Herczeg Márk

A nap legboldogabb embere

Herczeg Márk
futball

Elege lett a magyar kormányból, lemondott a tiszteletbeli norvég konzul

Vánky Eszter december 18-án írta meg az erről szóló levelét Szijjártónak, választ azóta sem kapott.

Herczeg Márk
POLITIKA

Janukovicsot 13 évre ítélték

A volt ukrán elnököt hazaárulásért és háború kirobbantásában való bűnsegédletért ítélték el a távollétében.

Herczeg Márk
bűnügy

A Médiatanács eljárást indított a Ripost ellen a „Meddig élnek vissza a hajléktalanok mindannyiunk türelmével?” című cikk miatt

A keresztény-konzervatív lapnak nyilatkoznia kell, miért nem volt kirekesztő, gyűlöletkeltő, öncélú és sértő a magyar emberek ellen uszító cikk.

Herczeg Márk
politika

Brüsszel beperli Magyarországot a mezőgazdasági és élelmiszeripari kiskereskedelmi árak miatt

És az Európai Bizottság arra is felszólította az országot, hogy a cigarettákra kivetett adót igazítsa az uniós minimumszinthez.

Herczeg Márk
eu

Folytatódnak a bértárgyalások az Audinál

A szakszervezet szerint reggel a motor- és a járműgyár szinte 100 százalékosan leállt.

Herczeg Márk
gazdaság

Meghalt Uri István színész

Herczeg Márk
GYÁSZ

Az év harmadik hetében kétszer annyi, 38 200 beteg fordult orvoshoz a panaszával, mint egy héttel korábban

A megbetegedések miatt több fővárosi és vidéki kórház rendelt el teljes vagy részleges látogatási tilalmat.

Herczeg Márk
Egészségügy

Lezsák Sándor átadta a Mohács TV munkatársainak a Hungarikumok Klubja médiadíját

Herczeg Márk
magyar idők

A Századvég 1,44 milliárdból kutathatja az idősek társadalmi szerepét és az EU-s problémákat

Az előbbi a tender indoklása szerint azért fontos, mert „az előrejelzések alapján 2060-ra Magyarország népességének harmada lehet 65 év felett”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Egyhetes sztrájkot hirdetett az Audi Hungária Független Szakszervezete a győri gyárban

A 168 óra alatt bárki csatlakozhat a sztrájkhoz, ami alatt a delegáció tárgyal, de ha elfogadható ajánlatot kapnak, a sztrájkot beszüntetik.

Herczeg Márk
gazdaság

Államtitkári Elismerő Oklevelet kapott az Ismerős Arcok énekese

Mi egy vérből valók vagyunk.

Herczeg Márk
POLITIKA

Egy építőmunkás nem kapta meg időre a pénzét, ezért egy kis markolóval állt bosszút

Egy liverpooli szálloda recepciója bánta a vélt késedelmet.

Herczeg Márk
építészet

Kékestetőn majdnem 40 centi vastag a hó

A 300 méternél magasabban fekvő települések közül Hárskúton 17, Bakonybél-Somhegypusztán 14 cm a hó.

Herczeg Márk
időjárás

Tombol a PC-véleményterror Magyarországon

Orbán szerint amíg Európa véleménydiktatúrában él, addig nálunk szabadon ki lehet mondani a dolgokat. Pedig ha valaki nem megfelelően politikailag inkorrekt, arra sajnos hiénaként ugrik rá a PC-diktatúra médiája.

Herczeg Márk
képzavar