Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, az elmúlt nap legfontosabb híreivel, amiből ezúttal volt bőven. Hírleveleinkre feliratkozni itt lehet.
Jelentős nap volt a szerdai, ugyanis nyilvánossá vált az állambiztonsági akták egy része, és mostantól több tízezer hálózati személy adatai váltak kereshetővé. Arról, hogy mit bizonyít egy találat, miért hiányoznak sokan a listáról, és hogyan lehet utánajárni a családi titkoknak, reggel részletes cikkel jelentkeztünk, követtük a megnyitást kísérő sajtótájékoztatót Magyar Péterrel, majd írtunk arról, hogy egykori MNB-elnököket, olimpiai bajnokokat, volt külügyminisztert és ismert kvízmestert is találtunk a listákon.
Beszámoltunk arról, hogy kik szólaltak meg, miután előkerült a nevük: köztük volt Nógrádi György és Szikora Róbert is, Gyurgyák János pedig megerősítette nekünk, hogy beszervezték, de állítása szerint soha nem jelentett senkiről. Már az akták megnyitása előtt kevéssel állt a nyilvánosság elé Korniss Péter, és írtunk arról is, hogy volt, akit 1989. november 13-án szerveztek be, ahogy felidéztük azt is, hogy a püspökök nagy részéről már rég tudtuk, hogy a hálózat része volt, és az igazi a kérdés az, hogy mihez kezdenek ezzel az egyházak.
Hír volt még, hogy az Alkotmánybíróság szerint nem hagyható figyelmen kívül, hogy Patyi András személyes adatai szerepelnek egy nyilvánosságra hozott hatos kartonon, valamint hogy Tarr Zoltán apja is szerepel a listán, de a fia szerint írásos igazolása volt arról, hogy nem végzett ügynöki tevékenységet, ahogy megírtuk azt is, hogy Szijjártó Péter sietve igyekezett eloszlatni a családtagjaival kapcsolatos gyanút. Igaz, a Fidesz szerint az ügynökakták nyilvánosságra hozatala „politikai cirkusz”, alighanem ezért is lehet, hogy ők nem törték magukat a 20 évnyi kormányzásuk alatt, hogy eljussanak idáig.
És hír volt még ezen kívül, hogy
Feledy Botondot hétfőn este kirúgták a külügyi intézet éléről. Szerdán reggel nyilvánosságra hozták az ügynökaktákat. Szinte sorsszerűen csúszott össze időben ez a két ügy, pedig semmi közük nincs egymáshoz. Illetve dehogy nincs, csak nem úgy. Csütörtök reggeli véleménycikkünkben arról írtunk, hogy mi a közös szál Feledy Botond kirúgása, az ügynökakták, az NKA-ügy, és a NER-t olajozó ügyvédek esete mögött.
A nap külpolitikai eseménye egyértelműen az amerikai félidős választás volt, amin a demokraták tönkreverték a republikánusokat, a Kongresszus mindkét házban meggyőző többséget szerezve. Gyorselemzésben írtunk arról, hogy a Trumppal szembeni elégedetlenség kellett a hatalmas republikánus vereséghez, arról is, hogy miért jöhet új korszak Washingtonban a demokraták elsöprő győzelme után, és bemutattuk a választás pár kiemelt szereplőjét, például a Texasban győző James Talarciót, a michigani Abdul El-Sayedet, az elnökjelöltségre is esélyesnek gondolt Jon Ossoffot, az ohiói Amy Actont, akivel szemben különösen aljas kampányt vittek a republikánusok, és megemlékeztünk arról is, hogy 94 év után választottak demokrata szenátort Kansasban.
Amerikai idő szerint másnap reggel aztán a Fehér Ház ugyan emlékeztette az amerikaiakat, hogy még mindig Trump az elnök, de a felelősségkeresés és áthárítás azonnal elkezdődött, és Vance alelnök már nyíltan az iráni háború megindításával magyarázta a vereséget. Trump maga ugyan alig akart beszélni a történtekről, de azt elmondta ő is, hogy részben tényleg a háború lehet az ok, de attól még mindent ugyanígy csinálna újra. Írtunk emellett arról is, hogy Elon Musk döbbenetes pénzt, közel félmilliárd dollárt költhetett el a republikánus kampányra, de hiába.
Elon Musk több mint 200 millió dollárt költött a republikánus jelölt támogatására, de nem ment vele sokra.
