A miniszterelnök politikai igazgatója szerint „az ukránok a maguk dolgát csinálják, ez nem európai ügy”.
Egyes kisbabákat már az anyaméhben „lefoglaltak”, hogy aztán 250 ezer forintért vásárolják meg őket.
Rétvári Bence államtitkár válasza alapján a belső vizsgálat lezárult, azonban az eredményt nem hozta nyilvánosságra, csak annyit írt, hogy az információk még „további döntések alapjául szolgálnak” majd.
A streaming platform emellett bejelentette a második negyedéves eredményeit is, amik alapján a cég 11 milliárd dolláros bevételt szerzett június végéig.
A csoport jelenleg Angliában, egy egykori árvaházban működik, ahol Hashem arra biztatja követőit, hogy adják el minden vagyonukat és ajánlják fel a közösségnek.
A helyi tűzoltóság vezetője még soha nem tapasztalt hasonló támadást.
Strasbourgban hétfőn tárgyaltak a von der Leyen ellen indított bizalmatlansági indítványról, amiről csütörtökön fog szavazni az Európai Parlament.
A miniszter nemrég arról írt, hogy a KKDSZ vezetője megpróbál gúnyolódni és uszítani.
A miniszterelnök szerint ez ugyanolyan krimi, mint az öccse, Orbán Áron gyanús vízumügyei.
Közel húszan kerültek kórházba a vasárnapi buszbaleset következtében, a sofőr beismerő vallomást tett.
Az orosz állami nyomozók szerint öngyilkosságot követhetett el.
Az Alkotmánybíróság előző elnökét Sulyok Tamás jelölte a posztra.
És persze a csótányok is miatta rohangálnak a Péterfyben.
A miniszter szerint mi vagyunk az EU, miközben a főnöke rendszeresen beszél arról, hogy Brüsszelt meg kell állítani, sőt, harcolni kell ellene.
A Boeing 737-es fékszárnya egy észak-karolinai családi ház felhajtójára zuhant, miközben a gép éppen úton volt Atlanta felől Raleigh-Durham repülőtérre.