Tombol a PC-véleményterror Magyarországon

képzavar

„Be kell mondanunk, meg kell vallanunk, egyenesen ki kell mondanunk, hogy a politikai korrektség, ami a régi politikai világot meghatározta, valójában egy olyan taburendszer, amely megfoszt bennünket az őszinte, innovatív gondolkodás lehetőségétől és az őszinte beszéd lehetőségétől is.” (Orbán Viktor)

A magyar kormány és személyesen a miniszterelnök hosszú évek óta harcol az ellen, amit ők politikai korrektségnek neveznek. Ennek ellenére egy tavaly márciusi reprezentatív felmérés szerint a magyarok többsége nem is hallott a fogalomról, akik pedig igen, azoknak a nagy többsége jó dolognak tartja, még a Fidesz-KDNP-sek is.

A politikai korrektség Nyugaton valóban felvet problémákat a békés együttélésben. De vajon mi a helyzet Magyarországon? Tényleg vége a politikai korrektség elnyomásának? Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász épp a héten beszélt arról az M1-en, hogy az utóbbi évek egyik legkomolyabb változása a sajtóban és a politikában, hogy sorra dőlnek le a tabuk a politikailag korrekt beszéddel kapcsolatban. Orbán Viktor a legutóbbi évértékelő beszédében így fogalmazott:

„Magyarország jócskán felértékelődött, hírünk, ismertségünk és befolyásunk nagyobb, mint azt az ország mérete vagy a gazdasági súlyunk indokolná. Minek is köszönhetjük ezt? Elsősorban annak, hogy a Fidesz és a KDNP Magyarországon nyolc éve szünetelteti a politikai korrektséget. Süllyesztőbe került az euro-blabla, a liberális szépelgés, a korrekt semmit mondás. A szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek, a pórázt pedig az IMF-nek. Nézzenek körül a koalíciós kényszerek és a liberális médiadiktátumok Európájában. Budapesten a világos beszéd a divat. Egyértelmű szavak és mondatok. Budapesten azt akarjuk mondani, amit gondolunk, és azt akarjuk cselekedni, amit kimondunk. Nagy luxus ez a mai európai politikában, és mi, magyarok szinte lubickolunk benne.”

Csakhogy ez sajnos a jelek szerint koránt sincs így, sőt: egyre kevésbé igaz az állítás.

Illusztráció: Kiss Bence/444 (fotó: Kisbenedek Attila/AFP)

A kormányoldal már a katonás rendben felállított médiabirodalmával hadat üzent a szerinte politikailag nem eléggé inkorrekt véleményeket képviselőknek, majd igazi safespace-harcosként elüldözött egy túl liberálisnak tartott egyetemet Budapestről.

Az utóbbi hónapokban a média sorra száll rá a PC tabutémáit megsértő, nem megfelelő véleménnyel felszólaló magyarokra. A legfőbb tabu pedig, ami annyira kényes téma, hogy nagyon óvatosan kell beszélni róla, nem más, mint a kormány.

Nagy Blanka például keményen káromkodva szólalt fel a kormány ellen, mert nem tetszett neki, ahogyan az országot vezetik. Miközben a polgári, konzervatív média hasonló esetben Tommy Robinson brit aktivistát vagy a Vadhajtások.hu újságíró-szerkesztőjét dicsérni szokta, addig a gimnazistára könyörtelenül lecsapott az illiberális véleményterror: a 19 éves lányt a stílusa miatt Bayer Zsolt leprolizta, Bencsik András leribancozta, a Ripost, a Figyelő, a Lokál és az Origo pedig arról írt, hogy rosszul tanul, sokat hiányzik, és valószínűleg nem fog tudni leérettségizni. (A lány szerint ez nem igaz, személyes adataival való visszaélés miatt perel.) Nagy Blanka gimnáziuma egyébként a politikai korrektség fojtogató szorításában elhatárolódott a „méltatlan retorikai stílustól és kommunikációtól”.

Forrás

(Pedig Bayer – aki a szólásszabadság nagy harcosaként már majdnem mindenkit elküldött a kurva anyjába – 2016-ban még így állt ki a káromkodás mellett: „Minden nemzetet jellemez, ahogyan káromkodik. Szerencsétlen németek például azt mondják ugye, hogy »Scheisse«. Aztán elájulnak. Náluk ennyi. Ennyike. Az angolszászok kicsit tovább jutnak, a son of a bitch-ig és a motherfuckerig – ott aztán megtorpannak ők is. Félve mondom egyébként: lehet, hogy ha a német nép kicsit többet kurvaanyázott volna ezer év alatt, nem lett volna Auschwitz. Tudom, nem tudományos megállapítás ez és ellenőrizhetetlen, de eszembe szokott jutni: a sok elfojtás és a legfeljebb-Scheissék összefüggésben vannak a haláltáborok iszonyatával. Amit egyébként ugyancsak szinte indulatmentesen vezényeltek le. Pecsét, iktatószám, irtsunk ki egy népet... Szóval talán jobban járt volna a világ, ha a Scheissét tudják kicsit cifrázni.”)

