Elfogták.
Dmitrij Peszkov szerint a Kreml és a Fehér Ház között 1963 óta létező speciális forródrótot jelenleg nem használják.
A hongkongi demokráciapárti médiamágnás azt mondta, szerinte összeesküvés volt Hongkong Kínától való függetlenségének szorgalmazása a 2019-es tüntetéseken.
Egy mediterrán ciklon miatt néhol akár 10 centis friss hóréteg is kialakulhat.
A külügyminiszter szerint ezt több republikánus párti vezető is megígérte.
Magyar szerint „a Megafontól, a köztévétől, a Hír TV-től, a TV2-től érkezett propagandisták”.
Az Egyesült Tóra párt egyik vezetője közölte, hogy „a Likud döntött úgy, hogy hadat üzen az ultraortodoxoknak”.
Miután az Energie-Control Austria energiaszabályozó hatóság bejelentette, hogy Ausztria energiaellátása már nem függ az orosz gáztól.
Premier előtt vetítettük a 444 Kör tagjainak minden idők egyik legkülönlegesebb magyar (dokumentum)filmjét, a KIX-et, majd Révész Bálint rendezővel és Kiss Viki Réka producerrel beszélgettünk a forgatásról, a főszereplő Sanyiról és a Ráday utcai tűzről.
„A MÁV-csoporttal megcsináljuk” – közölte az építési és közlekedési miniszter.
Hogy felszólítsa az orosz elnököt az „igazságos és tartós béke” kezdetét jelentő ukrajnai béketárgyalások elkezdésére.
Az Állami Számvevőszék jelentése még a kegyelmi botrány, a gyerekvédelmi törvény módosítása és a gyerekvédelmi dolgozók ellenőrzése előtt készült.
Laura Helmuth az elnökválasztás után egy sor, azóta törölt bejegyzésben a „leggonoszabb, leghülyébb, legbuzgóbb” csoportnak és „fasisztáknak” nevezte a Trump-szavazókat.
Istenfélő szépségkultuszról, állati eredetű határvédelemről és a középkor erényeiről áradozik a MOME és a Brain Bar vezetője az MCC „sikerkönyvében”. A magyar állam szilícium-völgyi startuppere füveskönyvet írt a helyes testtartásról.
„Ügyfelem azt mondta, a lány kérte tőle, hogy kötözze meg, s hogy okozzon neki fájdalmat, mert attól hátha jobban izgalomba jön. A fiú azt mondta, hogy ő ilyet még nem csinált, de a lány kérésére megtette” – mondta Magyar György, a gyanúsított védőügyvédje.