Cikkeink a Körben
A Kör a 444 előfizetői programja. Itt megtalálod minden olyan tartalmunkat, amihez csak előfizetőink férhetnek hozzá.
Demján nevével ígértek pénzt Nagy Mártonék, a milliárdoknak tavaly ősz óta nincs nyoma
Az utolsó Orbán-kormány minden vállalkozásnak honlapot ígért. Mikrocégek és egyéni vállalkozások ezrei nyertek, azok viszont, akik ténylegesen elvégezték a munkát, futnak a pénzük után. A technológiai minisztérium szerint a pénz megvan, az előző kormány szabályozási hibái okozzák a csúszást.
A Századvég a választások előtt százmilliókért kutatta és elemezte Rogánnak a változó politikai törésvonalakat, sokra nem ment vele a miniszter
Közérdekű adatigényléssel kikértük, milyen tanulmányokat készített a Századvég, és mindez mennyibe került. Egészen megdöbbentő témák és árak vannak a listában, milliárdokért dolgozott az intézet. A Miniszterelnökség még vizsgálja, mit is kaptak valójában az elmúlt években.
Golyóálló mellényben, szenzorok között az őserdő mélyén – megnéztük, hogyan őrzik a lengyel katonák a belarusz határt
Lengyelország súlyos százmilliárdokból épített több szempontból vitatott kerítést a keleti határára a Belaruszból érkező migráció miatt. Mára az illegális migráció gyakorlatilag nullára csökkent, a katonai jelenlét azonban továbbra is növekszik a térségben. Helyszíni riport a bialowiezai őserdő mocsarából, lengyel-belarusz határról.
Borízű hang #282 [H]: Fentanil, zombiapokalipszis, lakhatási válság – miért ne akarnál idejönni?
Bede Márton zombiapokalipszisba látogat. Indián felhőkarcolók, szikh hadügyminiszter. Fásy Zsülike filmje. I. Kínai Néni Kamuközmondás Kihívás! Hegxyi zsidók. Schicklgruber nagy hadvezéri ötletei. Szórásos temetés kuttyogatással.
Borízű hang #281: 444-es rendszerváltás, filippínók szmokingban, Schicklgruberék, Antonescu-washing – csapatjuk, mint külügyes a VIP-váróban
444-es rendszerváltás fényfestéssel, Ace of Spadesszel, Bede-tánccal. Mi zajlik a szegedi Mick Mars téren? Az egészben kirántott medve autentikus receptje. A román utak leelőzik Ausztriát. Az egyszemélyes Bonnie és Clyde.
Borízű hang #280 [hosszú]: Élethalálharc a Központi Azonosítási Ügynökkel
Bede Márton vállalja. Nyíltlevélreneszánsz. Orbán János Dénes vs. Kylian Mbappé. Cucurella a 12. kerületben.A Sex Pistols-karaoke (konyókrityó). Rendőrállam-revival. Stravinszkíj: Manók tánca.
„Putyin, dögölj meg! Putyin, dögölj meg! – sikítja egy nő a lebombázott színház közepén
Hogyan épített közösséget több száz mariupoli az orosz ostrom idején egy színházban? És hogyan folytatták az életüket, miután szétrobbant körülöttük minden? Egy új könyvben a túlélők mesélnek az apokalipszis hétköznapjairól.
Ekkorát még egyszer sem hallgattak az oroszok, ha tábornokok ellen követtek el merényleteket
A szombat esti moszkvai étteremrobbantás célpontja nagy valószínűséggel Alekszandr Csajko vezérezredes volt, akiről azóta sem tudni, hogy sértetlen-e, vagy sem. A lánya szinte biztosan megsebesült. A történteket terrortámadásként kezelik.
„Ferrari a levegőben” – élőben néztük meg, mit tudnak az ukrán elfogódrónok, amikért a fél világ sorban áll
Ukrajna feltalálta a csapásmérő drónok ellenszerét, rémálmot hozva ezzel a háborús kiadásokat számoló orosz könyvelőknek. Ilyen technológiát és tudást akar most vásárolni az Öböl-monarchiáktól a NATO-ig mindenki.
