Orbán Viktor: Most mindenki látja, mit jelent a leválás az orosz energiáról

POLITIKA

„Az ukránok nyíltan fenyegetik a magyar kormányt és annak vezetőit is. Tájékoztatom a Tisztelt Házat, hogy a nemzeti kormány nem enged semmilyen zsarolásnak” – mondta a miniszterelnök a parlament tavaszi ülésszakának első ülésén tartott napirend előtti felszólalásában.

„Ukrajna blokkolja a kőolajszállításokat a Barátság kőolajvezetéken.” Orbán közölte, a kormány vizsgálata alapján nincs akadálya a vezeték újraindításának. Azt mondta, nyílt politikai zsarolásról van szó, a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok pedig mélypontra jutottak.

Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Kaiser Ákos/MTI/MTVA

Azt mondta, az EU-val kötött megállapodásában Ukrajna vállalta, hogy biztosítja a rajta keresztül áthaladó energiaszállítást a többi országba. Orbán azt mondta, Ukrajna politikai indokkal gátolja a szállítást, tehát megszegi a megállapodást. Brüsszel kétesen cselekszik, mondta, pedig „kötelessége lenne, hogy Magyarország oldalára álljon. De nem teszi.” Orbán úgy véli, az EU egy tagország helyett az EU-n kívüli Ukrajna oldalára áll, ami „súlyos szerződésszegés Magyarország rovására”.

A kormányfő azt mondta, mindez nyílt beavatkozás a magyar választásokba. „Brüsszel és Kijev a szándékuk szerint módosítanák a körülményeket”, de majd a magyarok döntenek, tette hozzá. „Most láthatóvá válik, milyen az, amikor Magyarország leválik az orosz energiáról”, fogalmazott. Ezerforintos benzinárat emlegetett, és hogy a Shell jól járna a leválással, de a magyar emberek nem tudnák megfizetni a dráguló energiát.

Orbán szerint közölték Brüsszellel, hogy Magyarország addig blokkolja a teljes körű orosz invázió negyedik évfordulójára tervezett, 20. EU-s szankciós csomagot, amíg nem indul újra a kőolajszállítás. Hasonlóan tesznek a 90 milliárdos közös európai hitellel.

Miután egy január végi orosz támadás következtében a Barátság kőolajvezeték ukrajnai infrastruktúrája megsérült, leállt a szállítás Magyarországra, a Mol pedig a stratégiai tartalékok felszabadítását kérte. Hétfőre virradóra Ukrajna mélyen Oroszország területén belül támadta a Barátság kőolajvezeték egyik fontos pontját. A Fidesz ezt szintén a magyar energiabiztonság elleni támadásként értékelte.

Ugyan szerinte a Bizottság az orosz gazdaság gyengülését várja, a magyar kormány úgy véli, az Európai Unió és Ukrajna előbb fut ki erőforrásokból, mint Oroszország. Orbán arról is beszélt, hogy arra sincs válasz, hogyan lehetne legyőzni egy atomnagyhatalmat.

Kapcsolódó cikkek