„A jelen helyzetben is kitartok a fiam mellett” – közölte a képviselő.
Jogvédők most is kifogásolták, hogy az amnesztia nem terjed ki a politikai okokból fogva tartottakra.
Benjamin Dousa szerint egyre több ország indult el autoriter irányba, elszigetelve magukat, amire nyitottsággal és befogadással kell reagálniuk a svédeknek.
„Bevallom, ez engem nem üt szíven. Tisztában vagyok azzal, hogy ez csak politikai fogás” – mondta Olha Sztefanisina arról, hogy Schmidt Mária szerint a bucsai mészárlást az ukránok követhették el.
A rendőrség állásfoglalására is reagált a parlamentből kitiltott parlamenti képviselő.
„LEGYETEK TÜRELMESEK!!!” – írja az amerikai elnök a rossz gazdasági adatokról.
Közben Izrael bejelentette, hogy támadást hajtott végre Szíriában egy csoport ellen, ami a drúz kisebbséget fenyegette.
Az Orbán-közeli milliárdos ezt már régen megcáfolt oroszpárti hazugságokkal és a putyinista propaganda által terjesztett, bizonyíték nélküli állításokkal próbálja alátámasztani.
A 13 éves Magyar Péter bűnei, példátlan büntetés a parlamentben, észak-koreai katonák Oroszországban és vizsgálatok a papi visszaélésekről a 444 napindító hírlevelében.
A kulturális és innovációs miniszter szerint „mindaz, ami a magyar kultúránk része, benne foglaltatik a húsvétban”.
A zenész húsvéthétfőn szabadult teljesen.
Vödörrel.
Sokszor anyagi természetű félreértések miatt tesszük próbára a kapcsolatunkat, máskor nem vagyunk eléggé figyelmesek.
15 éve váltott rendszert Orbán Viktor. Felidézzük, kikről volt szó akkoriban, mi történt Magyarországon és a világon, kiket néztünk, miket hallgattunk.
Több intézményt is kiürítettek miatta.