A Fővárosi Törvényszék is beintett a kormányrendeletnek, amely megtiltotta, hogy a szolidaritási adó miatt pert lehessen indítani
Így folytatódhat a per, amit Budapest indított a sarcolás miatt.
Így folytatódhat a per, amit Budapest indított a sarcolás miatt.
Chappell Roan Grammy-ruháján pörög az internet erre fogékony része. De csak így, magunk közt: kinek jó ez?
Az MCC gazdaságpolitikai vezetője egy Redditen talált térkép alapján írt arról, mennyire jónak számít a magyarok közérzete európai összehasonlításban. A globális boldogságkutatás másról árulkodik.
A 444 nem kérdezhetett a kormányinfón, ahol a miniszterelnökséget vezető miniszter nemcsak a Lázár-ügyet tagadta, de a kegyelmi ügyről is elmondta, hogy „egy rég lezárt ügy”, és „nincs miről beszélni”.
A Szigetszentmiklós ügyében eljáró bíró csak elnapolta a tárgyalást, mivel a kormányrendelet szerinte több ponton is alaptörvény-ellenes.
A gyanúsítottként beidézett T. a rendőrségen tudta meg, hogy mit követett el 170 kilométerrel arrébb. A mackótolvaj és a szegedi nő csöppet sem hasonlít egymásra, a kihallgatáson a nyomozók sem igazán értették, hogy miért dobta ki ezt az arcfelismerő rendszer.
A Szőlő utcai ügy nyomozásában tanúként vallomást tett egy lány arról, hogyan molesztálta őt szexuálisan, és hogyan tartotta érzelmi függésben Juhász Péter Pál hosszú évekig. Az általános iskolájában, egy drogprevenciós előadás után kereste őt meg a férfi, és építette fel a bántalmazó kapcsolatot. Juhász mindezt úgy tehette meg, hogy akkor már túl volt az első botrányán.
Itt van Európa válasza a Carney-beszédre: Mario Draghi arról beszélt, hogyan maradhat politikai értelemben életben Európa az új világrendben. A többsebességes Európaként is értelmezhető pragmatikus föderalizmus lényege az önkéntesség: aki kimarad, lemarad.
Jávor István fotós, operatőr, dokumentumfilmes a CEU-n mesélt a Bibó István Szakkollégiumban 1989-ben felvett interjúról.
A Korrupciókutató Központ Budapest legfrissebb jelentése szerint a tenderek 13 legnagyobb szereplőjének 2011 óta tartó sikereit nem piaci, hanem politikai okok magyarázzák.
Információi szerint egyetlen érvényes ajánlat sem érkezett.
Egy 2015-ös e-mailben írt Epsteinnek a szintén a fotón szereplő Maxwell, hogy miért készült a kép.
Elképzelhető, hogy ha megvalósul, a META személyes szuperintelligenciája a leghasznosabb kütyü lesz, amit az emberiség valaha létrehozott. De ha nem vigyázunk, ez lesz az a palack, amelybe végleg bezárjuk az emberi szellemet.
A testület határozatképessége a tét a vasárnapi időközi választáson. A helyi ellenzék Tisza-szimpatizáns, de szerintük ebben semmi különös nincs, mert aki változást akar, nem tehet mást.
A miniszter nem mondhatott igazat, amikor azt állította, rendőrségi igazoltatásokból tudták meg, ki kicsoda a gyöngyösi Lázárinfón.
A kormány visszamenőleges hatályú rendeletét ellenzéki politikusok és jogvédők is kemény bírálják: nyílt jogfosztásnak, aljasságnak, fehérorosz mintának tartják.
A miniszterelnök szerint a választókerületek felében állnak csak 100 százalékosan a mozgósításban, a másik felében kell még az idő a választásokig.
Techfókuszú miniszter került a védelmi tárca élére Ukrajnában. Mihajlo Fedorovnak eddig is nagy szerepe volt a dróngyártás felpörgetésében, az adatalapú megközelítést most a mozgósításba is bevonnák.
A fideszes politikus a köztévén magyarázta, hogy a tiszások hogyan agresszorkodtak, közben maguk az érintettek cáfolták a fideszes képviselő napok óta tartó kampányának legfőbb vádjait.
Múlt héten egy felújítás után derült ki, hogy a restaurátor – ki tudja, miért – az olasz miniszterelnök arcát festette egy római bazilika freskóján egy angyalra.
A Budapesti Törvényszék közel egy év után hozott elsőfokú ítéletet a külföldi aktivista ügyében, amely ellen fellebbezni lehet.
Az Amnesty álláspontja szerint a bűnügyi személyes adatokat sem a miniszterelnök, sem egy országgyűlési képviselő nem kezelhette.
Utána következik a szerinte „a valaha volt legsűrűbb és legfontosabb” országjárása.
Információink szerint az adóhatóság bűncselekmény gyanúja miatt zárolta a cég számláit január utolsó napján.
Nem tudja levenni róla a szemét. Nem tudod levenni róla a szemedet.
Pont úgy alakulnak a szabályok, hogy a hálózatüzemeltető vállalatoknak nem kell fizetniük.
Az ügyletben nemcsak a Nagy Szilárdhoz kötődő magántőkealap bukkan fel, amelynél 100 milliárdnyi állami tőke landolt az utóbbi években, hanem egy fidelitasosból lett milliárdos is.