De a Véleményterror-elhárítási Központ nem védte meg a győri kereskedelmi szakközépiskola tanárát sem, aki a privát Facebook-oldalán Orbánt és a kormányt bíráló posztokat osztott meg. Róla a politikai korrektség hithű harcosa, a Pesti Srácok PC-rohamosztagosa azt írta: „O1G-s Facebook-profillal, hangulatkeltő mémekkel és a kormányt, jobboldali politikusokat gyalázó bejegyzésekkel uszít, hergel”. A koncepciós PC-per nem is váratott sokáig magára, az iskola másnap közölte a lappal, hogy vizsgálatot indít.

A borító- és profilkép, ami elég volt ahhoz, hogy a PC-diktatúra ítéletet mondjon...
Forrás: Pesti Srácok

Nem ő volt az első tanár, akinek a véleményét intenzív osztályra kellett szállítani, miután a szólásszabadsága gyakorlásáért megtépkedték a PC-dögkeselyűk: 2016-ban Pukli Istvánnak, a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatójának, a tanártüntetések egyik fő szónokának nekiment Deutsch Tamás a Facebookon, az igazgató mozgalmára rászállt a Magyar Idők, a TV2 behívta Zuschlag Jánost, hogy elmondja, Pukli régi harcostársa volt, és végül a köztévé ment el a szüleihez Dunaszentgyörgyre.

Sőt a Magyar PC-gárda már 2014-ben is rettegett a nem megfelelő véleményektől: 2014 végén a kormányellenes tüntetéseken felszólaló Várady Zsolt Iwiw-alapítóról írták meg, hogy 2003-ban találtak nála 0,19 gramm füvet, a szintén kormányellenes tüntetéseket szervező Gulyás Balázsról pedig a Hír Tv derítette ki, hogy 1,5 évvel korábban balesetet okozott, mert nem tartott be egy elsőbbségadási szabályt.

Vagy tavaly ott volt a 17 éves diák, Rékasi Zsigmond, aki kiállt a kormánnyal szemben, amire Bayer Zsolttól a Magyar Idők stábjáig megírták, hogy buta, illetve említhetjük a 22 éves óvónőt, Lucát, aki a Facebookon arról írt, hogy nincs jövőképe a magyar fiataloknak, erre ellepték a trollok, így törölte a posztját, és még Gajdics Ottó is kinevette az összes megyei lapban.

A listát tovább is lehetne folytatni, de a tanulság már ennyiből is leszűrhető: úgy látszik, vannak a politikailag inkorrektek, és vannak a politikailag inkorrektebbek. Érdemes elolvasni, az Origo nemzeti, konzervatív, keresztény hírportál hogyan definiálta a PC-t, és máris megértjük, hogyan juthattunk ide: „A politikai korrektség a tartós hatalom biztosításának az eszköze. A kritikai elmélet célja egy nemzeti öntudatától megfosztott, hiányos műveltséggel rendelkező, nyelvében korlátozott, történelmétől, és kultúrájától elidegenített, egymástól elszigetelt, saját véleménnyel nem rendelkező embercsoport kialakítása. Az ideális politikailag korrekt viselkedés ezek szerint, a szűk hatalmi csoport üres jelszavainak vezényszóra történő ismétlése.”

Kapcsolódó cikkek

Bankok helyett bunkók: vége a politikai korrektségnek, akármi legyen is az

Az elmúlt hónapokban Orbán folyamatosan a politikai korrektséget hibáztatta. De a PC-nek Trump győzelmével vége, harsogja a propaganda. Csak azt nem tudjuk, mégis mi a túrót értenek a politikai korrektség alatt.

Herczeg Márk
képzavar

Miközben a kormány a politikai korrektség ellen harcol, a magyarok többsége nem is hallott róla, akik meg igen, azoknak a nagy többsége jó dolognak tartja

A Medián-felmérése szerint még a Fidesz-KDNP szavazóinak is a 78 százaléka véli úgy, hogy a PC alapvetően jó dolog. A válaszadók 30 százaléka tapasztalta meg a saját életében, hogy egyre óvatosabban kell fogalmaznia.

