Az érvénytelen szavazatok fotóit megosztó mobilos alkalmazás miatt büntették meg a pártot.
Elszomorítónak tartja, hogy bizonyos tagállamok azzal tűnnek ki, hogy nem tartják be a szabályokat.
Pedig az előző kormánnyal 50 gép beszerzéséről egyeztek meg.
Az egyenruhásoknak sikerült még azelőtt intézkedniük, hogy Dundee-ban kitört volna a pánik.
41,31 százaléka szavazott érvényesen, ebből 3 361 415 szavazatot kapott a nem.
Előtte a román bíróságnak még meg kell tárgyalnia az ügyét, amit tiltott fegyverviselés és fegyvercsempészet miatt indítottak ellene.
Még szerencse, hogy nálunk nincsenek medvék.
Az évtized legpusztítóbb vihara csütörtök estére eléri az Egyesült Államok partjait is.
Elítélik a rasszizmus, ezért sokkal szívesebben látnák afrikai hősök szobrait az indiai vezető helyén.
Azt írták rá, hogy ő a béketeremtő.
Aki mégis marad, annak számolnia kell a következményekkel.
A tűzszerészek már a helyszínen vizsgálják az elhagyott táskát.
Ennyi embert győzött meg a kaland és a bruttó 150 ezres kezdő fizetés.
A bíróság szerint a webkamerás vetkőzés nem ugyanaz, mint a home office.
Majd a randihelyen nem a nők, hanem maffiózók fogadták őket.