A lejáratás nemcsak a politikai játszmák része, megjelenik munkahelyeken, edzőtermi közösségekben, iskolákban, ahogy mondani szokták: még a legjobb családokban is. Bőhm Kornél „Karaktergyilkosság. Lejáratás a gúnynévtől az álhírig” című könyvéről.
A fideszes polgármester szerint az üggyel csak el akarják terelni a figyelmet arról, hogy “Karácsony el akarta adni a Városházát”.
Egy hónappal korábban a kormányzó még azt mondta, hogy feloldják az utazási korlátozásokat a két oltással rendelkezőknek.
A résztvevőknek kötelező használniuk egy appot, amivel viszont vannak problémák.
Másfél hét van hátra a nemrég bejelentett árstop bevezetéséig, de még mindig nagy a bizonytalanság körülötte. A megkérdezett árusok az egyeztetést hiányolják, a piaci szereplők a húsipar felborulásától tartanak, a vásárlók között megoszlanak a vélemények.
Egy tory képviselő már át is ült a Munkáspárthoz, miközben a miniszterelnök a járványügyi korlátozások teljes eltörlésével próbál népszerűséget szerezni.
A koronavírus terjedésétől és mutációjától félnek, ezért több kisállat-kereskedéstől és állattulajdonostól gyűjtik össze a kisállatokat eutanáziára.
A Call of Duty, a Warcraft, a Hearthstone és egyéb népszerű videójátékok mostantól az Xbox alá tartoznak.
Adás kedd este 8-kor a 444-előfizetők csoportjában.
Kevin McCarthy többször is heves hangulatban telefonált Trumppal a zavargások alatt.
A hideg ellenére is gyűlnek az aláírások az ellenzék népszavazási kezdeményezésére. Érkeznek fiatalok és idősebbek egyaránt. Olykor-olykor egy-egy fideszes szavazó is felbukkan, és még csak nem is hőbörögni.
Philipp Lahm írása a 444-en.
„Még ebben az évben megkapja a vadonatúj homlokzatát a kútvölgyi torony” – jelentette be Fürjes Balázs 2021. június 1-én élőben egy Facebook-videóban. Az elmaradt fejlesztések miatt kritizálta a kormányt a Momentum szerdai sajtótájékoztatóján Hajnal Miklós és Tompa Márton.
A novemberben, tűzharc után elfogott fegyveres banditákat nem akarták Dániában bíróság elé állítani. Inkább sorsukra hagyták őket.
„Minden lengyel diplomata köteles a lengyel érdekeket szem előtt tartani” – írja twitteren Piotr Mueller, lengyel kormányszóvivő.