A feladatuk többek között az volt, hogy releváns brüsszeli értesüléseiket „késedelem nélkül” megosszák.
A találkozóról Vitézy számolt be.
A kutyát el kellett altatni.
Elios-ügy, Mészáros Lőrinc, Orbán Győző gazdagodása, milliárdos orosz és kínai hitelek, lehallgatások, jachtok, Porschék – ezekről nem hallhattak eddig a Fidesz-szavazók. Összegyűjtöttünk néhány botrányos ügyet az elmúlt 16 évből, jó ébredést kívánunk!
A francia katolikus apáca horzsolásokkal megúszta.
Egész életét súlyos balesetek kísérték.
Egyúttal létrehozzák a Működő és Emberséges Magyarország Intézetet.
A leendő közlekedési miniszter szerint ezért reális a veszélye annak, hogy elesünk 280 milliárd forintnyi uniós támogatástól.
Ismeretlen támadt rá a 75-ös troli megállójában.
Ezért az európaiaknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk saját biztonságuk érdekében.
A 12 méter hosszú állatot uszályhajóval vitték ki a nyílt tengerre.
Orbán szerint a bírósági ítélet figyelmen kívül hagyta Magyarország Alaptörvényét.
Az NKA működésében olyan döntési és közzétételi hiányosságok váltak láthatóvá, amivel nem tud közösséget vállalni.
Arról kérdezték, csalódott-e, hogy nem ő lett a kultuszminiszter.
Négy napon keresztül vitt mindent, ami mozdítható volt.