Lázár feladata, hogy felmérje, mi maradt egyáltalán a Fideszből

POLITIKA

A Telex értesülése szerint Lázár János, aki az elmúlt hetekben eltűnt a nyilvánosság elől, a párt megbízásából az országot járta, hogy felmérje, milyen állapotban vannak a Fidesz vidéki szervezetei az áprilisban elszenvedett választási vereség után. Lényegében az a feladata, hogy felmérje, mi maradt egyáltalán a pártból. Erre utal az is hogy a politikust csütörtök délután a szombathelyi Fidesz-iroda előtt fotózta le az Úgytudjuk egyik olvasója. A szombathelyi lap információi szerint az Orbán-kormány egykori minisztere a Fidesz Vas megyei választókerületi elnökeinek tartott eligazítást arról, milyen feladataik lesznek a következő időszakban.

Lázár János Szombathelyen az ugytudjuk.hu fotóján.

A Telex értesülése szerint Lázár eddig főleg a dunántúli megyéket látogatta. Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke megerősítette a lap információit. „Igen, meg tudom erősíteni, Lázár János feladata – amire a pártelnök és a Fidesz elnöksége együttesen kérte fel – egy általános állapotfelmérés” – válaszolta a Telex újságírójának. Havasi szerint Lázárnak a teljes, országos párt-infrastruktúra állapotát fel kell mérnie. Azt írta, ő már túl van vele egy személyes egyeztetésen, ami „nagyon részletes, professzionális és optimista hangulatú, egyórás konzultáció volt”. Lázár János határidőt is kapott. „Jelenleg a munka gőzerővel zajlik, a határidő: szeptember” – írta Havasi. A Telex úgy tudja, sok helyen a városi irodákat is bezárja a Fidesz.

A szombathelyi találkozó egyik résztvevője, V. Németh Zsolt is azt mondta a Népszavának, hogy Lázár nem eligazítást tartott, hanem meghallgatta őket arról, „milyen szervezeti keretekben, milyen módon és milyen megújulással látjuk el a konstruktív ellenzéki teendőinket”.