Úgy tűnik, a Tiszának, mind a pártelnök-miniszterelnöknek, mind a frakciónak (bár gyanús, hogy a kettő ebben a viszonylatban egymástól nem elválasztható) különös érzéke van hozzá, hogy kínos helyzetbe hozzon, magyarázkodásra kényszerítsen, megszívasson olyan embereket, akiket egyébként nagyon fontos pozíciókra nézett ki/próbálna fölkérni. (Megismételtem Rovó kolléga állítását.)

A köztársasági elnöki posztra Magyar Péter dobta be minden egyeztetés vagy előkészítés nélkül Polgár Judit nevét, amire szegény jelölt csak hápogni tudott, ilyen gyorsan még sosem kapott mattot, nem is mondhatott mást: nem vállalja. Hogy is vállalhatta volna? Egyáltalán: eszébe sem jutott soha. A kérdés az, hogy juthatott eszébe másnak, konkrétan Magyar Péternek? Vagy: mi volt itt a cél?

Néhány nap múlva a miniszterelnök persze előrántotta valódi jelöltjét – a sokat emlegetett nagy társadalmi egyeztetést, a nemzeti egység szempontjából oly fontos demokratikus folyamatot a gyorsaság kedvéért otthon, szűk családi körben intézte –, Baka Andrást, akit már a jelölés előtt sikerült finoman becsicskítani, hiszen alig néhány órával korábban, Polgár esetében pont az volt az érvelés, hogy mennyivel jobb jelölt egy zseniális sakkozónő, egy nemzetközi, intellektuális szupersztár, mint megint egy unalmas, öreg jogászprofesszor, pláne valami „bíró” (az 1990 és 2026 közötti hét elnökből három kábé az volt: Mádl, Sólyom, Sulyok, bár az utóbbi lejogászprofesszorozását az előbbi kettő kikérné magának), na és ezek után választották meg Bakát, aki, mit tesz Isten, jogászprofesszor, ex-főbíró, 74 éves és felettébb unalmas közéleti figura.

Onnan kell indolnod, hogy a legfőbb politikai hatalom birtokosa kimondta: más azért „sokkal jobb lett volna”; már-már sulyoki erősségű pozíció.

A köztárselnöki purparléhoz képest a közmédiatestületes szerencsétlenkedés szinte említésre sem méltó, a lényeg, hogy mindenki, aki belekeveredett, kezdi elég szarul érezni magát, de ez nyilván senkit sem érdekel, és én eleve úgy vagyok vele (catch me outside, how ‘bout that!), hogy aki a közmédia közelébe megy, mégis, mire számít?