A főváros pereskedik az állammal, a kormány a folyamatban lévő pereket is leállíttatja. Karácsony Gergely az elmúlt 16 évben nem látott ilyen mélypontot.
Modern kori hamisítványok lennének a világhírű agyagszobrok? Ezt nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, de amit ma terrakotta hadseregként ismerünk, az nem pusztán ókori lelet, hanem egy hosszú 20. századi folyamat eredménye, amelyben elválaszthatatlan a régészet, az ideológia és a látványos önreprezentáció.
A miniszterelnök elmondta, szerinte mire köteleznék Magyarországot az uniós szabályok, a számai azonban nem pont úgy szerepelnek a migrációs csomagban, ahogy bemutatta őket.
A keddi fóruma után arról kérdezték újságírók a minisztert, honnan és hogyan szerezték meg a tiltakozók adatait, mire egy idő után Lázár támadásba lendült, és elkezdte kiosztani a sajtót. Végül a saját sajtófőnöke kérdésére hozta be Pintér Sándort a képbe.
Mindenen átgázolt a Fidesz gépezete, hogy mentse a menthetőt Lázár János cigányozása után. Pénz, állítólagos verés, fenyegetés, rágalom, baltás kergetés az egyre keményebb választási csatában, miközben Lázár szerint a buli csak most indul.
A jogszabályból az is kiderül, hogy a tervezett 50 milliárd nem lesz elég a fűtéstámogatásra.
Bátonyi Péter állítása szerint több minisztéirumban is a beruházók érdekeit képviselték a törvények helyett, amikor engedélyezték három műemlékvédett épület bontását. A rendőrség különösebb indoklás nélkül próbálta lezárni az ügyet, de a felülvizsgálat után az ügyészség mégis nyomozást rendelt el.
„A szintén megfenyegetett civilek is így tesznek” – közölte a Tisza Párt elnöke.
Szombaton mutatják be a választási programjukat.
Az oroszok akkor lőtték a fűtési rendszereket, amikor a leghidegebb volt.
Több cigány is elfogadta Lázár János bocsánatkérését Pusztaszabolcson.
Az Utcáról Lakásba Egyesület intézett neki bérlakást a II. kerületben.
A Közösen a Viharsarokért Egyesület vajon az ellenzéki jelölteket is meghívja?
Nagyon örül, hogy már távol van „az egész mocsoktól”.
A pénteken közzétett iratokban alkalmazott hibás anonimizálás felforgatta közel száz áldozat életét.
És már az EU is vizsgálja a Munkáspárt befolyásos politikusának kapcsolatait Jeffrey Epsteinnel.
A szexuális visszaélésekért elítélt Jeffrey Epstein a 2010-es évek derekán vetett szemet a Király utcai ingatlanra, pontosabban inkább annak árára. Egy norvég üzletemberrel levelezett róla egyre furcsább módon, a fenyegetőzéstől és az online zaklatástól sem visszariadva.
Többek között Dobrev Klára is ezt olvassa ki a választási iroda adataiból, pedig egyelőre nincsenek többen a határon túli szavazók, mint az előző választáson.
A befektetők merész fogadásokat tesznek Orbán Viktor vereségére, nyugati elemzők ezzel magyarázzák a forint és a tőzsdeindex látványos erősödését.
Az úgynevezett megbízhatósági vizsgálat során a tudtuk nélkül készíthetnek titkos hang- és képfelvételeket az egészségügyi dolgozókról és pedagógusokról. Az ügyet elindító Szelényi Zoltán orvos szerint a cél a vegzálás és a nyomásgyakorlás volt.
A pénzek legnagyobb része kommunikációs, rendezvényszervezési, médiás és építőipari feladatokra ment el. De 800 milliót kaptak meg nem nevezett magánszemélyek is.
Próbáltál már jobb belátásra bírni valakit, aki makacsul hitt vélt igazában? Egy cseh dokumentumfilmes az orosz-ukrán háború kapcsán megpróbálta, de csúnyán felsült vele.
A Szőlő utcai ügy nyomozásában tanúként vallomást tett egy lány arról, hogyan molesztálta őt szexuálisan, és hogyan tartotta érzelmi függésben Juhász Péter Pál hosszú évekig. Az általános iskolájában, egy drogprevenciós előadás után kereste őt meg a férfi, és építette fel a bántalmazó kapcsolatot. Juhász mindezt úgy tehette meg, hogy akkor már túl volt az első botrányán.
A 21 éves Petró Zoltántól január 26-án érkezett utoljára jelzés.
Itt van Európa válasza a Carney-beszédre: Mario Draghi arról beszélt, hogyan maradhat politikai értelemben életben Európa az új világrendben. A többsebességes Európaként is értelmezhető pragmatikus föderalizmus lényege az önkéntesség: aki kimarad, lemarad.
A 3 millió oldalnyi Epstein-akta nyilvánosságra hozásával az amerikai igazságügyi minisztérium lezártnak tekinti az ügyet, a demokraták viszont azt állítják, még mindig vannak olyan iratok, amiket a Trump-adminisztráció nem adott ki. Az áldozatok szerint a dokumentumok ismét a befolyásos szereplőket védik, miközben őket újabb sérelmeknek teszik ki.