Egy angliai városban került elő egy gladiátor csontváza, amin jól azonosítható harapásnyomok vannak.
Egy forrás szerint „csak úgy repkedtek az F-bombák”, miközben nemcsak Trump, de az olasz miniszterelnök is a közelben hallotta az egészet.
Néhány órával azután, hogy Donald Trump azzal vádolta Volodimir Zelenszkijt, hogy árt a béketárgyalásoknak, orosz rakéták és drónok indultak az ukrán főváros felé.
Saját kormányának világos állásfoglalására emlékeztette Donald Trumpot.
A Ferenciek terén indult Hadházy-féle demonstráció momentumos kezdeményezésre a Szabadság hídon folytatódott, ahol néhány tucatnyian leültek az úttestre, de a rendőrök elvitték őket. A hídfoglalás bő egy órán át tartott.
A nemzetközi szankciók kijátszására és szabotázsakciókra zavaros hátterű hajókat használ Oroszország. Az Észteknek elegük lett ebből.
Az önkormányzati választás után a kormánypárt irodái szervezhették azt az akciót, ami Vitézy Dávid fellebbezéséhez és az újraszámláláshoz kellett.
Az egyik erdős területen – ahol a talaj tisztítása a legkevésbé megvalósítható – a talajokra megadott szennyezettségi határértéket több mint kétszeresen meghaladó nikkel szintet mértek.
Ezért a B-tervet veszi elő – mondja.
Stummer János azt írja, volt amikor kamerafelvételek alapján azonosították.
Mindeddig nem volt egyértelmű a fiatal színésznő halálának oka.
Az egyik áldozat egy gyermek. Legalább 15 lakóépület, egy diákszálló, egy oktatási intézmény és egy élelmiszer-feldolgozó üzem is megrongálódott.
Ez lesz az utóbbi hónapok legmagasabb szintű transzatlanti egyeztetése a háború ügyében.
A tenderen ugyan elindult például egy kóser energiaitalt gyártó – azóta felszámolt – cég, de a végén csak a FaceKom nevű vállalkozás maradt.
A 2022-es Világjátékokon nem mindenkinek osztottak jutalmat. A kimaradtak most bíróság előtt bizonyították, hogy jár nekik a pénz.