Benics Márk

Az oxigénhiány mellett a szén-dioxid-mérgezés és a kihűlés is fenyegeti a Titanic közelében eltűnt tengeralattjáró utasait

A tengeralattjárón nincsenek szén-dioxid-szűrők, a tengervíz pedig 0 Celsius-fok körüli.

Benics Márk
katasztrófa

„Az orvostudomány fejlődéséhez való hatalmas hozzájárulásáért” tüntették ki Kadirov 20 éves lányát

Kadirova kiváló eredményeket mutat fel mindenben, amivel megbízzák, írta Telegramon a csecsen tájékoztatási miniszter.

Benics Márk
külföld

Informatikai rendszerhiba lassítja a határátkelést

A közúti és vasúti határátkelőhelyeken, valamint a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megnövekedett várakozási idővel kell számolni.

Benics Márk
közlekedés

Börtönbüntetésre ítélték az Iszlám Állam egyik tagját Németországban, mert rabszolgaként tartott egy jazidi nőt

A bíróság szerint a 37 éves nő három éven át bántalmazta a fiatal jazidi lányt.

Benics Márk
külföld

A Titan egyik első utasa szerint „kamikaze akció volt” az egész expedíció

Még mindig tart a Titanic roncsainál eltűnt mini-tengeralattjáró keresése, az idő azonban vészesen fogy.

Benics Márk
katasztrófa

Gázrobbanás volt egy kínai étteremben, 31 ember meghalt

Égési és egyéb sérülések miatt további hét embert még kórházban kezelnek.

Benics Márk
külföld

A délutáni alvás jót tesz az agynak

Az optimális hatás elérése érdekében délután maximum fél órát szabad aludni, állítják a kutatók.

Benics Márk
TUDOMÁNY

Halálos káliuminjekciót adott egy koronavírusos betegnek a pécsi ápoló

Próbaideje alatt a műszakvezető nővér tudta nélkül adott halálos mennyiségű káliumot a 82 éves, magatehetetlen betegnek.

Benics Márk
bűnügy

Anders Breivikénél is nagyobb mészárlást tervezett a norvég férfi, akit Budapesten fogtak el

„Elveszek mindent, ami számít, ami értékes, elpusztítom az országot. El fogom pusztítani az ártatlanokat” – mondta a Norvégiában már többször elítélt 45 éves férfi.

Benics Márk
bűnügy

Az orosz hadsereg már olyan bűnözőket is elvisz a frontra, akik a Wagnerbe sem fértek be

A nemi erőszak még a Wagnernél is kizáró ok, de a hadseregnél ez rendben van.

Benics Márk
külföld

Szadista majomkínzók globális hálózatát leplezte le a BBC

Világszerte több százan fizettek indonéziaiaknak azért, hogy rögzítsék, ahogy kínoznak vagy megölnek közönséges makákóbébiket.

Benics Márk
külföld

Rasszista megnyilvánulások miatt két futballmeccset is félbeszakítottak

A Katar-Új-Zéland és az U21-es Írország-Kuvait mérkőzés ért véget idő előtt, az eseteket jelentették a nemzetközi szövetségnek.

Benics Márk
futball

Liz Truss szerint nem volt vicces, hogy egy salátához hasonlították

Amikor látszott, hogy Truss széke inog, egy bulvárlap élő streamet indított, amiben azt lehetett követni, hogy egy saláta vagy Liz Truss miniszterelnöki karrierje tart tovább. Végül simán nyert a saláta.

Benics Márk
külföld

Megszerezte első profi országúti győzelmét a kerékpáros Vas Kata Blanka

A 21 éves versenyző a női Svájci Körverseny első szakaszát nyerte meg.

Benics Márk
sport

„Ez a küzdelem nem lehet csak a pedagógusoké” – több ezren tüntettek a státusztörvény ellen a Kossuth téren

A parlamentben a státusztörvényről vitáznak, az épület elé az Egységes Diákfront szervezett tüntetést. Egy tanár itt jelentette be, hogy 31 év után elhagyja a pályát.

Dienes Gábriel, Szily László, Benics Márk
oktatás