Egész nap megy a fülemben az M1, ma ez a munkám része. Ezt legenyhébb esetben is munkahelyi ártalomnak mondanám, de így estére már a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés tényállását is igazolhatónak érzem. Ezt csak azért panaszolom el, mert nyilván vannak tízezrek, százezrek, akik a közmédia valamelyik tévéjében, rádiójában vagy a kormánypárti médiabirodalom más felületein csüngnek órákon át.
Akik elhiszik, amit ott eléjük raknak, azok most retteghetnek, az életüket félthetik. Már megint.
Hetek óta folyik a hangolás arra, hogy ukránok és tiszások zavargásokat szerveznek közösen vasárnapra, de az elmúlt napokban ezeknek a rémhíreknek a hangereje nőtt, a választás napjára pedig már ez lett a fő üzenet, amelyet a közmédia félóránként bemondott drámai hangnemben.
„Ukrajna mesterlövészekkel és drónkezelőkkel próbál véres zavargásokat kirobbantani és káoszt okozni Magyarországon a választások után”,
hangzik az egyik végtelenségig ismételt bejátszás. Egy ukrán blogger semmivel nem alátámasztott videója alapján közlik, hogy „fegyveres zavargásokat akar kirobbantani Volodimir Zelenszkij Magyarországon”. Egy szakértő meg egyenesen arról értekezett, hogy kiskorúakat ne engedjünk ki az utcára vasárnap, mert az ukránok nem nézik, ki mennyi idős. Az is elhangzik, hogy a Majdanhoz hasonló színes forradalom lenne itt, ha a Tisza veszít. Ami azért vicces, mert az orosz Meduza korábban arról írt, hogy egy Kremlnek dolgozó politikai tanácsadó szerint Orbán veresége esetén az állami irányítású orosz média ezt az Európai Unió által szervezett „színes forradalomnak” fogja beállítani.
Az egyfajta fordulópont volt, hogy ebbe a riogatásba vasárnap kormánytagok is beleálltak. Lázár János azt üzente, mintegy szavazási buzdításként, hogy Magyar Péterék „polgárháborút akarnak kirobbantani ma este vagy holnap Magyarországon”. Orbán Balázs kampányfőnök pedig azt posztolta a tiszásokról, hogy „fegyverrel mennének utcára”. Kovács Zoltán kormányszóvivő pedig kvázi támadási útvonalat rajzolt fel.
Ezen állítások alátámasztására a korábban kamuanyagokat terítő volt tiszás, Csercsa Balázs posztját idézik, amelyen egy befotózott A4-es lap látható, valamint egy olyan videót, amelyen ukránul beszélő egyenruhások néznek egy Budapest-térképet. Erről az orosz propagandacsatornán feltűnt videóról Buda Péter hosszan értekezett. A volt nemzetbiztonsági tiszt felvázolta azt is, hogyan terjedt orosz és ukrán felületeken a budapesti zavargásokról szóló dezinfó már hetekkel ezelőtt, és hogyan vette azt át a kormánypárti nyilvánosság. Írásában figyelmeztet:
„...a kormány tudatosan összejátszik egy idegen ország titkosszolgálatával, a magyar választás rendjének befolyásolása érdekében, ráadásul egy olyan művelet keretében, amely egy erőszakos provokáció bekövetkezésének ágyaz meg. Lássunk világosan: ez súlyos bűncselekmény, amelynek felderítése és kivizsgálása az erre hivatott állami szervek halaszthatatlan feladata volna. Amennyiben ezek a szervek e kötelességüknek nem tesznek eleget, ők is súlyos bűncselekmény elkövetésében lesznek elmarasztalhatóak.”
Mivel a kormány korábban is minden gátlás nélkül riogatott nyilvánvaló baromságokkal (emlékszik még valaki arra, hogy Gulyás Márton külföldi rohamosztagosokkal tervezte lángba borítani Budapestet a 2018-as választás után?), ezért akár legyinthetnénk is a fenti félelemkeltésre. De egyrészt fontos újra regisztrálni, hogy a Fidesz saját szavazóit viszi bele a rettegésbe. Másrészt nem csak Buda Péter, hanem Panyi Szabolcs újságíró is arról írt, hogy
vannak ilyen zavargásos tervek: csak éppen az oroszoknál.
Erről Rácz András Oroszország-szakértő is beszélt a Telexen, Panyival pedig egy megbízható biztonsági forrása közölte, hogy „az orosz titkosszolgálatok tervek szintjén valóban felvázoltak erőszakos forgatókönyveket”. Ezen információ alapján írja, hogy „az orosz titkosszolgálatok egy olyan tervet is előkészítettek, melyhez ukrán menekülteket, vagy magukat ukrán menekültnek kiadó személyeket használnának fel. A legvalószínűbb az, hogy ehhez a valóságban tényleg ex-berkutosokat és egyéb, az orosz GRU által beszervezett orosz ügynököket tudnának bevetni.”
Szórakoztató módon a kormányzati propaganda és az ezt leleplező megszólalások abban egyetértenek: ezek a zavargások csak akkor történhetnek meg, csak akkor van értelmük, ha a Tisza veszít.
Most, az urnazáráskor az egyszeri olvasó pedig csak vakarja a fejét. Akkor most tényleg az volt a Fidesz utolsó napi fő üzenete, hogy rohanjon mindenki szavazni a hátralévő időben, hogy a Fidesz győzzön, de ha a Fidesz győz, akkor ukrán zavargások lesznek?
És esetleg nem lehetne helyette megakadályozni, hogy zavargások legyenek?
Magyar Péter úgy reagált: „Szokásos fideszes rémhír és hazugság, hogy bárki erőszakos megmozdulásokra vagy épületfoglalásokra készülne a szavazás lezárulta után. Minden bizonnyal az itt tartózkodó orosz tanácsadók fejéből pattant ki ez a zavarkeltés” De „a Tisza teljes közössége és a minket támogató magyarok milliói derűsen, magabiztosan és békésen várják az esti urnazárást.”
választás 2026
POLITIKA
Buda Péter
gulyás márton
gru
közmédia
panyi szabolcs
fidesz
orosz titkosszolgálatok
Budapest
Csercsa Balázs
Volodimir Zelenszkij
magyar péter
Tisza Párt
tiszások
rácz andrás
ukránok
m1
Orbán Balázs
Lázár János
ukrajna
választás 2026
A kormánymédia folyamatosan arra utalgat, hogy a Tisza Párt a feltételezett veresége után zavargásokat robbanthat ki. Lázár János miniszter is beszélt erről.
Már ha hihetünk a kormánymédia egybehangzó értesüléseinek. De miért ne hinnénk?
Ha a Tisza nyer, azt „színes forradalomnak” állíthatja majd be az orosz propaganda.