Hazatoloncolt száz iránit az amerikai kormány

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Visszatoloncolt hazájába mintegy száz iráni állampolgárt az Egyesült Államok, a csoportot szállító repülőgép kedden landol Iránban - jelentette a New York Times iráni és amerikai hivatalos forrásokra hivatkozva.

A deportálást több hónapos kétoldalú tárgyalás előzte meg. Egy amerikai charterjárat hétfőn szállt fel Louisiana államból, fedélzetén a száz iránival. A gép Katar érintésével érkezik Iránba.

Teheráni utcakép a hétvégéről
Fotó: FATEMEH BAHRAMI/Anadolu via AFP

Az érintettek személyazonosságáról nem tudni részleteket, ahogy arról sem, hogy milyen célból akartak bevándorolni az Egyesült Államokba. A New York Times szerint egyesek önként vállalták a kitoloncolást, miután hónapokig bevándorlási központokban tartották fogva őket. Az iráni bevándorlók hazaszállításának megszervezésében részt vett az iráni külügyminisztérium. Az érintetteket biztosították afelől, hogy biztonságban visszatérhetnek.

Ez a deportálás illeszkedik a Trump-kormány stratégiájába, amelynek célja a migránsok deportálása, függetlenül attól, hogy milyen emberi jogi körülmények várnak rájuk. Az év elején az Egyesült Államok egy csoport iráni állampolgárt, akik közül sokan áttértek a keresztény hitre és üldöztetésnek vannak kitéve hazájukban, Costa Ricába és Panamába deportált. A kiterjedt deportálási kampány peres eljárásokat váltott ki a bevándorlók jogait védő aktivisták részéről, akik bírálják a repülőjáratokat.

Az Egyesült Államok évtizedekig menedéket nyújtott a menekülő irániaknak, hiszen Irán üldözi többek között a női jogi aktivistákat, a politikai ellenzékieket, az újságírókat és az ügyvédeket, a vallási kisebbségeket és az LMBTQ-közösség tagjait. A politikai elnyomás mellett Irán energiaügyi válságban is szenved, amelynek következtében a valuta zuhan, az infláció az egekbe szökik, a munkanélküliség növekszik, valamint víz- és áramszünetek vannak. A gazdasági helyzet tovább romlik az ENSZ Biztonsági Tanácsának szombaton életbe lépett szankcióival. (NYT, MTI)