Új kép készült a Dimorphos névre keresztelt aszteroidáról, amit még szeptemberben sikerült eltalálni a NASA Dart nevű űrszondájával.
Egyébként erkölcs és etika szakon végzett.
A világ egyik legnagyobb műanyaggyártója.
Herschel Walker szerint az abortuszt nemi erőszak vagy vérfertőzés esetén sem szabadna engedni, barátnője szerint viszont 2009-ben ő fizette az abortuszát.
Soha egy percet sem működtek, a tankerület szerint az áramszolgáltató és a koronavírus-járvány miatt.
A magyar szupermodell részleteiben cáfolta meg a fideszes média beszámolóját arról, hogy férje, hogyan, hol és mennyiért vett házat.
A Netflix true crime-sorozata Lori Vallow és Chad Daybell ügyét részletezi, hogy a mormon tanításoktól a vallási fanatizmus és az őrület miként vezette őket több gyilkossághoz, miközben bizarr körülmények közt eltűnt a nő két gyereke.
Marilyn Monroe sok borzalmat élt át, de neki legalább nem kellett végignéznie ezt a filmet, ami pontosan úgy használta ki őt, mint rengeteg ember életének összesen 36 éve alatt.
Novemberben jön a Crown új évada, amiben elvileg nem szerepel majd a tampon-gate, csak Károly megromlott házassága és válása Dianával. A Buckingham-palotában állítólag már emiatt is attól tartanak, hogy a sorozat gigantikus seggfejnek mutatja majd az új királyt.
Ijesztő mértékben olvadnak Svájc gleccserei, idén az eddig megmaradt mennyiségük 6 százalékát veszítették el, ami majdnem kétszerese a korábbi, 2003-as rekordnak.
Ukrajnában elmaradt a rókák veszettség elleni immunizálása, már találtak is egy veszett rókát Magyarországon az ukrán határnál. Ilyen 2017 óta nem történt.
A kormányzó szerint a rengeteg útnak induló ember miatt a benzinkutakból átmenetileg kifogyhat az üzemanyag.
Ezt Karácsony Gergely haragja és az előzte meg, hogy a főpolgármester felszólította Jellineket, hogy 200 ember lakhatása érdekében áldozza fel egynapi profitját, vagy adja át a szállót a Fővárosi Önkormányzatnak.
A Pegasus beszerzésére körülbelül hárommilliárd forintért a Communication Technologies Kft. nevű céget szerződtették, amelynek tulajdonosai közt 2019 végén megjelent Pintér Sándor bizalmasa, Tasnádi László egykori rendészeti államtitkár.
A kecskék valószínűleg egy aranysakál elől menekültek, aki megölte gidáikat.