Véget ért a kegyelmi ügyben tartott rendkívüli sajtótájékoztató
Már készül az összefoglaló cikkünk, addig is meg lehet nézni a nyilvánosságra hozott dokumentumokat a nemrég élesedett kormányzati oldalon.
Már készül az összefoglaló cikkünk, addig is meg lehet nézni a nyilvánosságra hozott dokumentumokat a nemrég élesedett kormányzati oldalon.
– mondta Magyar, majd utalgatását azzal folytatta: „Szerintem érdemes lenne, esetleg... ha van ilyen a történetben, akit belerángattak, aki mögé bebújtak, akit megaláztak az urak.”
A HVG kérdésére mondta mindezeket, miután azt kérdezték tőle, hogy ha a bizottságnál kötelezővé is a teszik a megjelenést, az igazságmondást hogyan lehet kötelezővé tenni. Magyar szerint a bíróságokhoz hasonlóan kell meghozni a szabályozást, miszerint a hamis tanúzás bűncselekménynek számít.
A 24.hu arra kíváncsi, hogy a Budaházy-féle Hunnia ügy is nagy felháborodást okozott, ott terrorizmus miatt ítélték el őket, és Budaházy is a pápalátogatásra hivatkozva kapott kegyelmet. A kérdés, hogy ezt az ügyet is kivizsgálják-e. Magyar azt mondja, az igazságszolgáltatás és a végrehajtó hatalom két külön hatalmi ág, ő nem fog jogerős bírói ítéleteket minősíteni. A köztársasági elnök diszkrecionális jogköre, hogy kinek ad kegyelmet. Nem látja indokoltnak kinyitni azt az ügyet.
Magyar szerint ennek nem az a módja, hogy becsengetnek Novákhoz.
A Klubrádió arra kérdez rá, hogy valóban vannak-e Sulyok Tamásnál iratok, ha igen, csak ő tudja-e nyilvánosságra hozni, kell-e jogszabálymódosítás az ügyben.
Magyar azt mondja, más út nincs, mint hogy a köztársasági elnök nyilvánosságra hozza az aktát. Szerinte Sulyoknak nagy a felelőssége, reméli, hogy a távozása előtt ezt átérzi, és nem a dicstelen múltjával akar bevonulni a politikatörténetbe, hanem az utolsó lépések egyikeként odateszi a puzzle másik felét. Kell, hogy legyen ilyen akta ott, ráadásul kibővítve. A Sándor-palotában megvan az, ami az IM-ben keletkezett, és megvan a köztársasági elnök saját hivatalának előkészítése is. Ott is van kegyelmi főosztály, a munkát elvégzik, ott is készül egy felterjesztés a köztársasági elnöknek. Hogy abban az aktában mi van, és hogy az igazgató ott leírta-e azt, hogy pontosan kinek a nyomására, utasítására, vagy a kormány döntése nyomán került sor a kegyelem megadására, nem tudja. Ha nincs benne, akkor majd elmondják az érintettek.
tudja megkezdeni működését a vizsgálóbizottság Magyar reményei szerint.
– tette fel a kérdést a Telex, amire Magyar azt mondta, nem az ő feladata ezt eldönteni. „Én nem leszek tagja ennek az országyűlési viszgálóbizottágnak.”
Szerinte a volt elnököt, az akkori kormány tagjait és az igazságügyi minisztérium vezető tisztségviselőit érdemes behívni, és aztán szerinte felmerülhet több név is, „akár az imént említett hölgyé is”.
Az RTL arra kérdez, ki lobbizhatott K. Endre érdekében, Magyar erre nem mond nevet. Nem javasolja Sulyoknak, hogy ne hozza nyilvánosságra a nála lévő aktát. Ha megtagadja, övé a politikai, emberi és morális felelősség.
Varga nem beszélt neki arról, hogy milyen körülmények között zajlott az ellenjegyzés.
