Bede Márton

Ehhez képest Sepp Blatter földre szállt angyal

A sporttörténelem egyik legnagyobb botránya: kiderült, hogy az orosz atléták évek óta csalnak, hazudnak és doppingolnak. Mindent a legfelső moszkvai körök irányítottak, és a legszomorúbb, hogy minden bizonnyal nincsenek egyedül a világban.

Bede Márton
sport

A nemzet fokhagymakrémje

Hétfő délelőtt akkora szuvenírboltot nyitottak Budapesten, hogy még egy „Hungarikum-sziget” is belefért. Instant hetvenes évek a Vörösmarty téren.

Bede Márton
gazdaság

16 és fél biztos jele annak, hogy Magyarországon nincs 2015

Az új kanadai miniszterelnök szerint kormányának fele azért nő, "mert 2015 van". Eközben Magyarországon...

Bede Márton
politika

Halász János lesz a Fidesz új szóvivője

A szürke mágus!

Bede Márton
politka

Csak októberben annyian menekültek Európába, mint 2014-ben összesen

2015-ben minden 200. próbálkozó meghalt a Földközi-tengeren.

Bede Márton
külföld

Rogán Antal szerint a nyugati civilizáció végső összecsapását két férfi, a Fehér és a Fekete Nagyúr fogják megvívni egymással egy Leszbosz partjainál himbálózó, ingatag gumicsónakban, a Földközi-tenger haragos hullámai közt

Azután vevé az angyal a tömjénezőt; és megtölté azt az oltárnak tüzével, és leveté a földre; és lőnek mennydörgések és szózatok és villámlások és földindulás. És a hét angyal, akinél a hét trombita vala, készül a trombitáláshoz.

Bede Márton
politika

Ez lehet a házhozszállítás jövője

Nem drón, hanem a járdán lassan guruló izé. A Skype alapítói erre esküsznek.

Bede Márton
TECH

Az egyetlen nyugati ember, aki oda megy Kínában, ahova csak akar

Bede Márton
külföld

Új magyar Szentháromság: Magyar Tudományos Akadémia, Magyar Művészeti Akadémia, Pálinka Nemzeti Tanács

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter benyújtotta a parlamentnek a Pálinka Nemzeti Tanácsot köztestületté alakító törvénymódosító javaslatot.

Bede Márton
mezőgazdaság

Orbán is ott lesz Göncz temetésén

Hiába kérte az ellenkezőjét Göncz Árpád, mégis lesznek magyar és nemzetközi közméltóságok a pénteki temetésén.

Bede Márton
POLITIKA

Bement egy őrült ember a nemzeti hírtévébe őrültségeket beszélni, és a nemzeti hírügynökség már le is hozta az őrültségeit

Bogár László szerint az Egyesült Államok feleslegessé és értelmetlenné vált, ezért fegyverként használja Európa ellen a bevándorlókat.

Bede Márton
POLITIKA

Most már tényleg mindent loptak Magyarországon: Zalában eltűnt egy ál-rendőrautó

Október 22-én kirakták. Egyből megrongálták. Kijavították, megerősítették. Majd eltűnt.

Bede Márton
bűnügy

Kocsis Mátét lebuzizni körülbelül olyan visszataszító, mint Kocsis Máté

Eddig is tudtuk, hogy Magyarországon nagy hagyománya van az intoleranciának és a más gyűlöletének. Most kiderült, hogy egy olyan jelentéktelen dolog, mint a politikai elkötelezettség még többekből képes alávaló tahót csinálni

Bede Márton
vélemény

Megkéselt, haldokló barátnője mellett erőszakolta meg annak húgát

Egészen kegyetlen részletek derültek ki egy márciusi devecseri gyilkosságról.

Bede Márton
bűnügy

Feljelenti a Magyar Hírlap a Kétfarkú Kutyát

Széles Gábor lapjánál azon borultak ki, hogy a viccpárt pénteken "a lap arculatával egyező módon, védjegyével, tulajdonosának, szerzőinek nevével visszaélve, az újság jellegzetes megjelenését másolva" tízezer ál-Magyar Hírlapot osztott szét, tele álhírekkel.

Bede Márton
Média