Sulyok Tamás köztársasági elnök Magyar Ezüst Érdemkeresztet adományozott Rubint Rékának a munkásságáért

belföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

„Keresem a szavakat, de nehezen találom …” - ezzel a felvezetéssel tudatta Rubint Réka, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök Magyar Ezüst Érdemkeresztet adományozott neki, méghozzá „a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért.”

A kitüntetést Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztertől vette át.

Rubint Réka többször is összetűzésbe keveredett már a Gazdasági Versenyhivatallal, ahogy férje, Schobert Norbert is, volt már igazgatósági tag a Norbi Update-ben épp akkoriban, amikor Orbán Viktor kisebbik öccse is (sőt, együtt is szálltak ki), buliztak már jó nagyot a Tiborcz István-féle turai kastélyban, és csapkodta a fenekét Youhuu, az atlétikai világbajnokság kabalaállata is – utóbbi esetről Németh Balázs, a sportesemény vezérigazgatója akkoriban azt nyilatkozta, hogy „csak azok szerint kifogásolható, akik nem támogatják az atlétikai világbajnokságot”. És akkor azt az esetet még meg sem említettük, amikor néhány éve karácsonykor mikulásruhába bújtatott thai szolgákkal ünnepelték a karácsonyt.

Forrás
Kapcsolódó cikkek

Megegyezett a versenyhivatal a reklámokat posztoló Rubint Rékával

A GVH nem büntette meg az alakreformer véleményvezért a jelölés nélküli szponzorált tartalom miatt, ügye kötelezettségvállalással zárult.

Boros Juli
belföld

5 milliós versenyfelügyeleti bírsággal sújtották Rubint Rékát és a Body Shopot nem megfelelő influenszermarketing miatt

Bár Rubint Réka mindig kiírta a posztban azt, hogy #reklám, de sokszor nem ott, ahol vállalta, a poszt elején, hanem csak a végén, vagy a hashtagek között eldugva, nem kiemelten, és nem indokolta, miért.

Herczeg Márk
INTERNET

Schobert azt ígéri, többé nem posztol ételekről, és Facebook-videókat sem fog közzétenni

Véget ért egy korszak.

Mészáros Juli
belföld

A Norbi Update-ben lett igazgatósági tag Orbán Viktor kisebbik öccse

Orbán Áronnak más, jelenleg is érvényes céges érdekeltsége nincs.

Mészáros Juli
belföld

Orbán Viktor öccse kiszállt Schobert Norbert cégéből

De Rubint Réka és Ómolnár Miklós is eltűnt az Update igazgatóságából.

Mészáros Juli
belföld

Igazán kifinomult, a régi idők pompáját idéző, úri mulatságon vett részt a Schóbert házaspár a turai kastélyban

Minden vendég az 1920-as éveknek megfelelően öltözött a Tiborcz István luxusszállójában tartott bulin.

Herczeg Márk
buli

Németh Balázs szerint a Rubint Réka fenekét csapkodó Youhuu viselkedését csak azok kifogásolják, akik nem támogatják az atlétikai vb-t

A volt közmédiás szerint akik szerint „az atlétikai vb-t bírálni kifizetődő”, azoknál „beakadt a lemez”.

Mészáros Juli
belföld

Schobertéket idén karácsonykor jelmezes thai szolgák szórakoztatták

Bejelentették, hogy idén nem állítanak otthon karácsonyfár, emiatt először úgy tűnt, szembemennek a karácsony kapitalista szemléletével, aztán jöttek a mikulásruhás thai dolgozók.

Mészáros Juli
ünnep