Kaufmann Balázs arra kérdez rá, hogy K. Endre kegyelmi döntése különbözik-e a másik 9-től, ahol szintén megváltoztatták az igazságügyi miniszter javaslatát.
Magyar azt mondta, hogy a Hunnia ügycsoport teljesen külön szálon futott, a „K. Endre ügycsoportban” van még egy ember, akit szintén kiemeltek, és aláírták a kegyelmet. Róla nem akar beszélni. A szubjektív véleménye szerint 22 esetben adott kegyelmet a köztársasági elnök a pápalátogatást megelőző napon, abból hat volt politikailag rendkívül érzékeny, azokhoz csaptak hozzá jópár ügyet, hogy ne tűnjön úgy, hogy Novák csak politikailag érzékeny ügyekben ad kegyelmet.
Az ügyvédről továbbra sem akar beszélni, de nem ért egyet azzal a szabállyal, hogy ne lehetne a nevét nyilvánosságra hozni. Kaufmann Balázs arra kérdez, meg tudja-e erősíteni Magyar, hogy ugyanarról az ügyvédről van-e szó, aki Budaházyék ügyében lobbizott, illetve van-e jelentősége annak, hogy ezek az ügyek össze lettek kötve, mire Magyar annyit mond, „én ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.”
A kegyelmi kérvény jóval korábban, háromnegyed-egy évvel korábban keletkezett, mint április 14, és hirtelen előkapták a minisztériumban a kérvényt.
Magyar él a gyanúperrel, hogy nem véletlen nem tájékoztatták Vargát, hogy Novák Katalin felülírta a döntést. A kérdés, hogy hol nem voltak szándékosan transzparensek. A volt feleségétől nem kapott információt, de egy volt miniszter családjától igen. Lehet is-is, vagy a Sándor-palotában, vagy a minisztériumban jártak el így szándékosan vagy félszándékosan. Valakik ezeket a kegyelmeket kilobbizták, egy erősebb hatalom kellett hozzá, amiről az érintettek fognak beszámolni. Ezért lesz a vizsgálóbizottság, ahol kötelező lesz megjelenni.
Répássy Róbertnek meg kell jelennie a vizsgálaton? Magyar szerint igen, az aktuális miniszter, a volt köztársasági elnöknek és az akkori kormány tagjainak kell megjelennie. Ők tudják megmondani, mi történt pontosan. Orbán bebújt nők szoknyája mögé, most itt az idő elmondani az igazságot.
mert akkor már K. Endre a reintegrációs őrizetét töltöte, és otthon volt.
„Valaki azt mondja, azért, hogy kapjon nyugdíjat” – mondta Magyar, de azt nem tette hozzá, hogy ezt a sokáig Vidéki Prókátor néven futó Fülöp Botond mondta.
Magyar szerint „valószínűbbnek tűnik az iratok alapján” és a kegyelmi kérvényt megtámogató oktatási intézmények vezetői miatt, hogy K. Endre „szeretett volna tovább dolgozni. Gyerekekkel.”
Azokban az ügyekben, ahol megadják a kegyelmet, ott nyilvánosságra kell hozni a kegyelmi határozatot, vagyis magát a tényt és a nevet.
Magyar szerint, aki úgy látja, az utolsó tíz százalékot majd az érintettek tudják hozzátenni, hogy teljes legyen a kép.
– mondta Magyar, miután közölte, csak ennyit mondhat, mert azt nem hozhatják nyilvánosságra, hogy ki volt az ügyben az ügyvéd.
– mondta Magyar, aki szetint ezt Gulyás Gergelytől lehet tudni, aki ezt egyszer a Telexnek árulta el.
„A Hunnia per elítéltjeinek ügyében egyeztetet a kormány. Az nem derült ki, hogy K. Endre ügyében egyeztetett-e a kormány” – mondta Magyar, aki szerint nagyon sok információ jutott el hozzájuk, „a Fidesz vezetőinek szűk köréből is”.