Ez az első eset, hogy abortusz-ügyben valaki ellen a Facebook-üzeneteit felhasználva emelnek vádat azok után, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága felszámolta az abortuszhoz való jog alkotmányos védelmét.
Befejeződnek a nyárra tervezett felújítási munkák.
„Tagok legyünk, vagy szabadok, ez most a kérdés” Novák Előd szerint.
Dimitri Flores videón kért segítséget, miután hat emberrel a fedélzetén lezuhant a gépe.
A Chief of station című kémfilmben játszik, a forgatást már idén megkezdik.
Zámbó Péter szerint „az említett kormányrendelet kizárólag vészhelyzet esetére készült”.
Az egy évvel ezelőtti helyzethez képest is súlyos az aszály.
Szerintük az is probléma, hogy megint elmaradt az érdekképviselettel történő konzultáció.
Aki Tóth Gabinak ír levelet, ne csodálkozzon, ha a Fidesztől kap választ.
Csütörtök éjjel ütött ki a tűz.
Átlagos jegyáraik 50 euróra emelkednek majd a következő öt évben.
Az észak-koreai diktátor állapotáról húga számolt be, aki Dél-Koreát hibáztatta a járványért.
Megoldották, hogy bár Tát Margit nem lehetett polgármester, mégis ő vezethette a falut.
A kubai állami televízió szombat óta élőben közvetíti a katasztrófát, a helyszínen van Miguel Diaz-Canel elnök is.
Aztán hozzátette: „Magyar külpolitika, magyar érdekek mentén!”