Orbán belökte a busz alá Gulyás Gergelyt a kormányinfós megszólalása után

POLITIKA

„Marhaság” – válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök az RTL-nek Brüsszelben arra, Donald Trump kérésére megfontolnánk-e a katonai segítségnyújtást a Hormuzi-szorosban. Orbán Gulyás Gergely nyilatkozatát minősítette ezzel.

Gulyástól Herczeg Márk a kormányinfón megkérdezte, kért-e Donald Trump, hogy Magyarország is segítsen a Hormuzi-szoros felszabadításában? Erre Gulyás egyértelmű nemmel felelt, majd jött a visszakérdés és a következő válasz. Ez szó szerint így hangzott:

– És segítenénk neki, hogyha ezt kérné?

– Ha ő ezt kérné, megfontolnánk.

Orbán Viktor még rá is erősített a véleményére, hiszen mikor az RTL visszakérdezett, hogy amit Gulyás mondott, az marhaság, azt mondta, igen. Majd hozzátette, hogy „ha lesz tengerünk és hajónk, majd megfontoljuk”, amivel még nevetségesebbé tette az egészet.

Fotó: JOHN THYS/AFP

Nem emlékszünk más olyan esetre, mikor Orbán Viktor ennyire nyíltan alázta volna meg egy emberét.

Amikor a politikai igazgatója, Orbán Balázs egy podcastban ’56 tanulságaként arról beszélt, „Magyarország Ukrajnával ellentétben nem védekezett volna egy orosz katonai agresszióval szemben”, Orbán azt mondta, a politikai igazgatója „félreérthetően fogalmazott”, hibázott.

A következő nagyobb ütést Lázár János vitte be, aki a wc-kefés mondatával vérig sértette a Fidesz egyik fő szavazó bázisát, a cigányságot. Lázár bocsánatkérése itt nem volt elég, Orbán is kármentésbe kezdett. Nyilván így jött, hogy 10 éve Dankó Rádiót hallgat, ezért beszélgetett Szijjártó Péter munkatársával, Gáspár Evelinnel és magyarázkodott a soron következő DPK-gyűlésen, de nem határolódott el Lázártól.

Akkor még erős volt a tiltakozás, Orbán azzal is kezdte, hogy „felkavarodott a zacc”, majd mikor konkrétan a kampány egyik arcáról kellett beszélnie, azt mondta, „vannak erős emberek, vannak erős mondatok, és nem minden marad a pályán, van, ami félrecsúszik, de ezt meg lehet beszélni.” Az ATV-s interjúban pedig, ahol szóba került Lázár, nevetve kibukott belőle, hogy „mit csinált megint a János.”

Ehhez képest Gulyás Gergelyt nem próbálta mentegetni azzal, hogy csak félreérthetően fogalmazott, vagy félrecsúszott a mondata. Elég egyértelműen közölte, hogy marhaságot beszélt. Ugyan Gulyás egyre inkább háttérbe szorul, de mégis ő az, aki mostanában már hetente áll ki a nyilvánosság elé, hogy arról beszéljen, „mit miért tesz a kormány”. Innentől kezdve viszont minden mondata után vissza lehet kérdezni, hogy biztos így van ez, vagy megint marhaságot beszél?

Nem véletlen, hogy Orbán ennyire erősen reagált, Gulyás ugyanis a Fidesz politikájának és üzenetének alappillérét – a folyamatosan hangoztatott háborúellenességet és békepártiságot - ásta alá.

Olyan mondatot mondott, mint ami miatt négy évvel ezelőtt a kampányban Márki-Zay Pétert lényegében megsemmisítette a Fidesz számításba vehető miniszterelnök-jelöltként. Magyar Péter le is csapott, és rögtön arról beszélt, ha Trump kérné, Orbán katonákat küldene Iránba, illetve azt feszegeti, vajon erről tárgyal-e majd Orbán J. D. Vance amerikai alelnökkel. Politikai kommunikációs hatását tekintve ebben így simán benne van egy újabb „kegyelmi botrány”.

Gulyás Gergelynek címezve írtunk a Miniszterelnökségnek, hogy a történtek után tart-e még kormányinfót, és ha igen, mennyire lesz hiteles, amit mond. Ha válaszolnak, a cikket frissítjük.

Kapcsolódó cikkek
Videó

Szembesítettük Gulyás Gergelyt azzal, hogy hazugságot terjesztett a tiszás menetre odavitt ukrán zászlóról

Ajánló: A Kormányinfón arról is érdeklődtünk, segítenénk-e Trumpnak az iráni háborújában, és mit gondolnak arról, hogy a Tisza-ellenes kampányuk alapjáról, az indexes dokumentumról kiderült, hogy kamu az egész.

Botos Tamás, Herczeg Márk
video

Orbán ellentámadásba lendült Lázár cigányozása után Hatvanban

A miniszterelnök nem kért bocsánatot, csak egy „félrement” mondatról beszélt. Aztán beleállt: szerinte „bűnözők, bandába szerveződve, egy párt megbízásából csináltak balhét” a gyöngyösi Lázárinfón.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Gulyás Gergely szerint ha Trump kérné, megfontolnánk, hogy segítsünk a Hormuzi-szoros felszabadításában

Magyar Péter egyből rárepült a miniszter szavaira, ami nem csoda: Márki-Zay Péter négy éve egy hasonló kijelentés miatt elképesztő háborúpártizást kapott a nyakába.

Takács Lili
belföld

Orbán Balázs: Magyarország Ukrajnával ellentétben nem védekezett volna egy orosz katonai agresszióval szemben

Mert ezt tanultuk 56-ból.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán marhaságnak nevezte Gulyás Gergely kijelentését, miszerint megfontolnánk, hogy segítsünk Trumpnak a Hormuzi-szoros felszabadításában

„Ha lesz tengerünk és hajónk, majd megfontoljuk” – mondta a miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcs után.

Benics Márk
POLITIKA

Orbán Viktor megint elment Rónai Egonhoz, és meghökkentő válaszokat adott egyszerű kérdésekre is, amelyekhez nincs hozzászokva

Miért adott Lázár hárommilliós állást Varga Judit férjének, aki történetesen Magyar Péter volt? Miért támadna Ukrajna magyar területen? Mi a bizonyíték a Tisza és Ukrajna együttműködésére? Egy esetleges választási vereségért Orbán vállalja a felelősséget, a Nyugat pedig szerinte vágott virág: színes, de el van vágva a talajtól.

Rovó Attila
belföld

Orbán hátrébb húzza Rogánt, a saját kezébe veszi a kampányt és kiteríti a lapjait

Ez már nem a narratívák háborúja; minden napot egyenként kell megnyerni, mondják az Fidesz-kampány ismerői. Orbán Viktor, hogy esélyesnek láttassa magát, nyíltan taktikázik. Orbán Balázs war roomot épít, Varga Juditot győzködik, Gulyás Gergelyt félreállítják – és mintha múlna a varázs. Fidesz-tájkép csata előtt.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Orbán Viktor kiosztotta Orbán Balázst az orosz–ukrán háború és az 56-os forradalom közötti párhuzam miatt

„A politikai igazgatóm félreérthetően fogalmazott, ami ebben az összefüggésben egy hiba” – mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban.

Gazda Albert
belföld