Magyar Péter: Sulyok Tamás július 20. körül már nem lesz államfő

  • A miniszterelnök az Országgyűlésben napirendi előtt azt közölte, hogy „meg fogom, meg fogjuk szabadítani a hazánkat a gazdasági és a politikai maffiától”, ennek érdekében meghirdette a Tisztítótűz műveletet
  • Alkotmánymódosítást nyújtanak majd be, annak elfogadásának a napján megszűnik Sulyok Tamás köztársasági elnök mandátuma.
  • Bevezetnék a 70 éves életkori határt az Alkotmánybíróságon, ezzel megszűnne az AB-elnök Polt Péter megbízatása is.
  • A miniszterelnöki ciklus korlátozása után az országgyűlési képviselői mandátumot is maximalizálná a Tisza, méghozzá 12 évben.
  • A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal vezetői különleges rendőri védelmet kapnak majd, meg egy rakás jogkört
  • A fideszesek szerint Magyar diktatúrát épít.
  • Ez itt a parlamenti adok-kapok élő adása.
52 poszt

A közvetítésnek vége

Köszönjük a kitartó figyelmet!

Oda a Fidesz bosszúja

Nem csak Sulyok Tamás, Polt Péter és más szereplők leváltását teszi lehetővé a most társadalmi vitára bocsátott tiszás alaptörvény-módosítás, de a Fidesz egyik emlékezetes bosszúját/bűnét is kiiktatná a párt azzal, hogy az Alkotmánybíróság visszakapja a döntési szabadságát. Miután az Alkotmánybíróság 2011. májusában megsemmisítette a NER egyik első látványos intézkedését, a 98 százalékos különadóról szóló rendelkezést, mert az visszamenőleges hatályú volt, a Fidesz lecsapott.

A cikk folytatódik

Igenis vissza kell menni a valóságba

A valóságból kell érkezni és oda kell visszamenni, mondja az utolsó kérdésre válaszolva Magyar Péter. Amiről szó van: 12 évben maximálják a képviselők parlamentben tölthető idejét. Ez azt jelenti, hogy a fideszesek és a KDNP-sek zöme 2030-ban befejezheti országgyűlési pályafutását. A sajtótájékoztatónak vége, a miniszterelnök útnak indul a 444 stúdiójába.

Az aranykonvojügy miatt mondhat le Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész

Összefügghet, mondta röviden Magyar Péter a korábbi kijelentésével kapcsolatos kérdésre válaszolva. De ezt majd maga a legfőbb ügyész fogja elmondani. Amennyiben el fogja mondani.

Újra alkotmánynak fogják hívni az alkotmányt, és nem alaptörvénynek

Legalábbis ha rajtunk múlik, mondta Magyar Péter. Mintegy mellesleg, kérdésre válaszolva.