• Gonosznak tűnő alakokkal teli plakátok mindenütt,
• mellettük ijesztő, fenyegető szövegekkel.
• A gonosznak kikiáltott ellenséggel kapcsolatban állók dehumanizálása, jogainak csorbítása, szavaik hiteltelenítése, meghamisítása, eltorzítása.
• Az ellenség mellett állók totális elhallgattatása.
• A „jó” szó kisajátítása, majd levédetése, de legalábbis az ötlet felvetése.

Ismerős? Pedig bármennyire is úgy tűnik, hogy az orbáni propaganda elmúlt években tapasztalt, egyre intenzívebb működését foglaltam össze, valójában a Wicked című musical/film sztorijának egy részét szedtem pontokba.

A Wicked első részét 2024 végén, a másodikat pedig most mutatták be a mozikban Ariana Grande és Cynthia Erivo főszereplésével, a filmeket a 2003-ban debütált Broadway-musical alapján készítették, amit Gregory Maguire 1995-ben megjelent fantasy könyve alapján írtak. A történet gyakorlatilag az Óz, a nagy varázsló (ami az egyik legbénább magyar címfordítás, miután Óz a hely neve, nem a varázslót hívják így) előzményeit, pontosabban azt meséli el, hogy az ismert szereplők kik voltak korábban és milyen kapcsolatban álltak egymással. Még pontosabban azt meséli el nekünk a Wicked, hogyan gyárt a hatalom a nép számára ellenséget.

Az eredeti sztoriban tudjuk, hogy Glinda – az 1939-es film szerint északi, a könyv szerint déli – boszorkány jó, míg a nyugati boszorkány rossz. Annyira rossz, hogy még nevet sem kapott, egyszerűen csak nyugati boszorkánynak hívják, zöld az arca, gonoszan vihog, repül a seprűjén és szárnyas majmai vannak. Mi más lehetne, ha nem rossz? Főleg, ha ott van Glinda, aki meg egy szépséges királylányos ruhában csillog és mosolyog a buborékjában, és ordít róla, hogy jóságos.

Ott van még persze Dorothy/Dorka, akihez csapódik a gyáva oroszlán, az üresfejű madárijesztő, meg a szívtelen bádogember, hogy együtt menjenek el a nagy varázslóhoz, hogy végre teljesüljön szívük vágya. Mindenki ismeri a mesét: a varázslóról végül kiderül, hogy csak egy közepesen ügyes feltaláló, de még mielőtt ez kiderülne, Dorothy véletlenül megöli a nyugati boszorkány húgát, amikor ráesik a tornádóval Ózba repített háza, majd később szintén véletlenül megöli a nyugati boszorkányt is, amikor egy vödör vizet önt rá, amitől a boszorkány egyszerűen elolvad. Itt. vége, fuss el véle, a gonosz elnyeri méltó büntetését, a jók pedig megkapják jutalmukat.

Míg az eredeti történet szereplői közül egyértelműen meg tudjuk mondani, hogy ki a jó és ki a rossz – igaz, a varázstalan varázsló ott is billeg kicsit –, addig a Wicked szereplői egy kicsit már több réteget kaptak. (Aki nem ismeri a Wicked történetét, az a továbbiakban készüljön fel a spoilerekre.)

Annyival több réteget, hogy sok esetben szinte teljesen felcserélődtek a szerepek, és a filmet nézve a morális iránytűnk azonnal másik irányba fordul. A nyugati boszorkányról – aki itt már nevet is kapott –, Elphabáról például kiderül, hogy egyáltalán nem gonosz, egyszerűen csak úgy született, hogy zöld a bőre, vagyis kicsit más, mint a megszokott, emiatt pedig mindenki céltáblájává válik. Glinda vele szemben – aki sokáig Galinda néven fut – viszont egy erősen sekélyes alak, aki miután enyhén bullyingolta Elphabát, legalább rájön, hogy szararc volt, ezért a maga módján bocsánatot kér és összebarátkoznak.

Szerepel még benne Nessa, Elphaba kerekesszékes húga (később ő az, akire ráesik Dorothy háza), aki egy mumbicfiúba, Boqba szerelmes, Boq viszont Glindába, aki azonban Fiyero herceggel jön össze, miközben Fiyerónak valójában Elphaba tetszik, de itt legalább végre van egy kölcsönös vonzalom. Ezen a ponton még csúnyább spoilereket dobhatnék be azzal kapcsolatban, hogy hogyan jutunk el innen végül a madárijesztős, oroszlános, bádogemberes részhez, de ez most abból a szempontból, hogy miként mutatja be ez a film egy kellemesen fasiszta rendszer működését, viszonylag lényegtelen, illetve így legalább jut némi meglepetés annak, aki még csak most ülne be a moziba.

