„Tegnap este 8-kor indultunk busszal Székelyföldről, nemrég érkeztünk. Azért jöttünk, hogy támogassuk Orbán Viktort, aki 16 éve dolgozik értünk, határon túli magyarokért. Muszáj jövőre is nyernie, különben Magyar Péter Pride-ot csinál egész Magyarországból. Az az ember, aki román földnek nevezte Nagyváradot. Szégyen!”
Reggel fél 9-kor még szellős volt az Elvis Presley tér. Egyelőre csak az erdélyiek buszai érkeztek meg a Békemenetre, így velük hangolódtam a vonulásra. Bár egész éjjel utaztak, meglepően energikusak voltak. Dicsérték Orbán Viktort, és szidták a románokat. Egyikük annyira belelendült a politizálásba, hogy emelt hangon magyarázta, hogy a trianoni békeszerződést csak 100 évre kötötték, így Erdély visszajár Magyarországnak. Ezért ha Orbán kap még 4 évet, vissza is szerzi.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
Az ülést is megszakították egy időre. A királypárti, putyinista Braun idén májusban felrohant a pódiumra egy történész előadása közben, kitépte a kábeleket és összetörte a mikront meg a hangszórót is.
Egy Fehér Házi forrás szerint.
Bér csak egy átlagos zsákfalu több száz hektáros, nemzeti kegyhellyé alakított polgármesteri birtokkal, az űrből is látható Trianon-emlékművel, Turul-szobrokkal, egy fideszes képviselő természetkárosító off-road fesztiváljával, és egy különös hotellel, aminek a vendégeit néha egy teve riogatja.
Brüsszel vagy Ukrajna? Háború vagy béke? Trump vagy Putyin? Mit mondott ki többször a miniszterelnök?
Lengyelország új elnököt választ. A tét az ország kormányozhatósága. Bár Donald Tusk másfél éve leváltotta a nacionalista kormányt, az elnök blokkolta minden fontos reformját. Ha vasárnap a nacionalista jelölt nyer, a miniszterelnök rosszabb helyzetbe kerül, mint a kormányváltás óta bármikor.
Az Európai Parlament pár perccel a videó publikálása előtt függesztette fel Grzegorz Braun mentelmi jogát egy másik botránya miatt.