Egy értelme biztos volt a kekva-rendszernek: milliárdok csorogtak fideszes érdekeltségekbe
A kekvák voltak a NER vagyonjuttatásainak fő kedvezményezettjei, jóvoltukból egy sor NER-es szereplő, így Balásy Gyula, Sárhegyi Zoltán, Tiborcz István vagy Garancsi István cége lehetett egy kicsit (vagy nagyon) még gazdagabb. Megkérdeztük tőlük, hogy kikkel szerződtek, mennyit kerestek a vezetők és kuratóriumi tagok, hányan dolgoztak.
Megújulást vár a Fidesz a két parlamenti újoncától, akik egyből olyat állítottak, ami nem igaz
Egyelőre két hely szabadult fel a Fidesz frakcióban, így került be a frakcióba a választási lista utolsó harmadából Hortay Olivér és Palóc André. Az egyik legaktívabb megafonos és a volt századvéges már az eskübe is belebakizott, de ahelyett, hogy elismerték volna a hibát, Magyar Péterre kenték az egészet, aki akkor meg sem szólalt.
A Századvég a választások előtt százmilliókért kutatta és elemezte Rogánnak a változó politikai törésvonalakat, sokra nem ment vele a miniszter
Közérdekű adatigényléssel kikértük, milyen tanulmányokat készített a Századvég, és mindez mennyibe került. Egészen megdöbbentő témák és árak vannak a listában, milliárdokért dolgozott az intézet. A Miniszterelnökség még vizsgálja, mit is kaptak valójában az elmúlt években.
Jó lesz-e nekünk ez a paksi fenékküszöb?
Hazudik, aki most megmondja, de itt van pár szempont. Arra készülj fel, hogy ha stabilan marad a kisvíz, mindig látszani fog.
Régen boszorkányokat égettek az aszály miatt, most egy zsaroló összeesküvés-elméletének engedett a kormány
Hogy lett a szárazság bűnbakja a jégkármérséklő rendszer, és miért állította le azt a miniszter a konteósok petíciója után? A klímaváltozás valódi okai helyett egy összeesküvés-elmélettel magyarázzák a brutális nyarat, és a napszúrás már a politikát is elérte.
Hatalomátmentés vagy rendszerváltás: a Corvinuson a régi gárda szívesen irányítaná az egyetem NER utáni átalakítását
Az oktatók borítanák a rendszert, de a kekvás egyetemek kaptak egy év fórt a kormánytól, és ezalatt a régi vezetésük megpróbálja még bebiztosítani magát. A Corvinuson Hernádi Zsolt jelöltje is aktív még.
Akik 1650 fokig meg sem állnak – az ózdi kohászok utolsóként olvasztják az acélt az országban
A kohászok állandó porban, fülsiketítő zajban és 50-60 fokban dolgoznak. Ha megszegik a szabályokat, az életükkel játszanak. Bár egykor több tízezren űzték a szakmát az országban, ma már csak egyetlen acélgyár működik. Az ózdi kohászat még a legendás gyár tragikus összeomlását is túlélte.
Kipróbáltuk a paksi szükségzuhanyzót, amit csak vészhelyzetben nyitnak meg
A paksi lakótelepen élők többsége értékeli az önkormányzat erőfeszítését, de máshogy oldaná meg a tisztálkodást, ha az utolsó blokk leállása után melegvíz nélkül maradnának. Helyszíni riportunk Paksról, ahol márciusban még a honvédség gyorsnaszályai védtek az ukrán beavatkozástól.
Kis magyar Kalinyingrád: a sátoraljaújhelyi Géza csak Szlovákián keresztül tud beautózni a városba
Mióta lezárták a háza melletti hidat, a 72 éves Tóth Géza csak jelentős kerülővel tud bemenni Sátoraljaújhelyre. Jelenleg valószínűleg ő az egyetlen az országban, aki egy egyszemélyes exklávéban él. Az önkormányzatnak nincs pénze a híd felújítására, így egyelőre kevés az esély a probléma megoldására.
