Az állam megvétózta a kísérletet, sőt, eljárást indítanak a fejátültetést tervező orvos ellen.
Beszállnak a dezinformáció ellen küzdő brüsszeli egység támogatásába egy zsák pénzzel.
Repülőt és kutatóhajót is küldtek. Remélhetőleg ez a tengeralattjáró jobban jár, mint a Kurszk.
Elindult a számháború, Hadházy Ákos azt mondta, nincs 1,7 millió visszaküldött konzultációs ív, a kormány szerint van.
Két fiatal balesetezett Szikáncsnál. Egyikük meghalt.
Vác egyik legjobb mentőse volt, most mégis azzal vádolják, hogy gézszalaggal fojtogatott egy 90 éves nőt a pénzéért.
Orbán szűkebb szülőföldjén fogyott legjobban a föld, Mészáros Lőrinc családja kétmilliárdért vásárolt be.
A teljesen akadálymentes 3-as metróért tüntetnek egy olyan állomáson, amelyet a tervek szerint nem fognak akadálymentesíteni.
Mindig ugyanazok kapják, nem ösztönöz valódi álláskeresésre, és még az önkormányzati költségvetést is hazavághatja.
Tíz szarufa, 200 cserép = 120 óra fizikai munka.
Kijátszották az elektronikus útellenőrzést, megspórolták a könyvelést. Mégis lebuktak.
Van belőle elég, a londoniak imádják a kávét, a zacc pedig így nem menne a szemétbe.
Az alapítványa irodát nyit Ukrajnában, ezért kijárt a találkozó és a közös lépcsőzés.
Vádat emeltek Orbán Viktor állítólagos merénylői ellen, kiderült, hogy merényletről szó sem volt.
Eddig hallgatott, de most félteni kezdte a civileket a magyar titkosszolgálatoktól.