Újbuda képviselője május elején jelentette be, hogy távozik az Országgyűlésből.
A Momentum a történelem rossz oldalára áll, ha elindul a választáson - mondja Fekete-Győr András, a párt volt vezetője. Azt javasolja a liberális választóknak, hogy szavazzanak a Tiszára. Bedő Dávid frakcióvezető szerint ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy bedobnák a törülközőt. A két politikust a 444 stúdiójában kérdeztük.
A politikus szerint a rendszerváltás érdekében áldozatokat kell hozni, ő pedig kész erre az áldozatra.
Elképzelhető az a forgatókönyv, hogy a Momentum nem indul a 2026-os országgyűlési választáson. Fekete-Győr arról posztolt, ez lenne a jó megoldás, Tompos Márton szerint a vita régóta folyik, a volt elnök pedig lájkokra váltotta a belső dilemmát.
A momentumos képviselő 2026-ban sem indul.
Tóth Márton nem akar ártani azoknak, akiknek sokat köszönhet.
Orosz Anna szerint „itt lenne az ideje, hogy a Fidesz végre kiszálljon a nők magánéletéből és ne korlátozza tovább az emberi jogaikat és méltóságukat”.
Csütörtökön lesz az alakuló ülés, a momentumos képviselő nem akarja, hogy újraválasszák Hintsch Györgyöt, aki szerinte több szálon kapcsolódik a parkolási és parkbizniszek vádlottjaihoz.
Az elnökségért Fekete-Győr és Tompos Márton indul.
A parlament levezető elnöke nem állta meg szó nélkül a miniszterelnökhöz intézett DK-s felszólalást az azonnali kérdések órájában. Pintér Sándor és Polt Péter is erős válaszokat adott.
A fideszes műsorvezető szerint egy állami rendezvényen, illetve a Miniszterelnökség által támogatott Sajtóklubban lehetett volna pofán vágni embereket.
Garázdaság miatt.
Mindezt Bayer Zsolt „lelki Békemenetén”.
A párt szerint azért, mert a kegyelmi botrány kirobbanása után „pedofilvédő Novák Katalin” feliratot tett a Sándor-palota elé.
A kulturális államtitkár nagyon ócska színésznőnek nevezte a gyerekvédelmet a kormányon számon kérő Orosz Annát, a KDNP-s Szászfalvi pedig vörös provokátornak tartja Tordai Bencét, mert egyperces néma felállást kért Navalnij emlékére.