elnököt, amiből majd kiderül, igaza van-e a német kancellárnak, aki szerint ezzel megnyílt az út a bonyolultabb tárgyalások előtt.

Ezzel zárjuk mi is a percről percre tudósításunkat, köszönjük a figyelmet!
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr