Botos Tamás

Évi 12,3 liter alkoholt iszik a magyar

Ez kétszer annyi mint a világátlag.

Botos Tamás
Egészségügy

336 millióból szállítják Karcagra a Sámándobot

Csak idén sikerül még hatszázmilliót elszórni a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjára. Hogy mi lesz benne Karcagon, rejtély.

Botos Tamás
POLITIKA

Szijjártó: Teljesen mindegy, hogy milyen jelentéseket fogadtatnak el az EP-vel

A magyar külügyminiszter szerint a Tavares-jelentés után itt a Soros-jelentés.

Botos Tamás
POLITIKA

Gyurcsány a nemzetbiztonsági bizottságnak is előadta az Orbánról szóló információit

Hogy pontosan mit, nem tudni, mert kérte az adatok minősített kezelését.

Botos Tamás
politika

Letartóztatta a Fővárosi Törvényszék a Sopronban elfogott holokauszttagadó német nácit

Horst Mahler a szerdai tárgyaláson ismét kijelentette, hogy ő politikai menekült és ezért politikai menedékjogot is kért a magyar miniszterelnöktől

Botos Tamás
bűnügy

Csehszlovák farkaskutyát néztek farkasnak a városi parkban

Azt hitték, hogy a helyi állatkertből szökött meg a romániai Craiován csatangoló állat.

Botos Tamás
ÁLLAT

Vesztegetés miatt őrizetbe vettek tíz röszkei határrendészt

Összesen 32 rendőrt hallgattak ki gyanúsítottként.

Botos Tamás
bűnügy

Pócs János szerint kínai hitelből Kínának vasutat építeni, az a magyar embereknek jó, nem pedig a kínaiaknak

Botos Tamás
POLITIKA

Csányi: Hiába nem közvetít minden meccset a televízió, így sem nőtt a stadionokba látogatók száma

Az alacsony színvonal miatt nem mennek a nézők a stadionokba, ismertette az MLSZ elnöke közvélemény-kutatásuk eredményét.

Botos Tamás
sport

Dőlnek a szponzorok Tállai csapatához, még a fizetéseket is megduplázták

Havi egymillió az átlagbér a Mezőkövesdnél.

Botos Tamás
sport

Bicikliúton, szabálytalanul parkolt Balog miniszter autója

Miniszter vagy, mindent lehet.

Botos Tamás
bűnügy

Hungarikum: kilátót tervez a hódmezővásárhelyi önkormányzat a kopáncsi körhíd közepére

Kilátó. Körhíd. Ember esze.

Botos Tamás
POLITIKA

Három román, harminc hamis iPhone

Két igazoltatás.

Botos Tamás
bűnügy

Megszavazták: 7,5 százalék lesz a reklámadó

Mindenféle egyeztetés nélkül döntött az Országgyűlés Kósa Lajos javaslatáról.

Botos Tamás
gazdaság

Ukrajnában letiltották a hozzáférést a Yandexhez

Az elnöki rendelet szól a két legnagyobb orosz közösségi oldal blokkolásáról is.

Botos Tamás
külföld