Akik 1650 fokig meg sem állnak – az ózdi kohászok utolsóként olvasztják az acélt az országban
A kohászok állandó porban, fülsiketítő zajban és 50-60 fokban dolgoznak. Ha megszegik a szabályokat, az életükkel játszanak. Bár egykor több tízezren űzték a szakmát az országban, ma már csak egyetlen acélgyár működik. Az ózdi kohászat még a legendás gyár tragikus összeomlását is túlélte.
Kipróbáltuk a paksi szükségzuhanyzót, amit csak vészhelyzetben nyitnak meg
A paksi lakótelepen élők többsége értékeli az önkormányzat erőfeszítését, de máshogy oldaná meg a tisztálkodást, ha az utolsó blokk leállása után melegvíz nélkül maradnának. Helyszíni riportunk Paksról, ahol márciusban még a honvédség gyorsnaszályai védtek az ukrán beavatkozástól.
Kis magyar Kalinyingrád: a sátoraljaújhelyi Géza csak Szlovákián keresztül tud beautózni a városba
Mióta lezárták a háza melletti hidat, a 72 éves Tóth Géza csak jelentős kerülővel tud bemenni Sátoraljaújhelyre. Jelenleg valószínűleg ő az egyetlen az országban, aki egy egyszemélyes exklávéban él. Az önkormányzatnak nincs pénze a híd felújítására, így egyelőre kevés az esély a probléma megoldására.
Egy értelme biztos volt a kekva-rendszernek: milliárdok csorogtak fideszes érdekeltségekbe
A kekvák voltak a NER vagyonjuttatásainak fő kedvezményezettjei, jóvoltukból egy sor NER-es szereplő, így Balásy Gyula, Sárhegyi Zoltán, Tiborcz István vagy Garancsi István cége lehetett egy kicsit (vagy nagyon) még gazdagabb. Megkérdeztük tőlük, hogy kikkel szerződtek, mennyit kerestek a vezetők és kuratóriumi tagok, hányan dolgoztak.
„Putyin, dögölj meg! Putyin, dögölj meg! – sikítja egy nő a lebombázott színház közepén
Hogyan épített közösséget több száz mariupoli az orosz ostrom idején egy színházban? És hogyan folytatták az életüket, miután szétrobbant körülöttük minden? Egy új könyvben a túlélők mesélnek az apokalipszis hétköznapjairól.
Amerikának elgurult a gyógyszere, Kína eljött az európai iparért – Orbán Krisztián a formálódó új gazdasági világrendről
Európa és Németország egyelőre tehetetlenül szemléli, hogy Kína teljesen kiszorítja a legfontosabb iparágakból. Már a német autóipar is feladta. De meddig folytatható komoly konfliktus nélkül ez az agresszív terjeszkedés? Megtanul-e Kína végre olyan üzletet kötni, amiben nem csak ő jár jól?
A női kosárlabda lett az amerikai kultúrharc legújabb színtere
A női kosárlabda népszerűsége soha nem látott magasságokba emelkedett, a WNBA-val együtt azonban a körülötte zajló politikai kultúrharc is felerősödött: Sophie Cunningham transznemű sportolókról tett kijelentései nyomán tüntetések, politikusi megszólalások és provokatív akciók követik egymást.
Jó lesz-e nekünk ez a paksi fenékküszöb?
Hazudik, aki most megmondja, de itt van pár szempont. Arra készülj fel, hogy ha stabilan marad a kisvíz, mindig látszani fog.
Kína szép csendben megmentette a világgazdaságot az összeomlástól
Az Irán ellen indított amerikai háború után a világ olajsokktól félt, de ez egyelőre elmaradt. Mint azóta kiderült, elsősorban azért, mert Kína titokban közbe lépett. De hogyan és miért tették mindezt?
