Eörsi László történész tételesen cáfolja az emlékbizottság elnökének állításait a Pruck-Dózsa fotóról.
Egy új kutatás közvetlen összefüggést talált a dohányos élete során elszívott cigaretták és a rákos daganatok DNS-ében lévő mutációk száma között.
Egy kisbajcsi férfi fenyegetőzött, vádat emeltek ellene.
A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium igazgatóját pedig hatósági felügyelet alá vonta a román korrupcióellenes ügyészség.
"Segítségre van szükségünk, az emberek véreznek!"
Az est bevételeit az egy évvel merényletek túlélőit segítő egyesület kapja majd.
De egyelőre marad a Herthánál.
A szocialista politikus szerint 1956-ban a forradalmárok "házról házra járva keresték a kommunistákat és a zsidókat".
A spontán kialakult sátortábor háromezer lakóját hivatalos befogadóállomásokra szállítják.
Gergő még tíz hasonló módszerrel elkövetett lopást ismert be.
Dél-Korea Habony Árpádja miatt áll a bál Szöulban.
A nyomozók most P. László kapcsolatrendszerét térképezik fel, illetve keresik, hogy honnan volt három és fél millió forintja a munkanélküli férfinak az idén vásárolt présházára.