Oroszország első számú ura éppen akkor betegedett le, és mondta le a programjait hetekre, amikor az orosz hatalom Navalnij leleplező videójától tartva már a Youtube és az Instagram betiltását fontolgatja.
Azt hiszed, az orvos- és szakértelemhiány, az alulfinanszírozottság vagy a politika a hibás? Nem. Jobb, ha első kézből tudod: a probléma Te magad vagy!
Úgy tűnik, Trump volt tanácsadója nem tisztázta magát.
A választáson induló pártok jelöltjeivel nem vitázna, de a magyar-amerikai milliárdossal, aki nem indul a választáson, igen.
Orbán veje a cég igazgatóság tagja volt, amikor az Elios elődje 341 milliós szerződést kötött a Tungsram-Schréderrel, pedig a korábbi versenytárs nem lehetett volna a pályázat nyertesének ekkora alvállalkozója – állapította meg az EU csalás elleni hivatala.
Miközben az országot csődbe taszító kormánnyal szemben álló erők még nem döntöttek arról, hogy részt vesznek-e a választáson.
A jelentés szerint a két terrorszervezet egyes tagjai hajlandók és képesek egymást támogatni a terrortámadások előkészítésében, ami sok térségben egy lehetséges új fenyegetést jelent.
Elkezdték szidni, majd a pénzét követelték, de mivel nem adta, földre vitték, és rúgták, ütötték. Öt rendőr kellett, hogy a köpködő férfit berakják a rendőrautóba, amibe a vele lévő 15 éves lány piával akart beszállni.
Aminek akkor ki volt az elnöke? Természetesen a mostani főnöke, Rogán Antal.
Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter tagadja az ellene felhozott vádakat.
Rutinos olvasóink már biztosan sejtik, mit felelhetett a KDNP-s államtitkár arra a kérdésre, hogy: „Önök szerint egy családban a férfi kizárólagos dolga a pénz kezelése?”
Egy héttel azután jelentkeztek nála a betegség tünetei, hogy az anyja megbetegedett kanyaróban.
Várták a segítséget, és a gyerekek fáztak.
A fideszes Dorkota Lajos díszpolgári címének elvételéről is népszavazást tartott volna, az a kérdés sem ment át.