„A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás keretében - az ügy teljes körű feltárása érdekében - jelenleg is bizonyítékokat foglal le a volt politikus Juhász Pétertől. Az ügyészség emellett intézkedik Juhász Péter és további személyek tanúként történő kihallgatásáról.”
Ez áll a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtöki közleményében. Ezen kívül azt írják, a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen alakult nyomozó csoport bekérte az ügyiratokat, megkezdte azok vizsgálatát, valamint soron kívül intézkedett a nyomozási cselekmények meghatározásáról és azok végrehajtásáról.
A Legfőbb Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében a nyomozást a múlt héten vonta ügyészi hatáskörbe. Akkor a Fővárosi Főügyészség indítványára a nyomozási bíró a gyanúsítottak letartóztatását további két hónappal – 2025. november 29-ig –meghosszabbította.
Frissítés
A HVG elérte Juhász Pétert azután, hogy a KNYF közleménye megérkezett a sajtónak. Az egykori politikus elmondta, hogy épp ott vannak nála az ügyészségi nyomozók. „Úgy tűnik, mindenféle adathordozót foglalnak le, és azt mondják, tanúként is ki akarnak hallgatni, várhatóan holnap” – mondta és hozzátette, hogy röviden tud beszélni, hisz a nyomozók közölték vele, hogy mindjárt elveszik és lefoglalják azt a mobiltelefont is, amin éppen beszél. Erre Juhász annyit mondott: „nem tudom, hogy lehet ilyet csinálni, mikor kapom vissza a telefont, és hogyan fogok a családommal, a gyerekeimmel kapcsolatot tartani, hiszen négy kiskorú gyereket nevelek.”
Juhász azt is próbálta megtudni a nyomozóktól, hogy jön ő a Szőlő utcai nyomozáshoz, amikor a podcastjában egy teljesen másik ügyben hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt. Erre azt mondták, hogy ez „egy ügycsoport”.
Nem világos, hogy a politikus Juhász Péter műsorának mi köze a javítóintézet igazgatójával és társával szemben folytatott nyomozáshoz. Mint ismert, Juhász Péter volt Együtt-es politikus, youtuber két héttel ezelőtti műsorában név nélkül megszólalt egy lelkész, aki arról beszélt, hogy 10 éve odament hozzá Ózdon „két srác”, hogy egy kényes ügyben kérjenek tanácsot. A férfi elmondása szerint arról beszéltek, hogy Ózd környékén van egy gyermekotthon, ahova lejár egy nagyon magas rangú politikus, fekete autóval megy, általában este. „Fiúkat szállítottak neki, vagy a fiúkhoz ment be, talán 10-12 éves srácokhoz.” A gyerekek nem látták az arcát, de a tévében megismerték a magas rangú politikus hangját, és azt mondták, hogy
„ez a Zsolt bácsi”.
A „srácok” megkérdezték, mit csináljanak, mire ő visszakérdezett, hogy „van ezeknek a szegény, szerencsétlen gyerekeknek védőjük, aki megvédi őket?” Majd azt tanácsolta, forduljanak a rendőrséghez.
A Juhásznak névtelenül nyilatkozó férfi nem mondott vezetéknevet, annyit tett hozzá, hogy örül, hogy „megint célpontba került a nagy vad.” Juhász a beszélgetést úgy vezette fel, hogy az alanyának nincsenek bizonyítékai, de várja azok jelentkezését, akiknek van, vagy akik áldozatok, majd elkezdett találgatni, ki lehet Zsolt bácsi. Több politikus nevét felsorolta, Semjénnél felemlegetve a vadászatot is. Azt nem tudni, hogy a lelkész által említett eset pontosan hol történt, és lett-e belőle aztán rendőrségi ügy.
Korábban megkérdeztük Juhász Pétert, hogy miből győződött meg arról, hogy ez a történet valós, mire azt mondta, a munkája alapján a nyilatkozó férfi hiteles volt számára, és ő nem nevezett meg konkrétan senkit a műsorban. „A videóban nincs olyan állítás, ami bárkire vonatkoztatható lenne”, mondta Juhász.