Miközben a világ és Donald Trump az iráni háborúra figyel, Kuba az Egyesült Államok olajblokádja miatt brutális humanitárius válságot él át: se üzemanyag, se áram, se gyógyszerek, se élelem.

Ürmössy Anna a Rosa Luxemburg Alapítványnak köszönhetően több baloldai fiatal aktivistával utazott a válság kellős közepén Kubába, az ott szerzett tapasztalatairól pedig a 444-nek mesélt.

Mi folyik Kubában?

Azt, hogy a venezuelai elnök, Nicolas Maduró január 3-ai elrablása miatt Kuba hogyan jutott a korábban is nehéz helyzetből válsághelyzetbe, Bede Márton kollégánk ebben a cikkben írta meg. Venezeuela és Kuba között olyan szoros volt az együttműködés, hogy az amerikai akció áldozatainak jelentős része is azon kubaiak közül került ki, akik a Maduro-család biztonságáért feleltek.

Kuba és Venezuela együttműködése 1999 után kezdett gyümölcsözni. Venezuelában ekkor jutott hatalomra a balos Hugo Chávez, aki egyrészt államosította az ország olajkitermelésének jelentős részét, másrészt új piacokat is keresett annak. A közeli Kubának pedig nagyon jól jött a venezuelai gazdaságpolitikai fordulat, mivel az akkor még Fidel Castro által vezetett szigetország a Szovjetunió összeomlása óta küzdött az üzemanyaghiánnyal.

2023-ra Kuba olajimportjának már 60 százaléka származott Venezuelából, vagyis lényegében Venezuela tartotta életben Kubát, amiért cserébe a szigetország tanárok, orvosok, katonák és hírszerzők exportálásával „fizetett”.

A január 3-i amerikai akcióval egyik pillanatról a másikra vége szakadt ennek a több mint negyed évszázados együttműködésnek a két latin-amerikai diktatúra között. Maduroék elrablása óta Venezuelából egyetlen olajtanker sem indult Kuba felé, mert az amerikaiak azóta rendre lekapcsolják a venezuelai kikötőből induló hajókat.

Maduro elrablása után fenyegető hangvételű üzengetés ment az Egyesült Államok részéről Kuba felé a rezsimváltás kiharcolása érdekében, majd gazdasági nyomás alá helyezték a szigetet. Mexikó igyekezett Kuba segítségére sietni és humanitárius alapon olajat szállítani, de Trump állítása szerint a nyomásukra ezt is leállították. Közben Kína és Oroszország is kiállt Kuba mellett. Moszkvával - amelynek egyre fogynak a szövetségesei - folynak ugyan tárgyalások, de kétséges, hogy ezeknek átütő eredményei lesznek.

Február végén pedig Donald Trump már felvetette Kuba „baráti átvételének” lehetőségét, amelyről állítólag magas szinten folynak tárgyalások. Ezekről azóta nincs hír, valószínűleg Trumpot most jobban lefoglalja, hogy a Közel-Keleten háborúzzon. Kedden azért egy republikánus szenátor belengette a Fox Newson, hogy Irán után Kuba a következő.

Bármennyire is nagy a nyomás most Kubán, az Egyesült Államoknak nincs könnyű dolga, ha rezsimváltást akar, ugyanis a kommunista hatalom 67 éve tart ki, és még a Szovjetunió összeomlását is átvészelte.

Csakhogy a kubai állam alapvető funkcióit már a január 3-i akció előtt sem tudta ellátni. Az előző amerikai elnök, Joe Biden le akarta venni Kubát azon országok listájáról, amelyeket szankciókkal sújtanak a „terrorizmus támogatása" miatt (State Sponsors of Terrorism), csakhogy jött az újabb Trump-kormány, így végül Kuba maradt a listán. Ez a gyakorlatban gazdasági és pénzügyi szankciókat, exporttilalmakat, és nemzetközi pénzügyi tranzakciók korlátozását jelenti. Kubában folyamatosak az áramkiamaradások, nincs elegendő élelmiszer és gyógyszer, az emberek alultápláltak. A venezuelai olaj kiesése miatt pedig teljesen magára maradt az ország, és az amúgysem túl rózsás helyzet, még rosszabb lett.