Teljes a hírzárlat: sem az EMMI, sem a Vagyonkezelő nem válaszol.
A brutális párizsi rablás után döntött így egy belga és egy cseh állatkert.
Az intézkedés konkrét indokát nem nevezték meg.
A kísérlet kudarcot vallott, pár másodperccel az indítása után felrobbant az eszköz.
Kálmán Imre Teátrum néven új játszóhelyet nyitnak.
Folyamatosak a befolyásolási kísérletek, állt ki Matolcsy mellett a miniszterelnök, miközben uszodát vitt Salgótarjánba.
Beperelte a Jobbik elnöke Terry Blacket, amiért azt állította, hogy olyan értelmiségi találkozókon vett részt, amik homoszexuális orgiákba fulladtak.
Erdogan török elnök legutóbb vasárnap minősítette náci módszernek azt, hogy az elnöki rendszer bevezetéséről szóló törökországi referendum kampánygyűléseit betiltotta Németország.
A szövetségi kapitány szerint nincs vesztenivalója a magyar válogatottnak a szombati portugálok elleni világbajnoki-selejtezőn.
Lettországi és moldáviai nyomozásokon keresztül jutottak és vizsgáltak át több mint 70 ezer banki tranzakciót.
Javul az időjárás, egyre többen indulnak útnak. Az olasz partiőrség a hétvégén háromezer emberen segített.
Székely János szerint legalább azokon kell segíteni munkahellyel, szállással, akik már menekültstátuszt kaptak, vagy az elbírálási folyamat közben járnak.
Továbbra sem tudni, hogy a 39 éves Ziyed Ben Belgacem miért akarta megszerezni a géppisztolyt.
Igaz, négy napja egyetlen illegális határátlépő sem érkezett Magyarországra.
Még nem tudni, hogy mit kezd a város a 2015-ös világkiállítás magyar helyszínével.