Új szintre lépett a Németország elleni drónháború – és bár mindenki tudja, ki áll mögötte, csak épp senki sem mondja ki
A lipcsei repülőtéren egy robbanóanyaggal megrakott drón repült neki egy ukrán szállítógépnek. A szerkezet nem robbant fel, így azt vizsgálhatják a német hatóságok, a kormány azonban nem beszél arról, hogy Oroszország lehet az incidens mögött. Az viszont újra bebizonyosodott, hogy a német repülőterek még mindig nincsenek kellőképp védve a drónbehatolások ellen.
Demján nevével ígértek pénzt Nagy Mártonék, a milliárdoknak tavaly ősz óta nincs nyoma
Az utolsó Orbán-kormány minden vállalkozásnak honlapot ígért. Mikrocégek és egyéni vállalkozások ezrei nyertek, azok viszont, akik ténylegesen elvégezték a munkát, futnak a pénzük után. A technológiai minisztérium szerint a pénz megvan, az előző kormány szabályozási hibái okozzák a csúszást.
Golyóálló mellényben, szenzorok között az őserdő mélyén – megnéztük, hogyan őrzik a lengyel katonák a belarusz határt
Lengyelország súlyos százmilliárdokból épített több szempontból vitatott kerítést a keleti határára a Belaruszból érkező migráció miatt. Mára az illegális migráció gyakorlatilag nullára csökkent, a katonai jelenlét azonban továbbra is növekszik a térségben. Helyszíni riport a bialowiezai őserdő mocsarából, lengyel-belarusz határról.
Régen boszorkányokat égettek az aszály miatt, most egy zsaroló összeesküvés-elméletének engedett a kormány
Hogy lett a szárazság bűnbakja a jégkármérséklő rendszer, és miért állította le azt a miniszter a konteósok petíciója után? A klímaváltozás valódi okai helyett egy összeesküvés-elmélettel magyarázzák a brutális nyarat, és a napszúrás már a politikát is elérte.
Csaliként használták fel az elnöki különgépen utazó amerikai kormány több miniszterét és sok újságírót, miközben Trumpot biztonságosabb repülőre csempészték az iráni fenyegetés miatt
Trump ankarai átcsempészése egyfelől bravúros titkosszolgálati munka, másrészt viszont súlyos kockázatokat is rejtett azokra, akik a gépen maradtak. Nem tudni, mennyire volt súlyos az iráni fenyegetés, de így is sokan döbbenten figyelték a hétfőn megjelent cikkeket.
Kipróbáltuk a fesztiválozás legextrémebb formáját: négy, tíz év alatti gyerekkel mentünk ki a Szigetre
Mindössze öt órát töltöttünk kint, de hazaérve azt éreztem, mint huszonévesen egy hét Sziget után. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy gyerekkel a Sziget nemcsak jó, de meglepően jó!
Megújulást vár a Fidesz a két parlamenti újoncától, akik egyből olyat állítottak, ami nem igaz
Egyelőre két hely szabadult fel a Fidesz frakcióban, így került be a frakcióba a választási lista utolsó harmadából Hortay Olivér és Palóc André. Az egyik legaktívabb megafonos és a volt századvéges már az eskübe is belebakizott, de ahelyett, hogy elismerték volna a hibát, Magyar Péterre kenték az egészet, aki akkor meg sem szólalt.
A Századvég a választások előtt százmilliókért kutatta és elemezte Rogánnak a változó politikai törésvonalakat, sokra nem ment vele a miniszter
Közérdekű adatigényléssel kikértük, milyen tanulmányokat készített a Századvég, és mindez mennyibe került. Egészen megdöbbentő témák és árak vannak a listában, milliárdokért dolgozott az intézet. A Miniszterelnökség még vizsgálja, mit is kaptak valójában az elmúlt években.
Mészáros Lőrincék kizárása: ha az állam tényleg elkezdte komolyan venni az átláthatóságot, az többeket súlyosan érinthet
A magántőkealapok okozhatták az Opus Titász bukását a pályázaton, a cég tulajdonosi háttere azonban már augusztus 6-án sem volt átlátható, amikor duplán is nyert. Kapitány István miniszter szerint az ügy nem fog össze azzal, hogy Vitézy Dávidot pár napja kritizálták egy Mészáros Lőrinc-cég által elnyert vasúti tender miatt.