A 2022-ben ellenzékiként nyertes országgyűlési képviselőknek a hétvégi aláírásgyűjtésen kellett először direktben szembesülniük azzal, hogy a nem fideszes oldalon mit gondolnak az indulásukról. A Demokratikus Koalíció mind a 106 választókerületben indít jelöltet, így nem lehetett kérdés, hogy nyertes jelöltjeik – a távolmaradást már korábban bejelentő Oláh Lajoson kívül – elindulnak.
Arra voltunk kíváncsiak, hogyan élték meg a hétvégét azok a képviselők, akik az ellenzék országgyűlési képviselőiként ezúttal függetlenként indultak. Különösen azután, hogy a Momentum parlamenti frakciójában ülő Szabó Szabolcs hétfőn bejelentette: mégsem indul. „Az aláírásgyűjtés tapasztalatai számomra azt jelzik, hogy a jelenlegi körülmények között nem tudnám megnyerni az országgyűlési választást a Budapest 9. OEVK-ban” – írta, a mostani választáson arra biztatja híveit, hogy „szavazzon arra a jelöltre, aki meg tudja nyerni a Budapest 9. választókerületet.”
A Momentum több korábbi nyertes egyéni országgyűlési képviselője, így Orosz Anna vagy Hajnal Miklós, korábban jelezte, hogy nem indul. A szocialisták négy jelöltet indítanak függetlenként, a Párbeszéd nem szól bele politikusaik döntésébe. A három ellenzéki párt a választáson nem indul.
Összeállításunkban a szocialista frakcióban ülő Kunhalmi Ágnest, Hiller Istvánt, Vajda Zoltánt, a párbeszédes Szabó Tímeát és Tordai Bencét, valamint a független Hadházy Ákost kérdeztük a hétvégi tapasztalataikról.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
„Az aláírásgyűjtés tapasztalatai számomra azt jelzik, hogy a jelenlegi körülmények között nem tudnám megnyerni az országgyűlési választást” - írta Facebookján.
Négy választókerületben függetlenként elindulnak azért a jelöltjeik.