A Révai Miklós Gimnázium egy tanára beszédet tartott, majd a tömeg elénekelte a Mi vagyunk a Grund című dalt.
A volt miniszter szerint „nem kizárólag az anyagi jóléten múlik az ember boldogsága”.
Az interjút közlő Sun szerint Maxwell „megrendültnek” tűnt, amikor arról beszélt, hogy András herceg ügyvédei azt állították, ők soha nem álltak közel egymáshoz.
A kübekházi független polgármester szerint „végiggondolatlan döntések sorozata következtében sorra fognak bezárni vendéglátóhelyek, üzletek, intézmények, mert a nagyfogyasztókra mért embertelen sarcot szinte senki nem tudja megfizetni”.
Az Egyesült Államokban hónapok óta egyre súlyosabb a madárinfluenza-járvány.
Reggel fél hét körül a Guardian tudósítói is hallottak két robbanást, amit pillanatokon belül követett egy harmadik is.
A választáson öten indultak, és még a negyedik helyezett is több mint húsz százalékot kapott.
A Fidesz álma a társas, ami 1989-ben az év játéka lett, és ami erősen sztereotipizáló grafikákkal erősít rá enyhe xenofóbiájára.
„Ideje feléleszteni magunkban a katonaszellemet, mert az a nép, amely nem képes erre, a jövőben bizonyosan elbukik majd”.
A 15 éves Amanda Todd 2012-ben lett öngyilkos, nem sokkal előtte egy videóban mondta el részletesen, hogyan zaklatták őt.
Túl sokan akarnak a jól működő szülészetükön szülni, emiatt szabályokat vezetnek be.
Két rendelet is megjelent ezekről péntek este.
Óriási volt a kereslet, a legolcsóbb jegy 5000 fontba, vagyis több mint 2,3 millió forintba került.
Mert a szankciók miatt megszűnhetnek a munkahelyek, ami bűnözéshez vezet.
Azokon hét, kérdésnek álcázott állítást olvashatunk.