A közvetítésnek vége
Köszönjük a kitartó figyelmet!
Köszönjük a kitartó figyelmet!
Nem csak Sulyok Tamás, Polt Péter és más szereplők leváltását teszi lehetővé a most társadalmi vitára bocsátott tiszás alaptörvény-módosítás, de a Fidesz egyik emlékezetes bosszúját/bűnét is kiiktatná a párt azzal, hogy az Alkotmánybíróság visszakapja a döntési szabadságát. Miután az Alkotmánybíróság 2011. májusában megsemmisítette a NER egyik első látványos intézkedését, a 98 százalékos különadóról szóló rendelkezést, mert az visszamenőleges hatályú volt, a Fidesz lecsapott.
A valóságból kell érkezni és oda kell visszamenni, mondja az utolsó kérdésre válaszolva Magyar Péter. Amiről szó van: 12 évben maximálják a képviselők parlamentben tölthető idejét. Ez azt jelenti, hogy a fideszesek és a KDNP-sek zöme 2030-ban befejezheti országgyűlési pályafutását. A sajtótájékoztatónak vége, a miniszterelnök útnak indul a 444 stúdiójába.
Összefügghet, mondta röviden Magyar Péter a korábbi kijelentésével kapcsolatos kérdésre válaszolva. De ezt majd maga a legfőbb ügyész fogja elmondani. Amennyiben el fogja mondani.
Legalábbis ha rajtunk múlik, mondta Magyar Péter. Mintegy mellesleg, kérdésre válaszolva.
Csak akkor van igazán értelme a közvetlen elnökválasztásnak, ha bővítik a jogkörét. Bár ha valakit 3 millió ember választ meg, az a jelenlegi keretrendszer mellett is lehet aktívabb. De nem az a lényeg, hogy Magyar Péter mit gondol erről, hanem az, hogy az emberek mit gondolnak. Az alkotmányozási folyamat során lesz rá mód, hogy ez kiderüljön. A jelenlegi rendszer egyébként üres, úgyhogy úgy nem jó, ahogy van. Ennek sok értelme nincs.
Először legyenek túl azon, amibe eddig belevágtak, a többit majd később fogják kitalálni. Hónapok kérdése, és megoldják. Ami a legfőbb ügyészt illeti, arra számítanak, hogy le fog mondani.
Rétvári Bence szerint nem nyugszanak azok, akik a migráció pártján fognak, például az Amnesty International. Szerinte az Amnesty kesztyűs kézzel bánt, a migrációs paktummal és a Fidesz által tervezett, majd meg nem épített migrációs táborról szóló parlamenti vita után elítélte a Tisza retorikáját. Rétvári említi a Helsinki Bizottságot is. Azt kérdezi Pósfai Gábor belügyminisztertől, hogy visszautasítják-e ezeknek a szervezeteknek a követeléseit.
Pósfai arról beszélt, hogy a magyar államnak joga és kötelessége megóvnia a határait, illetve joga van eldönteni, hogy kiket enged be, és enged letelepedni. Csúsztatásokról beszélt: "valóban a migrációs paktum jelenelgi formját nem fogadja el a Tisza kormányt, illetve semmilyen köze nem volt a migrációs paktumnak az uniós pénzek hazahozatalához". Megint felemlegette a Fidesz-kormány által Vitnyédre tervezett tábort, illetve az elengedett embercsempészek ügyét.
Pósfai transzparenciát ígér, meg azt, hogy a magyar érdeket fogják képviselni a szövetségi rendszerekben a migráció kérdésében is. Szerinte az illegális migrációs kérdéskörében a házon belül egyetértés van, elutasítja mindenki az illegális migrációt. Pósfai szerint nem hergelésre, hanem felelős beszédre lenne szükség.
Rétvári szerint a Tisza játszik az illegális migráció kifejezéssel, hiszen szerinte a migrációs paktum legalizálja az illegális migrációt.
Hogy valójában miről szól a migrációs paktum, azt a Lakmusz írta meg részletesen.
Igyekeznek olyan jelöltet találni, aki megtestesíti a nemzet egységét. Keressünk együtt ilyet, mondja Magyar Péter. Akár olyat, akit az ellenzék is támogat. Ez azonban átmeneti megoldás, mivel óriási az igény egy teljesen új alkotmányra. Ezt népszavazással fogják megerősíteni. Lehet, hogy már jövőre, de lehet, hogy csak később, nem a sietség, hanem a minőség a fontos.
A szuverenitásvédelmi hivatalon megspórolt 6 milliárd egy az egyben megy vagyonvisszaszerzésre. A vezetők miniszteri szintű fizetést fognak kapni.
Hat évre nevezik ki a vagyon-visszaszerzési hivatal elnökét, derül ki még egy részlet a Magyar-sajtótájékoztatón. A vezetők 24 órás rendőri védelmet kapnak. A pályázatot még nyáron kiírják. Szeptember elejére felállna a hivatal a tervek szerint. Mindenki ugyanolyan elbánásban fog részesülni, a tiszások is. Erre érdemes költeni, mert nem csak a múltról szól, nem csak a már ellopott ezermilliárdokról.