Herczeg Márk
POLITIKA

Tombol a kultúrharc, és a frontvonalból tudósítunk

Safe space-től Milóig, Jordan Petersontól Pepe békáig - az elmúlt években igyekeztünk rajta tartani a kezünket a nagy nyugati kulturális háborúk ütőerén.

444.hu
444

Példátlan médiabirodalom állt össze Liszkay Gábor vezetésével

Ilyen még a világon nem volt: adományként alapítványba kerül a fél magyar nyilvánosság, mostantól Mészáros, Vajna, Habony és Schmidt médiacégeinél is Liszkay dirigál.

Rényi Pál Dániel
media

TRIGGER WARNING: A Fidesz lett a világ safe space-élharcosa

Orbán Viktor lenne a „véleményterror” elleni harc hőse? Eddig is hazug volt ez a kép, de a CEU-üggyel a PC elleni hadjárat végképp önmaga paródiájává vált.

plankog
képmutatás a köbön

Gimnazistától ilyen dühös beszédet még nem hallhattunk a Fideszről

Nagy Blanka nem finomkodott, amikor a kecskeméti tüntetésen a kormányról, a túlóratörvényről és Áder Jánosról beszélt.

Herczeg Márk
politika

Tüntetőket fenyeget veréssel, ellenzékiekkel balhézik a NER új kedvenc újságírója

A fideszes lapok rendszeresen futtatják a Vadhajtások.hu újságírójaként a folyamatosan balhézó Bede Zsolt ex-fociultrát, Bayer Zsolt pedig azt mondta: „imádom a palit”, „ez a helyes út, tehát ezt kell csinálni”.

Herczeg Márk
Média

A kormánymédia első számú ellensége egy 18 éves gimnazista lány lett

Ha az indulat elragadja, ugyanolyan trágár mint Bayer Zsolt, ám úgy tűnik, a központi médiagépezet csak kormányoldalon tűri a szabadszájúságot. Videós összefoglalónk a Nagy Blanka elleni médiarohamról.

Tbg
Média

Bayer Zsolt: Nagy Blanka még csak 18, és már egy igazi, kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis proli

Az Echo Tv műsorvezetője, aki évek óta főállásban küldi el az embereket a kurva anyjukba, kiakadt azon, hogy egy gimnazista egy kormányellenes tüntetésen elmondott beszédében csúnyán beszélt.

Herczeg Márk
politika

Bencsik András leribancozta Nagy Blankát a Facebookon, majd nem sokkal később törölték a posztot

Aki ellenszélben dolgozik, annál hullik a forgács.

Tbg
politika

A Ripost, a Figyelő, az Origo és a Lokál is megírta, hogy rossz tanuló és sokat hiányzik az iskolából a kiskunfélegyházi gimnazista lány, aki tavaly év végén beszólt a kormánynak

A fideszes médiaalapítvány kiadványainál azt jósolják, hogy Nagy Blanka nem fog leérettségizni.

erdelyip
Média

Az MSZP egyik ügyvédje védi Nagy Blankát

Litresits András nemrég a Médiahatóság ellen nyert pert a Tények egyik adása miatt.

erdelyip
POLITIKA

Nagy Blanka gimnáziuma elhatárolódik a „méltatlan retorikai stílustól és kommunikációtól”

Viszont a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium vezetősége és tantestülete „tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás és a politikai hovatartozás szabadságát”.

Herczeg Márk
politika

Konzervatív, polgári gondolatok arról, ki mit csináljon idén

12 pontban.

Herczeg Márk
irodalom

Pukli: Gyomorforgató, hogy az M1 a szüleimet kezdte el zaklatni

Deutsch a Facebookon támadt rá, a Magyar Idők a tanármozgalmat üti, az M1 pedig lement Pukli szüleihez Dunaszentgyörgyre.

Sarkadi Zsolt
politika

Nekünk te ne szóljál be, mert kicsinálunk

A Hír Tv és a Magyar Nemzet feladata lett a kormány politikai ellenfeleinek megfélemlítése. 11 éve elszívott füves cigi, autóbaleset, sikertelen gyakornokság - aki nem ért egyet a kormánnyal, az ellen bármit ér felhasználni.

erdelyip
Média

Máris itt a NER erkölcsi elégtétele: a kormánypropaganda egy 17 éves fiút baszogat

A Magyar Idők és Bayer Zsolt is úgy érezte, bele kell szállnia a Fidesz ellen tüntető Rékasi Zsigmondba.

Herczeg Márk
elmebaj

Mészáros Lőrinc írnoka ma egy 22 éves, kivándorláson gondolkodó óvónőbe gondolta beletörölni a lábát

Gajdics Ottó szerint Luca nem elég hálás a sorsnak.

Rényi Pál Dániel
STÍLUS