A városvezetés a Facebookon adott ki közleményt hétfő este, amiben bejelentik, hogy a Szakképzési Centrum tájékoztatása szerint a székesfehérvári Árpád Technikum és Kollégium vízhálózatában is kimutatták a Pseudomonas aeruginosa baktériumot. Ez a veszélyes kórokozó az, amit a városban működő Szent György Kórház szülészeti osztályán már hetekkel ezelőtt kimutattak, és azóta sem tudnak megszabadulni tőle (sőt, egy olyan kislány is megfertőződött vele, aki még májusban töltött egy éjszakát a kórházban).
A fehérvári önkormányzat a technikum fenntartójától, a szakképzési centrumtól kapott tájékoztatást arról, hogy az iskola és kollégium épületének vízhálózatában is felbukkant a baktérium. Ezután tájékoztatást kértek a város vízellátásáért felelős Fejérvíztől, amely szerint „nem egy, a város vízbázisát, vízkészleteit vagy az ivóvízvezeték-hálózatának egészét érintő problémáról van szó, hanem az adott épületek vezetékrendszerén belül van jelen a baktérium”.
A városi hálózatot folyamatosan ellenőrzik, a hétvégén vett minták eredménye is megfelelő volt, olvasható a városvezetés tájékoztatásában, ami arra is kitér, hogy a kórház körüli betáplálási pontokon vett mintákban sem mutatták ki a baktérium jelenlétét. „A két eset tehát nincs összefüggésben egymással, az épületek belső rendszerében van probléma. Az iskola esetében a szakemberek véleménye alapján valószínűleg a nyári szünet miatti leállás, a »pangó víz« a probléma oka” – írja az önkormányzat. A szakképzési centrum azonnal elrendelte az iskola- és kollégiumi épület fertőtlenítését, a városvezetés reméli, hogy az gyorsan eredményes lesz, „ezt segíti, hogy ebben az esetben egy üres épületben kerül majd sor a fertőtlenítésre”.
A fehérvári kórházi baktériumfertőzés augusztus elején került be a hírekbe. Először a DK-s Földi Judit posztolt még augusztus 3-án arról, hogy nincs víz a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház B épületében, ahol többek között a szülészet is van. Ezután az RTL is beszámolt augusztus 5-én a helyzetről olyan anyákra hivatkozva, akik szerint hetek, hónapok óta ez a helyzet a székesfehérvári kórházban.
Az ügyben később Gulyás Gergelyt is kérdezték a Kormányinfón, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is meglovagolta a témát, mire az egészségügyi államtitkár, Takács Péter is reagált a Facebookon. Az ügy részleteiről egy hosszabb cikkben számoltunk be, ami bemutatta, hogy a kórházi vízfertőzés ügyét a kormányzati hallgatás és mellébeszélés teszi igazán súlyossá.
Boldogkői Zsolt biológus szerint az Egészségügyi Világszervezet is a veszélyes baktériumok közé sorolja a pseudomonas aeruginosát.
Az intézményben hetek óta fertőzött a víz, ami miatt a szülészeten is csak palackozott ásványvízzel lehet tisztálkodni.
Az édesanya és kislánya május végén egy éjszakát töltöttek a kórházban.
Ha a kormányon múlik, a mai napig nem igazán tudnánk, mi történik az egyik magyar nagyváros kórházában. A vízfertőzés-botrányt egy DK-s politikus robbantotta, utána a média próbált meg utánajárni a helyzetnek, majd Magyar Péternek sikerült információhoz jutnia a kórháztól. A kormány közben összevissza beszélt, a propaganda a megszólalókat támadta.