Feledy Botond kirúgása, ügynökakták, NKA-ügy, a NER-t olajozó ügyvédek. Mi a közös bennük?
Ahol több tízezer egykori állambiztonsági személy nevére lehet rákeresni.
„Úgy látszik, a választásokba beavatkozó űrlézereim ezúttal nem működtek” – írta a világ leggazdagabb embere, aki a kampányban közel félmilliárd dollárt, több mint 160 milliárd forintot adományozott a republikánusoknak.
Jon Ossoff harcias Trump-ellenes kampánnyal nyert Georgiában, és hiába tagadja elnöki ambícióit, egyre többen az új Obamát látják benne.
Ezt Orbán Anita külügyminiszter üdvözli.
Az egyik legkeményebb kampány Michigan államban ment, ahol pár nappal a választás előtt El-Sayed demokrata kihívója is átállt a republikánusokhoz, de ez sem volt elég a progresszív jelölttel szemben.
Élete utolsó napján is beszéltek erről a fiával.
Adam Hamilton metodista lelkész közel száz év után az első demokrataként nyert szenátusi választást a hagyományosan republikánus államban, ami váratlanul az idei választás egyik legfontosabb csataterévé vált.
Ahogy sok ilyen szomorú sztorinál, itt sem fekete-fehér a kép.
A III/III-at két hónap múlva, 1990. január 21-én megszüntették.
A rendszerváltó értelmiség meghatározó alakját húszévesen szervezték be. Állítása szerint soha nem jelentett, végül ki is zárták a hálózatból.
Azt viszont mondta, hogy az alelnökének részben igaza van abban, hogy az iráni háború miatt szenvedtek vereséget.
Az előző kormányok évtizedes mulasztását felemlegetve, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján tették mindenki számára elérhetővé az egykori állambiztonsági nyilvántartások folyamatosan bővülő, online kereshető adatbázisát az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában.
Boldog-boldogtalan a nyitott ügynökaktákat bújja, a volt külügyminiszter családtagjainak adataival reagált.
Szeptemberben is lendületes növekedést sikerült összehoznia az ágazatnak, így 2,5 év után ismét elérte a 2021-es év átlagteljesítményét az ipar.
A legtöbb érintett múltja ismert volt, de előkerültek olyan szereplők is, akikről eddig nem lehetett tudni, hogy kapcsolatba kerültek az állambiztonsággal.
Az amerikai alelnök szerint a választási vereség elemzését mindenképp az iráni háborúval kell kezdeni.
Békétlenséget szít a helyzet a Fidesz frakcióvezetője szerint.
Szerdától bárki rákereshet az állambiztonság több tízezer hálózati személyére, akár a saját rokonaira is. De mit bizonyít egy találat, miért hiányoznak sokan a listáról, és hogyan lehet utánajárni a családi titkoknak?
Orbán azt mondja, a 21,5 millió forintot eladományozta.
Ungváry Krisztián 2023-ban már részletesen foglalkozott a Raguza néven nyilvántartott Nógrádival. De ő maga tagadja, hogy ügynök lett volna.
Az Orbán-kormány mindent megígért a kínaiaknak, ami szem-szájnak ingere.
A katolikus egyház bocsánatot kért azon tagjai nevében, akik jelentéseikkel ártottak. A reformátusok vezetője szerint a gyógyuláshoz vezető út sokaknak nem lesz könnyű.
A nyilvánosságra hozott iraton az szerepel, hogy Patyi Andrást 1988-ban szervezték be hazafias alapon.
Köszönik, ha ezt a választópolgárok is figyelembe veszik.
Tavaly októberben a deficit még 339 milliárd forintos volt.
Amy Acton a megélhetési költségekre építő kampányával legyőzte Trump milliárdos jelöltjét, Vivek Ramaswamyt, így ő lesz Ohio első női kormányzója.
Trump a szavazólapon, megosztó jelöltek, hiába átrajzolt térképek: gyorselemzés arról, hogy mi vezetett a súlyos republikánus vereséghez és a demokraták jó szerepléséhez.
A Kongresszus mindkét házának elfoglalásával a demokraták sok lehetőséget kapnak, hogy megnehezítsék Trump elnöki ciklusának utolsó két évét.
A zenész elmondása szerint szerették volna, ha jelentéseket ír, de nem kérték rá, és ő nem tett ilyet.
A Kúria által hozott korábbi határozat nem vette figyelembe a falfrikák tartalmát.