A lényeg, hogy Elphabát az első rész végén kiáltják ki gonosznak, egy olyan ponton, amikor már azt hittük, happy end lesz a vége, mert összebarátkoztak az iszonyú népszerű Glindával, és még a nagy varázsló is meghívta őt Smaragdvárosba. Bár eredetileg nem őt szánták ellenségnek, hanem az állatokat, akik ebben a világban beszélnek, és ugyanúgy működnek, mint az emberek, még egyetemen is taníthatnak. Pontosabban csak taníthattak, mert amikor ez a történet játszódik, épp az a célja a hatalomnak, hogy belőlük gyártson ellenséget. Egyrészt, mert

„ha az ember éhes és dühös, rögtön talál magának egy bűnbakot”.

másrészt meg mert ahogy a varázsló is mondja:

„Ahonnan én jövök, ott mindenki tudja, hogy csak úgy lehet összehozni az embereket, ha kreálunk egy nagyszerű ellenséget.”

A beszélő és emberként viselkedő állatokat szó szerint dehumanizálják, majd elhallgattatják őket, így elvesztik a hangjukat, Elphabát pedig egy trükkel ráveszik, hogy varázsoljon szárnyat a palotát őrző majmoknak. Azonban miután kiderül, hogy Elphabát mégsem olyan könnyű behálózni, mint mondjuk Glindát, inkább belőle kreálnak gyorsan főellenséget, és végtelenítve ordítja a hangszóró, hogy:

„Óz polgárai! Itt egy ellenség, akit meg kell találni és el kell fogni! Ne higgyétek egyetlen szavát se! Ő ellopta a Mágizírt. És nagyon gonosz. Személyesen csonkította meg ezeket a szegény, ártatlan majmokat. A zöld bőre elfajult természetének külső megnyilvánulata. Ez a torzulat, ez az irtózat egy gonosz boszorkány!”

A folytatásban már a gonosznak kikiáltott zöld bőrű boszorkány arcával teli plakátokat láthatjuk mindenhol, kivéve ha épp nem a mosolygós Glindát nézhetjük, akit egyszerűen csak „A Jó”-nak neveznek. Egy ponton Glinda meg is kérdezi:

„Mi lenne ha levédetnénk a »jó« szót?”

Én pedig ezen a ponton emlékeztetnék mindenkit arra, hogy márciusban védjegybejelentési kérelmet adott be a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához a „Jó hír” kifejezésre, illetve a hozzá kapcsolódó kormányplakátokról jól ismert ábrára Rogán Antal minisztériuma.

Persze nem csak az orbáni propagandára lehet ráhúzni ezeket a sémákat. Még a film első részének 2024-es bemutatója után vetette fel valaki Redditen, hogy szerinte Elphaba, vagyis a zöld arcú, „gonosz nyugati boszorkány” Kamala Harris, Oz varázslója pedig Donald Trump. És az sem véletlen, hogy akkoriban a filmek rendezője, John M. Chu is ironikusan megjegyezte: „Egy karizmatikus vezető, aki elhiteti a néppel, hogy ez a nő gonosz, csak mert kiáll a társadalom hátrányos helyzetű csoportja mellett? Hogy lenne ez politika?”

Van egy majdnem kilencéves gyerekem, egy ideje már stabilan olvas, így el tudja olvasni a szembejövő óriásplakátokon látható szövegeket is, és természetesen minden alkalommal azonnal kiszúrja a kormány által kiragasztott őrületeket. Emiatt többször is megkérdezte már, hogy mire és miért kéne nekünk „nemet mondani”, hogy mik ezek a tankok, vagy hogy kik ne táncoljanak hogyan és kik fütyülnek micsodát.

Iszonyú kínszenvedés elmagyarázni egy ilyen korú gyereknek, hogy mit jelent a propaganda, és hogy ez kinek, illetve miért jó, pontosabban kinek és miért nem jó. Azonban amióta látta a Wickedet, egészen egyszerű a dolgom, csak annyit kell mondani neki, hogy emlékszel, Elphabát is kikiáltották gonosznak, elhitették mindenkivel, hogy félni kell tőle, mert így majd mindenki azt fogja szeretni, aki megmenti őket a gonosztól.

A filmeket 12-es karikával vetítik a mozikban, de egy magasabb ingerküszöbbel rendelkező nyolcéves is simán élvezi, maximum a repülő majmos résznél érdemes eltakarni a szemét, de ezt egy rutinos szülő úgyis tudja, hisz a majmok már az 1939-es filmben is iszonyú parák voltak.

Aki valamiért irtózik a mozitól, az várhat 2026 őszéig, amikor is a Broadway-musicalt már magyarországi színpadon, az Erkel színházban is bemutatják. A legszórakoztatóbb része ennek pedig egyértelműen az, hogy a fasiszta propaganda működését és az ellenségkép gyártását tökéletesen bemutató mesemusicalt nem más rendezi itthon, mint a kormány kedvenc rendezője, az elmúlt években nemzeti ünnepeknek álcázott fideszes nagygyűléseken látható előadásokat rendező Szente Vajk.