Bemutatták az első látványterveket hétfőn az újpesti kertvárosba tervezett új stadionról. „Mi ezt meg akarjuk építeni” – hangzott el a tulajdonos Mol részéről, egyértelművé téve, hogy a lakókkal és az önkormányzattal szemben is érvényesíteni fogják az akaratukat. De azért szeretnék bevonni őket minél jobban. Akár 22 ezres stadion, sportpark és rehabilitációs központ az ígéretek között.
Megérkezett Tiborczék reakciója arra a kérdésünkre, hogy miért sétálgatott a Parlamentnél a mini-Dubaj arab befektetőjével Tiborcz István és Orbán Ráhel. „Tiszteletben tartjuk a sajtó munkáját, ugyanakkor…”
Mohamed Alabbar, az Eagle Hills tulajdonosa tagja annak a hivatalos delegációnak, mely tegnap érkezett Magyarországra. Orbán Viktor fogadta is Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejket, az Egyesült Arab Emírségek elnökét.
Felszámolják helyi cégüket, és szeptembertől egyáltalán nem repülnek az emirátusokba.
„Zuglóban már elértem azt, amit ő országosan még csak szeretne” – közölte a képviselő.
Volt aki azt is közölte, tudja, mikor és hol avatták fel a valójában mesterséges intelligenciával generált alkotást.
Délután egy óra után indulnak csak vissza a Földre az Axiom-4 küldetés űrhajósai.
A Tisza elnöke azt is leszögezte, ő sosem volt fideszes politikus.
František Klišík 62 éves volt, egy tóba fulladt bele.
Ha azt nem nyeri meg, nem indul 2026-ban.
Hiába a tiltakozások, a mű elkészült, tényleg hatalmas.
A francia elnök azt mondta, országa 2027-ben 64 milliárd eurót fog költeni hadseregére a „ragadozók korszakában”.
Központi hiba miatt szünetelt az okmányokkal és járművekkel kapcsolatos ügyfélkiszolgálás.
Ő lesz az első amerikai elnök, akit másodszor is hivatalosan fogad brit államfő.
Csütörtökön Kijevben követtek el merényletet az SZBU egyik ezredese ellen.