Facebook-posztban tett hitet a nyugati orientáció és az Európai Unió mellett a lettországi magyar nagykövet. Urkuti György – aki korábban Finnországban is nagykövet volt – arról írt bejegyzésében, hogy a valódi nemzeti egység az uniós tagságunk mellett valósult meg.
Gazdasági okok is az EU-hoz kötik az országot, de szerinte nem is ez a lényeg:
Ennél is fontosabb azonban talán, hogy nyugatos társadalmi berendezkedésünk Szent István óta meghatározza alapvető értékrendünket és kulturális hovatartozásunkat is. Nem híd vagyunk Kelet és Nyugat között, hanem hídfő a nyugati parton. Nem kompország, hanem kikötő a nyugati parton. Nem Moszkvába mennek egyetemre a gyerekeink, hanem Berlinbe, Párizsba, Helsinkibe.
Urkuti – aki 2010 óta dolgozik a külügyminisztériumnál, illetve diplomataként – azt is írja, tudja, hogy vannak problémák és viták az unióval, de „mégis ide tartozunk.” Neki személyesen mindig az európai integráció volt a munkája „kiindulópontja és legmeghatározóbb keretrendszere”, nemcsak diplomataként, hanem „korábban, különféle munkakörökben a külügyminisztériumban, és még korábban, EU-s ügyekkel foglalkozó újságíróként is.”
Épp ezért is gondolja, hogy ünnepnap lesz április 12. 1956-ban az első tüntetők közé tartozó édesapjának nagyon sokáig nem adatott meg a választás szabadsága, nekünk megadatik. „Éljünk vele örömmel és hálával. Békésen és provokációknak nem felülve. Felelősen” – fejezi be írását Urkuti György.